Pars decima tertia
(Tizenharmadik ének)
3.
Deli Vid török közt ellenségképpen járt,
Ezerek között is soha nem vallott kárt;
Előtte, mellette halál sokat kaszált,
Őtet elkerülte, vagy hogy rá nem talált.
4.
Sok százezer török járt most körülötte,
Sok van az táborban, az ki esmerhetné;
De Isten szemeknek az fényét elvette,
Azért senki ütet Vidának nem vélte.
5.
De néki is eljün az maga órája,
Melynél tovább életét el nem vonhatja;
Bizvást török tábort és bátran járhatja,
Mert senki életét addig nem ronthatja.
6.
Deli Vidnak vala egy szép felesége,
Ez asszonyok közzül csak maradt Szigetbe,
Szebb vala mindeneknél az ő szépsége,
De még azon föllyül urához hűsége.
7.
Török leány vala, de Vid hatalommal
Elhozá egy várbul nagy erős harccal.
Haissennek hiják vala török szóval,
Körösztség megáldá de most Barbálával.
8.
Ez, mikor heában várta volna urát,
Sok könyvel áztatván társa üres ágyát,
Nem tudja, életben van-é, vitéz urát,
Vagy hogy török miát szenvedett szép halált.
9.
Száll Márs ő szüvében, s nem, mint más, sirással,
Vagy nyomorult föcske hosszu jajgatással
Csak ohajtja társát, hanem bátorsággal
Fegyverezi magát ura páncérával.
10.
Páncérát, fegyverét magára fölvészi,
Urának jó kardját oldalára teszi,
Jó lóra felugrik, kopját kézben vészi,
Haját és szép fejét fályollal tekeri.
11.
És igy török formán Szigetbül ki mégyen,
Táborban mindennel szól csak török nyelven,
Imide-amoda jár minden szegletben,
Hogyha vitéz urát vehetné eszében.
12.
Az tulsó részére tábornak megy vala,
Ottan egy nagy szerecsent előltalála:
Örömest száguldna, de nem mehet lova,
Mert az nagy testével lovát elfároszta.
13.
Látja okos asszony ennek sietését,
Gondolja, hogy nem árt kérdezni menését;
Megállitja azért szép szóval szerecsent,
Kérdezi, micsodás viszen hirt hirtelen.
14.
Amaz penig néki felel siettében:
“Ne tartóztass, kérlek, engem menésemben,
Viszek hirt császárnak, kiért életemben
Urrá lészek, de kérlek, hagyj békeségben.”
15.
“Mondd meg énnékem is (az asszony igy monda),
Hiszen nem lehetek én semmi károdra.”
Felel az szerecsen: “Amott egy sátorban
Deli Vid aluszik török ruházatba.”
16.
Mikor Deli Vidot emlite az pogán,
Gondold, mi változás volt asszony orcáján;
De fél, hogy szerecsen hirt viszen udvarban,
Utánna fut, s eléri három ugrásban.
17.
Kopjával nyeregbül messzi kitaszitá,
Gyorsan szablyájával az fejét elvágá,
Jó lovára ismég, mint evét, fölugra,
De gyorsan sok török siete utánna.
18.
Mert kiáltás támad és nagy zenebona,
Azért minden török futó után futa,
S tovább nem szaladhat az szegény Barbara,
Mert egy goromba kéz lórul letaszitá.
19.
Ezer Környülfogta; kérdik: honnan légyen?
S szerecsen halálának mi oka légyen?
Ő szegény nem szólhat, nem tudja mit tegyen,
Hazudja, Alkairban hogy lakása legyen.
20.
“Ottan egy bátyámat szerecsen megölte,
És én szemeimet eddig elkerülte.”
Gyorsan talál pártot, az ki fog mellette,
Szép asszony mert lágyita minden szépsége.
21.
Ki mondja, hogy jól tett, ki az békhez huzza;
De ily kiáltástul Vid nem messzi vala.
Azért gyorsan ugrék ő jó Karabulra,
Ő is megyen vala az nagy kiáltásra.
22.
Hát mikor oda megy, látja gyönge társát,
Hallja is fülével keserves sirását;
Gondold meg az ő mondhatatlan bánatját,
Mégis nagy okossan messzirül igy kiált:
23.
