Pars sexta
(Hatodik ének)
1.
Szulimán Harsánhoz már érkezett vala,
Harmadnap táborát ott megnyugasztalá.
Onnan követeket magátul bocsáta,
Kik menjenek Zrinihez Sziget várába.
3.
Vala igen okos Halul bék beszédben,
Oly szépen folyt szava, mint ha kevert mézben
Volna, s az másiknál magá csendeszebben
Viselte is magát, és sokkal bölcsebben.
4.
Az másik Demirhám volt Arabiábul,
De tetszik, mint egy vad puszta Libiábul,
Vakmerő kegyetlen nem lehet ily sohul;
Minden igazságát veti csak szablyábul.
5.
Ennél vadabbat az föld sem teremthetne,
Bár ha újabb boszuval óriást szülne,
Az ki az nagy egekre hegyekkel lünne,
De mégis vadabb Demirhámnál nem lenne.
6.
Ez szerecsen hadnak kapitányja vala,
Ötödik részének, s igen erős vala,
Ezt csak ijesztésért császár küldte vala,
Mert az követséghez ő semmit nem tuda.
7.
No, ezek Szigetvárhoz elindulának,
Mikor osztán kapukhoz közel jutának,
Egy ágyu-lövésnire ők leszállának,
Fegyvert szolgáiknál ottan elhagyának.
8.
Zrini öszvehivá mind az vitézeket,
Mert már régen hallotta az követeket;
Piacon hallgatá meg az követeket,
Maga körül állitá az vitézeket.
9.
Demirhám nem igen böcsüllé meg őket,
Mintha nem gondolná látni vitézeket;
De Halul mellyére tevé az két kezét,
Alázatossággal monda, hajtván fejét:
10.
“O, JÉZUS hitin valóknak szép csillaga,
O, ily vitézeknek érdemes hadnagya
Egyedül! mely ország próbádat nem tudja?
Mely világrész vitézségedet tagadja?
11.
Hon az meleg hajnal pirossan feltetszik,
Hon az sötét estve tengerben enyészik,
Hon az északtenger magában küszködik:
Hired mindenütt van, s mint nap, ugy tündöklik.
12.
Csudául mi halljuk nagy vitézségedet
Mindnyájan, urunk is az te jó hiredet
Szereti hallani, cselekedetedet,
Szeret magadat is, ha nem is hitedet.
14.
Ű kívánsága ez: ez várat kezében
Adjad, és ne bizzál nagy keménységedben,
Haszontalan harag, az ki nincs erőben;
Esztelen, ki kiván, az mi lehetetlen.
20.
Ha bölcs vagy, szükségbül tehetsz magadnak jót,
Nagyobbtul magadra nem csinálsz haragot:
Alázd meg magadat, add meg ezt az várat,
Mellyet semmiképpen többöl meg nem tarthatsz.
29.
Bizol-é németben, te okos horvát bán,
Hogy hamar segitséget küld néked talán?
Német, mely tégedet az föld alatt kiván
Lenni, segítséget hoz kárával talán?
30.
Ki nem esmérheti német barátságát?
Leginkább magyarhoz gonosz akaratját?
Hogy gyülöli német az magyar katonát,
Ha akarod, adok néked ezer példát.
31.
De bár az ugy légyen, eljüjjön az német,
Rákháton tinéktek hoz ő segitséget,
Elvesztitek akkor kedves éltetöket,
S ők török kezében találják Szigetet.
36.
Ezt szultán Szulimán, mivel szeret téged,
Izente álltalunk, vitéz Zrini, néked.
Ihon jün maga is, egy millio népet
Hoz el romlásodra, ha szavát megveted.”
37.
Itt hallgata Halul, és esék zsibolygás
Az erős vitézek közt, és zúgolódás;
Jól esméri Halul, hogy nekik unalmas
Az illen követség és az vármegadás.
38.
Horvát bán megnézé az sok jó vitézét,
Osztán követekre forditá az szemét;
Mindnyájan hallgatnak, várják bán tetszését;
Ő nagy méltósággal elkezdé beszédét:
39.
“Jó követ, okossan nékünk megbeszéléd,
Lágyon s haraggal is urad követségét;
Szép szóval kitévéd urad szeretetét,
Kit mihozzánk hordoz, és az ő jó kedvét.
43.
Hol penig Szigetvárat nevével kéred,
Jó követ, tudnod köll, az mit mondok néked,
Hogy Zrini ezekkel már sokat szenvedett,
Gonoszt, veszedelmet, hideget s meleget.
44.