“Vitézek, álljatok! mert ez az én szolgám,
Immár sok nap lopta el fegyverem, lovam,
Az egész táborban utánna bujdostam,
Adjátok kezemben, az én birtokomban.”
24.
Azonban egy kadia oda érkezett,
Az kitül lén az Vidnak illyen felelet:
“Ehez bizonság kell, s álljon törvényszéket;
Törvény is el nem vészti el az tiedet.”
25.
Elbusul Deli Vid, és ugrik haragban,
Kiált: “Pogány ebek, nem elégszem abban;
Törvény és igazság vagyon én szablyámban.”
Ezután ketté vág Malkuchot derékban.
26.
Abélt és Izmailt leterité földre,
Kadiának fejét függeszti két részre,
Abaza lelkének útat nyit mellyére,
Jakult lefekteti örökös helyére.
27.
Eiuz tartja vala ő szép feleségét,
De Deli Vid kardja ketté vágá testé,
Ottan megragadja kezén szerelmesét,
Jó lovára vészi és kimenni siet.
28.
Karabul, mint madár, nem nyom nyomot földön,
De mint süvőtő nyil, megy ollyan sebessen,
Ő futhatott volna által az tengeren,
S nem esmerszett volna, hogy van viz az körmén.
29.
Látják az törökök, Szigetbe szép prédát
Viszi futó lován, s megesmerik Vidát,
Heában utánna futtatják lovakat,
Mert mint a könnyü köd, eltünteti magát.
30.
Szigetben örömmel Zrini befogadá,
Mert immár azelőtt ő megholtnak tartá.
Vid török dolgait igen megtanulá,
Mellyeket urának eleiben ada.
31.
De noha vitéz bán mind tudta ezeket,
És szemével látja nyilván veszedelmét:
Nem irtózik semmit, hanem ép elméjét
Pogánynak veszélyére tartja s nagy szüvét.
32.
Szulimán másfelől elkegyetlenedett,
Maga vére ellen kegyetlen törvént tett.
Azt mondja magában: “Ihon száz népeket
Lábam alá nyomtam, és nagy világ részét.
35.
Ha ugyan veszni kell, éppen mind vesszen el,
Az egész török hir ugyis tisztességgel
Lesz, mert az Szulimánnal vitézség vész el,
Török hold és jó hir véle aluszik el.
36.
De halljuk még egyszer vezérek tanácsát,
Könnyebbitsék mégis szüvem busulását.”
Ezután Szokolovics Mehmetet kiált,
Néki parancsolja, begyüjtse tanácsát.
37.
Behivá Szokolovics fő vezéreket,
Kinek-kinek rendi, leülteté üket,
Méltósággal osztán kérdi tetszéseket,
Maga is fő helyre leüle előttök.
38.
Ül vala legelől az vitéz Delimán,
De keserves szüve mind busulásban van;
Nem tudja, mit csinál, és császár tanácsán
Nem adna egy ohajtást, mely megyen száján.
39.
Fölyhő-szaporitó ő bánatos szüve,
És tenger-árasztó két rettentő szeme,
Mint vasbánya-fujó az ő széles mellye,
Mert sürü ohajtást gyakran bocsát erre.
40.
Azért nem is kérdik, nem is szól senkinek,
Hanem őmellette szólni kell Al béknek;
Ez penig barátja volt holt Rustán béknek;
Okos, bátorsága de nincsen szüvének.
43.
“Miért kellett veszni számtalan vezérnek?
Mert helyt mi nem adtunk Rustán beszédének.
Miért feküsznek itt basák és holt békek?
Mert egy ember elrontá jó értelmünket.
44.
Ő penig maga is mit csinált, jól láttuk,
Arcul fordulva ránk futva jünni láttuk,
Az kiket mi oroszlányoknak tartottunk,
Ugy megszeligyültek, mint ölyv előtt vad tyuk.
47.
Azért én azt mondom: jobb még böcsülettel,
Mig nagyobb károkat nem vallunk keservvel,
Felemelnünk tábort és haza mennünk el,
Hogysem ennyi vitézt itten rontanunk el.”
49.
Al gorombán szóllán, mert noha Delimán
Az ő szava közben volt más gondolatban,
Mégis eszbe vette, ő vagyon példában;
Felugrék, s így szólla szörnyü haragjában:
50.
“Megnyitád nyelvedet szabadon, Al; mire,
De magad sem tudod, hanem én hiremre;
Gyalázni akarnál, de fordul fejedre,
Nem ragad ebugatás az derült égre.
52.
Hát futott Delimán? hát szégyennel hátot
Császár szeme előtt ellenségnek adott?
Hon volt akkor Al bék, mikor Szigetvárott
Vitézséggel járván kaurokat rontott?
56.
Küldje ki az császár meztelen szablyáját,
Avval minden népnek mutassa haragját,
Itthon gyalázattal öljék meg az ollyat,
Ki ostromnak nem viszen tüzet, lajtorját.
57.
Én megyek, én elől, s rettenetes kézzel
Szigetnek bástyáját láttokra rontom el;
Száz Zrini előmben jüjjön, vassal, tüzzel,
De megyek ellenére vitézségemmel.”
58.
Igy szól vala tatár. Az tanács elbomlék,
Holott szólni ellene nem igyekezék
Senki is, azért mindnyájan felkelének,
És sátorok alá gyorsan elmenének.
59.
Demirhám, mint vadkan, emléti szégyenét,
Fuj lángot szájábul, nem találja helyét,
Nagy cselekedettel kivánja törlését,
Viddal ismeg kivánja öszvemenését.
60.
S igy szól vala magában: “Hon van jó hirem,
Kit sok veszedelemmel régen szörzöttem?
Jobb lett volna nékem Vid miát elvesznem,
Hogysem császár hiti-szegésével élnem.
61.
De látta az világ, nem volt az én vétkem,
Mind lovam akarta, mind magam s fegyverem.
De másképpen rendelte az én Istenem;
Talán még előjün egyszer én szerencsém.
62.
Vagy hogy fog szállani holló én mellyemre,
Vagy penig tisztesség én vitéz fejemre;
Nem hagyon Deli Vidot én szégyenemre,
Esküszöm fényes kardra és életemre.”
63.
Igy megyen császárhoz, és igy szól őnéki:
“Hatalmas császár, miért van tiszteleti
Az vitéz embernek? Mert kockára veti
Uráért életét, és sohun nem röjti.
64.
Az mit hittel fogad, megállja magában
Vitéz, ha vagyon is csak egy vad barlangban,
Vagy erdőn, vagy mezőn, vagy szép palotában,
Hitit nem kell sohun elhagyni romlásban.
65.
Nincsen hát énnékem semmi böcsületem,
Mert Viddal harcomat véghez nem vihettem.
Én uram s császárom, miért ezt szenvedtem?
Hiszen, jobb lett volna Vidtul ölettetnem.
68.
Hanem én csak arra Mahometért kérlek,
Eressz, Deli Viddal karddal szembe menjek,
Mert vannak miköztünk halálos törvények,
Mellyet halál itél; egyszer köztünk váljék.”
69.
Igy szólla Demirhám; de császár mást gondol,
Megvénhedt mellyébül mert sok nagy gond omol;
Végre Demirhámnak okos válaszul szól:
“Mit kivánod, Demirhám, az kit nyelved szól?
70.
Gondold meg igazán és nem fölfujt szüvel,
Ez-é magános bajvivásra való hely?
Törökország szüne ihon jütt velünk el,
Egy bajvivást nézzünk, azután menjünk el?
71.
Vitéz vagy, jól tudjuk; de vitézségedet
Kicsin helyre akarod mutatni s erődet;
Kevés haszon, kis tisztesség ebbül jühet,
De viszontag nagy veszély előkerülhet.
72.
Tudod-é, hun vagyon vitéznek próbája?
Ahon Szigetvárnak megnyitott bástyája,
Hiszem, Vidot Demirhám ottan találja,
Miért keretetik hát helynek mustrája?”
73.
Ég Demirhám, s nem szól, táborbul kimégyen,
Gondolja, Szulimán benne kételkedjen;
Azért ő szüvében végezett, mit tégyen:
Egyedül ostromnak, megeskütt, hogy megyen.