Azért, hogy Istennél nyerhessünk kegyelmet,
Azért nem gondolunk vesztenünk éltünket,
Sok kincset, gazdagságot és mindenünket,
És ez elmulandó világi hirünket.
46.
De ha büneinkért az Isten bennünket
Megvér, s kezetekben adja életünket:
Meghalunk örömest, de ti elvesztünket
Nem fogjátok nevetni, s keresztyéneket.
47.
Mi sem irigyeljük akkor élteteket,
Elhagyjuk örömest mennyekért Szigetet.
Vidd meg császárodnak az én beszédemet;
Meglátja Szulimán, Zrini is mit tehet.”
52.
Gyorsan az császárnak esék ez fülében,
Hogy Zrini többivel van nagy keménységben,
Nem sokáig késék, ugrék nagy méregben
Zrini s Sziget ellen, és nagy kevélységben.
53.
Szokolovics Mehmetet magához hivá,
Néki forró haraggal megparancsolá,
Hogy egész táborban készülőt fujatna,
És hogy Oszmán basát elől bocsátaná.
54.
És Oszmán basával Ali Kurtog menne,
Amaz az nagy Asiának béglerbékje,
Ez vizen, szárazon fő ágyusmestere.
Meghagyá, hogy evel husz száz jancsár menne.
55.
És hogy körülfognák Sziget kerületét,
Néznék, hon lelhetné maga szálló helyét,
Árthatlanul honnan törhetnék Szigetet,
Hon lovas- s jancsárnak szállitná seregét.
56.
Maga is hogy holnap, első szép hajnalban
Megindul és mégyen az Oszmán nyomában.
Hát megindúlt Oszmán ugyanaz órában,
Mert semmit nem mér elmulatni hagyásban.
57.
Visz tizezer szablyát béglerbék magával,
Ali Kurtog vagyon kétezer jancsárral,
Mendegél török sereg jó rendtartással.
Vigyázó, jelt ada Szigetben haranggal.
58.
Zrini lovas csatát várbul kibocsáta,
Hogy török szándékárul ez hirt mondhatna.
Szerencse kezekben egy törököt ada,
Mely vár felől maga többitül szakada.
59.
Ez megmondá nékik béglerbék szándékát,
S hogy holnap elvárná az császár táborát,
Gyorsan megnyittatá Zrini az kapukat,
Vive ki magával tizenkétszáz szablyát.
60.
Basa megszállott volt már egy nagy malomnál,
Hol hináros Almás foly lassu zugással,
Túl az vizen Ali Kurt van fele haddal,
Nézik: Szigetvárnak ártsanak mi móddal.
66.
De sokat szigeti kapitány nem késik,
Közikben mint vitéz, bátorsággal esik;
Az hol csoportokban török gyülekezik,
Az Zrini kezétül gyorsan elszélledik.
67.
Talán igy Hercules bánt az sárkányokkal,
Vagy hatalmas Sámson philisteusokkal,
Mint Zrini cselekszik török pogányokkal,
Egy kemény és élös fringia-szablyával.
70.
Deli Vid másfelől török közt, mint tündér,
Százat dárdájával nagy erővel levér,
Már minden ruhája nem más, csak török vér,
Egyedül köztök, mint oroszlány, járni mér.
71.
Nem is mondhatom ezt harcnak s viadalnak,
Csak rettenetes iszonyu vérontásnak,
Mert törökök mindenfelől, mint por, futnak,
Ki lovon, ki gyalog berekben szaladnak.
82.
Oszmán az hamar lovát általusztatá,
Harctol is az Zrinit az éj elválasztá.
Seregét szépen öszvecsoportoztatá,
Lassan Sziget felé vélek elindula.
83.
De vitéz Deli Vid általment az vizen,
Az törökök hátán, s többre halált viszen.
Ő eleiben megy Hamviván szerecsen,
Megesmerte vala Vidot szép fegyverén.
84.
Igyenetlen erővel ráhajtá dárdát,
Találá középben Vidnak nagy paisát,
Elveszté erejét, találván nagyobbat,
Földre megtompitván esék maga vasát.
85.
Iffiu Hamviván elijedt szüvében,
Nincs már reménysége fegyvertelen kézben,
Elfuta Vid előtt az szélnél könnyebben,
Bizik futásának nagy sebességében.
86.
De gyorsan utánna fut Vida kegyetlen,
Ennehány ugrásban eléré hertelen,
Igy szólla: “Látszik, hogy vagy álnok szerecsen,
Többet bizol lábadban, s nem fegyveredben.
87.
De nem használ néked hazádbéli futás,
Megszaggatja szüvedet mostan ez az vas.”