74.
Császár látja, heában hirdet tanácsot,
Mert Delimán miát kétszer már elbomlott,
Azért ő magához hivatott csak hatot,
Mindeniket okost, hüvet és hallgatót.
75.
Az eggyik azt monda Szulimán császárnak:
Még egyszer mindnyájan induljunk ostromnak,
Tüzzel, vassal ártsunk az Szigetvárának,
S ha akkor nem ártunk, hagyjun békét annak.
76.
Az másik: Nem szükség, mindnyájan itt legyünk,
Tizezer gyalogot vár körül rendeljünk,
És tizezer lovast jól elhelyheztessünk,
Minden segétséget hogy kirekesztessük.
77.
Harmadik azt monda: Ali Kurt labdákkal
Várat égetheti, tüzes szerszámokkal,
Az árkot ki kell bocsátani folyással,
Az mi ki nem folyhat, tölteni gyapjuval.
78.
Negyedik igazán megmondá tetszését,
Mert kivánja vala haza menetelét:
Heában az tábor itt üdőt veszteget,
Majd az ősz reánk hoz vizeket, essőket.
79.
Ötödik igy szólla: Hagyjunk Pécs várában
Két ezer gyalogot, ezeret ló hátán,
Mellyek szigetieket tartják zablában
Ugy, hogy ne mehessenek soha csatában.
80.
Hatodik tanácslá haza menéseket,
Mindenik okokat hoz erre eleget,
Csak nem hajol császár, hallván ily beszédet.
Azonban ihon hozzák Ali Kurt testét.
84.
Immár nincsen néki jobb ágyumestere,
Az mely viselhetne gondot az tüzekre;
Azért hamar haragrul esik kétségre,
Sziget hogy megmarad, véli, szégyenére.
85.
Visszamenéséről immár gondolkodik,
Mint legyen békével, csak azon aggodik.
Jól tudja, hogy hátul oroszlán hagyatik,
Mely miát békével eggyet nem léphetik.
86.
Azonban egy galamb Szigetbül röppenék,
Kanizsai fészekben eztet nevelték,
Ugyan szárnyaival oda igyekezék,
Azonban ily véletlen dolog történék:
87.
Egy ráró magasbul megszemlélé prédát,
Utánna inditja két sebes sugárát,
Az haszontalannak véli csavargását;
Hát császár sátorában elröjti magát.
88.
Gyorsan sok bosztáncki megfogják galambot,
És eszekben vévék egy kis papirosot,
Ezt galamb Szigetbül szárnya alatt hozott,
Az császárhoz bevivék ezt az ujságot.
89.
Gyorsan magyar tolmácsot behivatának,
Az keresztény levelet kezében adák.
Az fölin levélnek ily bötük valának:
“Adassék ez levél az magyar királynak.”
90.
“Ha kérded, mint vagyunk, mint közel halálhoz,
Kiknek reménséget már segitség nem hoz,
Ötszázan maradtunk, de mind koporsóhoz
Sebek miát közelb vagyunk, sem világhoz.
91.
De az pogány eb is nem kérkedik velünk,
Hatodát táborának kard alá tettük;
Vezéreket, basákat, sokat megöltünk,
Már csak fejetlen láb az mi ellenségünk.
92.
Két nap alatt eljün az mi végső óránk,
Mert fogát sárkányok köszörülték reánk.
Akkor is mit tehet mi keresztény próbánk,
Örömest megmutatjuk ennek világnak.
93.
Tüzzel emésztenek leginkább bennünket,
Mely miát nem találjuk sohul helyünket;
Gondoljuk végezni ott kinn életünket,
Károljuk tüz miát vesztenünk éltünket.
94.
Mi segétségünkrül ne gondolj semmit is,
Mert az lehetetlen, látjuk mi magunk is,
De pogány törökben tehetsz kárt nagyot is,
Ha utánna mégyen hadad és magad is.
95.
Mert félnek, mert nincsen sem generálisok,
Elveszett, ki mit tudott, itt kapitányjok;
Császár és Kajmekán, csak azok hadtudók,
Delimán, Demirhám vakmerő bolondok.
96.
Huszonötezer török eb fekszik itten,
Mellyek tiz ostrommal jüttek ránk féltekben.
Többet mi nem irunk, hanem egészségben,
Isten tartsa Felséged jó szerencsében.”
97.
Mikor az Szulimán ez dolgot meghallá,
Hogy Sziget reménségének van utolja,
Szüvet vett magában, és hogy az heába
Galamb röpülése ne lenne, bocsátá.
98.
Áruló madár, hol vagyon te hűséged?
Fogsz-é röpülhetni, vallyon nem szégyenled?
Elárultad uradat, titkos levelét
Pogány ellenségnek kezében ejtetted.
99.
De nem örüle sokat szabadságában,
Mert ráró mind ott kinn leste az magasban.
Utánna röpüle, s elkapá az szárnyán,
Kegyetlen körmével örül szaggatásban.
100.
Császár mindenfelé parancsol ostromot,
Hogy mindenik vigyen ki tüzet, ki vasot,
Ki szurokkal öntött kénküves gránátot,
Tizezeret kioszta tüzes gránátot.
Pars decima quarta
(Tizennegyedik ének)
13.
Egy üdővel megtölt török vala hadban:
Ennek eredeti volt bő Aegyptusban,
Elméjében ennek iszonyu tudomán,
Az neve peniglen hatalmas Alderán.
14.
Alderán, az mely birt iszonyu lelkekkel,
Minden elementummal és nagy fölyhőkkel,
Égi planetákkal, föld-rözzenésekkel,
Nagy villámásokkal, meny-ütő küvekkel.
15.
Ez császárhoz belépék, igy kezde szólni:
“Hozzád jüvésemet te fogod csudálni,
De érts meg az okát, mert fogok használni,
Mert ellenségidre fogok kárt szállatni.
16.
Rettentő lölköket láncozva én tartom,
Némelyt csak kárára másnak kibocsátom;
Az egész poklokon vagyon én birtokom,
Ezekkel az kaurt, ha akarom, rontom.
17.
Azért semmit ne félj, és ne készits erőt,
Csak te nyugodalmassan várj egy ki üdőt,
Szigetre ráhozom rettenetes fölyhőt,
Kénküves tüzeket s az egész ördögöt.
18.
Meglátod, mit használ Istenek, Jézusok,
Ha én tudományommal reájok omlok;
De imé még én tenéked többet mondok,
Fölhozom nagy Alit, mely az ő rontójok.”
19.
Elhiteti császárt Alderán ily szókkal,
Mert szavát bizonyitja szörnyü átkokkal,
Elbocsátja azért tündért szabadsággal,
Ő viteti magát fekete lovával.
20.
Alderán elröpül az fekete lovon,
Helyt keres magának erdő közt egy sikon.
Tizenkét keresztény iffiat ő titkon
Táborbul kihozat, mellyek voltak láncon.
21.
Ezeknek gégéjét nagy késsel megmetszi,
Ártatlan véreket medencében teszi,
Több társait osztán megátul elküldi,
Az nagy teátrumon csak magát szemléli.
23.
Alderán egy réz vesszőt kezében vészen,
Iszonyu circulust maga körül tészen;
Duplázza nem messzi osztán az fövényen,
Legbelsőnek maga áll az közepében.
24.
Csuda charakterek tüle formáltatnak
Keresztény vérébül minden circulusnak;
De még ugyis békét nem ád az holtoknak,
Mert minden kerékre négyen huzattatnak.
25.
Négy világszegletre elröndöli üket,
És mindenik mellé tesz rút billyegeket,
Igy engeszteli pokolbéli lelkeket,
És igy kezdi el rettenetes verseket:
26.
“Halljátok, siralmas pokolbéli lelkek,
Kik égben társokat el nem szenvedtétek!
Halljátok rettentő Acheron-istenek,
Pluton és Sterapon, és fő fejedelmek!
28.
Halljátok, és jertek az földbül ki gyorsan,
Eggyik se maradjon az pokol gyomrában;
Most kit ti kedveltek, az az óra itt van,
Az kiben kaurnak kell menni romlásban.
29.
Harcot és viadalt rájok parancsolok,
Nagy kegyetlenséget titületek hivok;
Jüjjenek hát elő Styx lobogós lángok,
Furiák, Hárpiák, száz Briareusok.”