Ily szók után lén rá erős dárdahajtás,
Kinek soha mássát nem látta ég magas.
88.
Acélos paizsát Hamviván föltartá,
De azt kemény dárda nagy vassal szaggatta;
Üvén Hamvivánnak nagy kerék kű vala,
Azt is porrá töré az halálos dárda.
89.
Bement hasában is, nem tartá meg háta,
Mert kedves életét magával kirántá;
Esik le Hamviván Vid előtt hanyattá,
Földben leszegezte Deli Vid dárdája.
94.
Hamviván fegyverét békével levévé,
Arannyal varrt üngét is magára vévé.
De Kamber sokáig eztet el nem türé,
Igy hangos torokkal seregnek üvölte:
95.
“Haj, szégyenvallottak! Ti vagytok vitézek?
Igy mutatunk szégyent első nap Szigetnek?
Vitéz hólt Hamvivánt jól látja szemetek;
Egy ember megölte, ezt ti ölettétek.”
102.
De az Kamber szaván egész török sereg
Kiki maga szüvében búban mozdúlt meg,
Egyszersmind Deli Vidot köröskörül vék,
Úgyhogy kezén kivül nincs semmi reménség.
103.
De Vid, mint küszikla áll, az habok között,
Vitézséggel tartja maga az hadfölyhőt,
Nagy fegyver-szélvésszel kemény pajzsa megtölt,
Nyil, dárda, szablya jár sürün feje fölött.
110.
Talál utat Vida magának szablyával,
Mint az emésztő tüz merre megyen lánggal,
Ugyhogy ő közülök kijütt már haraggal,
Ballag az viz felé, lustos vérrel s porral.
113.
Fegyverestül ugrék hináros Almásban,
Almás penig ütet viszi maga hátán,
És lemosá róla pogány vért folyásban,
Ugy küldé urához s társaihoz tisztán.
115.
Háromezer lovas veszett ebben harcban,
Ötszáz jancsár hever az Almás patakban;
De mindnyájok fölött nagyobb kár Hamviván,
Mely Vid dárdájátul fekszik földet rágván.
Pars septima
(Hetedik ének)
1.
Minekutánna már szép hajnal szekere
Mindeneket inditott gyönyörüségre,
Szép fülemülét keserves éneklésre,
És szigeti vitézeket nagy örömre.
2.
Eljöve az gyors hir császár táborában:
Zrini Oszmán basát megverte nagy harcban,
Életét s fegyverét elveszté Hamviván,
Elveszté kedves fiát basa Murtuzán.
3.
Esék ez fülében az vad Demirhámnak,
Kiért szüvét ereszté sértő bánatnak,
Esztelen szaggatja ruháját magának,
Mintha használhatna avval Hamvivánnak.
12.
Demirhám dühösségét császár esmerte,
Azért megrivogatni ottan nem merte.
“Ihon most indulunk, néki azt felelte,
Társod volt Hamviván, állj bosszut érette.”
13.
Azért megindula Szulimán táborral,
Igen hadviselő okos rendtartással;
Ére Szigetvárhoz ugyanazon nappal
Délután két órakor nagy táborával.
14.
Szigetvár bástyáját Zrini szintén nézte,
Meglátá messzirül, magát fölvitette
Iszonyu sürü por, s megy égbe keverve,
Ugyhogy eget-földet mind besötétötte.
15.
Megláták későre osztán sok törököt,
Szintén mint levegőben az sötét fölyhőt,
Beburétva vagyon sokaktul mert az föld,
Mintha hegy mozdulna az sik mező fölött.
16.
Az seregek fölött magas por csavarog,
Alattok rettenetességgel föld robog,
Sok ezer vörös zászló az széllel lobog,
Gondolnád, tenger is hogy most reád forog.
17.
Megszálla vár körül világrontó tábor,
Mint szintén az Dunán az jéges sürü sor.
Mindenütt fejérlik sok számtalan sátor;
Senkitől ő nem fél, erejében bátor.
18.
Császár köröskörül megnézé az várat,
Azután maga is egy halmon túl szállott.
Akkor egész tábor Allahü kiáltott
Egymás után háromszor, messzi megállott.
19.
Az egész jancsárság elrendölt seregben,
Puska mindeniknek kártévő kezekben;
Ezt minnyájan kilövék az magas égben,
Császár jüvéséért vannak nagy örömben.
20.
De az ágyukat is egyszersmind kilüvék,
Azt tudnád, leszakad reád az magas ég;
Alol az föld robog, repedez mint egy jég,
Sziget bástyája is féltébül mozdul meg.
28.