35.
Alig mondhatá ki Alderán ezeket,
Ihon sötét fölyhők fogák az egeket,
Háromszor megrázá Luciper az földet,
És besötétiteté csillagok fényét.
36.
Ihon az föld szinét feketén befogták,
Az eget is szörnyüen beburitották
Tigrisek, sárkányok, kegyetlen hiennák,
Rettenetes óriások és chimerák.
37.
Ott vagyon Tantalus eggyütt asztalával,
Fene Atreus, Licaon gyalázattal,
Medusa feje is mérges tajtékokkal,
Szörnyü Eumenides lobogó fáklyákkal.
38.
Ottan Diomedes fene lovaival,
Kegyetlen Terodaman oroszlányokkal,
Iszonyu Busires véres oltárokkal.
Procusták, Lestrigonok iszonyusággal.
39.
Ottan meghallhatni Scillák ugatását,
Kegyetlen Gerion szörnyü jajgatását,
Fene Mezentius és Falaris kinját,
Ezer Briareust, Cerastát és Hydrát.
40.
De mindezek között kevélységgel sétál
Az világröttentő szörnyüséges halál.
Mindent irtózással meggyőz és nagysággal,
Mind két keze terhes iszonyu kaszával.
41.
Igy jünnek az lölkök és más ezer formán,
De kinek vagyon ezt leirnya hatalmán?
Elöl jün Pluto is tüzes lova hátán,
Elől Astragora kénküves taligán.
42.
Ezek előtt Alderán igy nyitá meg nyelvét:
“Halljátok, halljátok Alderán beszédét:
Ki vette ördögnek el az ő fegyverét?
Vagy ő hatalmában kicsoda csorbát tett?
43.
Egyszer, azt megvallom, égbül leestetek,
És csillagos eget örökkén vesztétek,
De senki nem vette el ti fegyveretek,
Nem tett erőtlenséget senki bennetek.
44.
Mégis ti szégyennel csak elszenvedtétek,
Mikor az föltámadt ember közzületek
Kivive lölköket, és mind közzületek
Nem volt, ki ellent állott volna keresztnek.
45.
Minden nyavalyátok onnan jütt azután,
Hir kitrombitálta, szemetek körösztfán
Nem mér megállani, és az föld gyomrában
Elbujtok előtte, ha előttetek van.
46.
La, ha ember boszut eggyet elszenvedett,
Régen ellenségnek többre okot ejtett,
Miért rettegtetni kell azt vitéz szüvet,
Az mely az égben is oly nagy próbákat tett?
47.
Ihon ujabb boszuság jün fejetekre,
Az ég azt végezte ti szégyenetekre,
Hogy minden ellenség fusson kereszt jelre,
És minden tisztesség szálljon körösztyénre.
48.
Igy van, mert egynihány nyomorult körösztyén
Világ három része ellen bujt Szigetben,
Nincsen bizodalmok őnekik semmiben,
Csak abban, ki függött, s az ő körösztiben.
49.
Ötszázszor ezeren megszállottuk üket,
Harmada ott hagyá kedves életünket,
Két fa, körösztül dült, meggyőz mibennünket,
Minket törököket, ti hiveiteket.
50.
Föl fakat fegyverrel, föl és vitézséggel,
Jertek rá Szigetre kénküvel és tüzzel.
Porrá kell égetni mind emberrel, küvel,
Rontani kell eggyütt emlekezetével.”
51.
Itt hallgata Alderán, de az pokol-lölkök
Sürün Sziget felé mind elröpülének,
De kiált Alderán, parancsol az földnek,
Nagy Alit kihozza vesztére Szigetnek.
52.
Hallgat az föld, de amaz veri lábával,
És igy nyitá meg nyelvét nagy rikoltással:
“Elpártolni tülem akarsz-é károddal,
Kedvemet megszegni megáltalkodással?
53.
Én Alderán, hagyom, az ki sötétitök,
S fölyhőben öltöznek, ha akarom, egek;
Ha akarom, viszont az fölyhők leesnek,
És tisztán maradnak az levegő egek.
54.
Ha akarom, szómmal tengert háboritok,
És mikor akarom, habot leszállítok,
És minden szeleknek bizvást parancsolok,
Tülem hallgatnak minden elementumok.
55.
Tégedet is égbül alá szállithatlak,
Aranyas hold, ha segétségemre hilak;
És koporsóban is hagyott árnyékoknak
Miért ily erővel ne parancsolhassak?
56.
Jüj ki, Hazret Ali, jüjj ki föld gyomrábul!
Hozd ki nagy zöldfikárt te mély koporsódbul;
Ismét kell itatni lovadat vértóbul,
Már elfeletkeztek kaurok voltodrul.”
57.
Nagyon ordit, az föld ily parancsolatban
Egyszersmind kétfelé megszakad magában,
Előhoz egy lovast fejérszin atlacban,
Feje takarva van tiszta patyolatban.
58.
Szög ló van alatta, de szomorusággal
Járatja az lovat az szép holdvilágnál,
Egyszer nehéz szemmel föltekint haraggal,
Alderánt meglátja nagy circulusoknál.
61.
“Mit akarsz énvelem, kegyetlen Alderán,
Hogy általam örülj Szigetvár-romlásban?
De te, eszes lévén, csalatkozol abban,
Hiszem vég szakadott az én hatalmamban.
62.
Szigetben nem laknak ollyan körösztyének,
Kiknek árthassanak Alkorán-levelek,
Sem az pokolbéli és koporsós lelkek;
Nagyobb Mahometnél Istene ezeknek.
63.
Mert ő fog énvelem égni örök tüzben,
Miért gyönyörködtünk az keresztény vérben?
Nem örül az Isten büntetés-vesszőben;
Mi voltunk, ám küldött minket örök tüzben.
64.
De ezek már más üdők és más emberek,
Látom, az Istennél igen kedvesebbek,
Hogysem előbb kik voltak egyenetlenek;
És űk is elesnek; de jaj véreteknek!
65.
Hárman kegyetlenül éltét Szulimánnak
Megfonták, kis üdőt várnak kemény Párkák;
Ezentül meglátod, miként elszaggatják;
És semmi haszonra jüttek ki Furiák.”
67.
Igy szól Hazret Ali, rettenetes lován
Röpül keservessen az több lölkök után.
Akkor eszbe vevé ő magát Alderán,
Hogy keresztyénekkel az igaz Isten van.
68.
Röpül és érkezik iszonyu seregben,
Hon Phlegeton kevert minden sötétségben,
Hon az Tisifone fuj iszonyu kürtben,
Belzebub sereget rendelt sötét égben.
69.
Futkosnak Furiák iszonyu fáklyákkal,
Azt tudnád, világot meggyujtják azokkal,
Kegyetlen Harpiák iszonyu szájokkal
Véres mérget okádnak nagy undoksággal.
70.
Haragos Astragora szeleknek kapuját
Megnyitá, beütvén villámos dárdáját,
És leoldá láncrul az kevély nyakokat,
Ők szárnyokkal keresik nagy Szigetvárát.
71.
Akkor Eurust bajra hivá északi szél,
Amaz penig fegyverétül semmit nem fél,
Boreas haraggal sugár szárnyára kél;
Ez mindenik Szigetnek kegyetlen veszély.
72.
Meghajtá Szivárvány aranyos kéziját,
Erőssen villámik, mintha lünne nyilat;
Kevély Orion is forgatja nagy kardját,
Mindenik Szigetre! és Szigetre! kiált.
73.
Futnak az bástyákra keresztény vitézek,
De nem állhatják meg erejét az tüznek;
Járnak az lángjai Vulcanus istennek,
Senkit az bástyákhoz közel nem eresztnek.
74.
Mert az törökök is sok tüzes labdákkal
Egyaránt futkosnak szörnyü Furiákkal,
Az külsö várat már megvették ostrommal,
Bán belső várban szorult ötszáz magával.
75.
De ottan sem lehet maradás sokáig,
Mert tüz fejek fölött már sürün villámik;
Sok ezer lélektül Zrini késértetik,
Ő penig, mint egy kü, semmit nem rettenik.
76.
Igy mond vitézinek: “Ne féljetek semmit,
Mert evvel Isten érdemünket öregbit,
Ha száz ennyi ördög dühös szájt reánk nyit,
De nem árt lelkünknek, mert az Isten segit.
77.
Pokolbéli lölkök vannak ellenséggel,
Az mi reménségünk van penig Istennél;
Őérte meghalunk mi jó kedves szüvel,
Legyen ugy, az mint ő szánta magában el.”
78.
Igy szól, és igy csinál szüvet ő magának,
És az ő rettenetes vitéz hadának,
Parancsolja osztán három fő vajdának,
Hogy az vár piacán űk harcot álljanak.
79.
Ezek bátorsággal törökre omlának,
Külső vár piacán az törököt vágják,
Heában szemekben kénküessőt fujnak
Késértő ördögök, mert vitézül járnak.
80.
Ott fegyver fegyverrel öszvetalálkozik,
Vitéz is vitézzel öszveelegyedik;
Sötétségben köztök csak jajgatás hallik,
Rettenetes halál köztök gyönyörködik.
81.
Ki fuja az lölkét sok sebein által,
Ki magábul ereszti nagy átkozódással;
Nem hull az keresztény, de török falkával,
Mert egyszersmind veszni fog vitéz virágszál.
82.
Láttatik, hogy az tüz száll keresztyénekre,
Penig inkább ráhull pogány törökökre;
Szerecsent és tatárt, törököt veszélyre
Mind egyaránt elhajt Istennek tetszése.
83.
Futkos kegyetlenül megdühödt Delimán,
Cáspiai hegyben mint sivó oroszlány.
O, mennyi tüzeket ő Szigetben behány!
Mennyi csapást fölvesz ő maga paizsán!
84.
Egy nagy cárbunculus az sisakján vala,
Ezen sötétben is megesmerik vala,
De jobban az kűnél fénlik ő szablyája,
Jobban szablyájánál az ő bátorsága.
85.
Ő, mint egy éh farkas az barom-ól körül
Mellyével próbálja, ha kert előtte dül:
Igy jár Delimán is az Szigetvár körül,
Próbálja, előtte ha kűfala ledül.
86.
Demirhám másfelől hasomlit Furiát,
Mert rettenetesül forgatja nagy vasát.
“Deli Vid! Deli Vid!” minduntalan kiált,
“Hon vagy és miért röjtetted el magadat?
87.
De bujj el fal közé, vagy földnek alatta,
Bujj el, az hon lakik indus s garamanta;
Megkeres Demirhám, s lölköd kibocsátja
Ez az rettenetes kezembéli dárda.”
88.
Nem türheti tovább Deli Vid ily szókat,
Az harcot elhagyá, s hon török eb ugat,
Oda rugaszkodik, és néki igy kiált:
“Hitetlen, hon láttad az én bujásomat?
89.
De te hitetlen vagy és meg nem érdemled,
Hogy Deli Vid kardot is vonjon ellened,
Mert hitedet, szódat és emberségedet
Mind Öszvekevervén, egyszersmind megszegted!”
90.
Megesmeré Vidot szavárul szerecsen,
Eggyet fohászkodék nagyot keservessen,
És igy szólla Vidnak törökül eszessen:
“Kérlek, hogy hallgass meg, Vid, figyelmetessen.
91.
Mindketten csalatkozunk az mi elménkben,
Sem te el nem bújtál, sem én jó hitemben
Csorbát, sem gyalázatot soha nem tettem,
Bujásodat harag mondatja énvelem.
92.
Ha az egész tábor megszegte az hütit,
Esztelenek gondolván az én vesztemet,
Én vagyok-é vétkes? láttál jól engemet,
Láttad-e, hogy kértem kitül segitséget?
93.
De ez meglett immár, most üdőnk van hozzá,
Jer ki az mezőre, ne nyujtuk hosszabbra.
Megválik, Deli Vid s Demirhám kicsoda,
Éljen, kinek Isten engedi s jó kardja.”
94.
Nem menne örömest Deli Vid ki várbul,
Mert nincs engedelme annyira urátul,
De török nem akarja hagyni magátul,
Azért bátorsággal Demirhámmal indul.
100.
Mosoly