Két lövéssel nagy kár esett az törökben;
Sokkal nagyobb történék mostan Szigetben,
Mert Farkasics Péter régi betegségben
Késziti nagy lelkét Isten eleiben;
29.
S csak azon törődik, hogy ágyon halna meg.
Esztelen, akaratját élő Istennek
Panaszkodással nem fordithatja meg.
Ő vitézek előtt igy panaszolkodék:
30.
“Hej, hej, én fátumom mely igen kegyetlen!
Ettül mindenkoron szüvemben rettegtem,
Dicséretlen ágybul hogy éltemet küldjem
Mindenható kegyelmes Isten kezében.
31.
O, százszor boldogok, kik hazájok mellett
Vitéz módra letették kedves élteket,
Szerencse penig azért tartott engemet,
Hogy haszontalanul fogyassam éltemet.
35.
De jól van, ha ugy van, mint Isten akarja;
Gyakorta szolgáját keménnyen sujtolja,
Azért hogy mennyekben szebben koronázza,
Szenvedéséért bőven ajándékozza.
36.
Ihon, vitéz barátim! mostan meghalok,
Néktek jó szerencsét Istentül kivánok,
Egekben értetek jó Istent imádok,
Vitézek, legyetek most Isten hozzátok!”
37.
Igy Farkasics Péter végezé életét,
Az Istenhez küldé vitéz tiszta lelkét.
Siratja jó Zrini ő kimenetelét;
Igy nagy fohászkodva elkezdé beszédét:
38.
“O, forgó szerencse, átkozott, kegyetlen!
Miért ragadád el ez vitézt hertelen?
Az mi nyavalyánknak ez volt hea szintén,
Hogy ne légyen Farkasics mostan eleven.
39.
O, élet, mely hamar ez világbul kitünsz!
O, rövid élet, tülünk mely gyorsan röpülsz!
Mikor inkább kellenél, akkor te megszünsz,
És, mint harmat nap előtt, egyszersmind eltünsz.
40.
Mint harmat nap előtt, mint hó az tüz előtt,
Mint álom előttünk, mint füst a szél előtt,
Vagy sebes forgószél mint hajtja az fölyhőt,
Ugy tünsz el előttünk s kivánságunk előtt.
41.
Csusz haszontalanul rút kigyó az réten,
Semmit nem törődik unalmas vénségén,
Ű megiffiadik, mikor jün kedvében,
Elveti vén bőrét s megifjul testében:
42.
Ember penig, az ki isteni formára
Meg van ékesitve, Isten-ábrázatra,
Hogyha elérkezik utolsó órára,
Nem tér s meg nem ujul, de mégyen halálra.
43.
Megvénheszik az föld, elveszti szépségét,
De ujul, ha éri kikelet idejét;
Az nap elvégezi estve ő menését,
De megujul reggel, kihozván szekerét:
44.
Csak maga egyedül az nyomorult ember,
Az ki gyors vénségérül soha meg nem tér;
örök folyásában van az fris forrásu ér;
Emberben peniglen soha nem ujul vér.
45.
Viz, tüz, föld és nagy ég tartanak sokáig:
Ember, ezek ura, egy szempillantásig;
Kűfalok, nagy tornyok sok száz esztendeig:
Ember, ki csinálta ezeket, óráig.
46.
Csak egy van, ki megmarad koporsó után,
Az mely megmutatja magát világ fogytán:
Jószágos cselekedet, nagy öröksége van,
Ujul mindenkoron halhatatlan voltán.
47.
Ujul hát, Farkasics, az te vitéz neved,
Noha az nehéz föld befödi testedet.
Cselekedeteddel az halált meggyőzted,
Most Isten jobb kezén van gyönyörködésed.
48.
Ottan fizetődik most világi munkád,
Vigan nézik angyalok sebeid nyomát;
Ottan, mely véredet hazádért hullattad,
Örök boldogságodra szentek fordétják.”
49.
Igy Zrini Farkasicsot eltemetteté,
Osztán gondot visel várra mindenfelé;
Szigeti vitézek vannak csendességbe,
Mindenütt bástyákon nagy gondviselésbe.
50.
Török megszállott volt már köröskörül,
Mindenütt sok török szép ödőnek örül;
Csak maga Szulimán nagy gondokban őszül,
Bán merész szüvéjért nagy félelemben hül.
51.
Nem késik sokáig szigeti vitéz bán,
Bátorodik szüve ellenségét látván;
Mint az rettenetös örméni oroszlán
Kijön barlangjábul, ottkinn fegyvert látván:
52.
Igy Zrini Szigetbül törökökre megyen,
Erős emberölő van dárda kezében,
Mozgatja gyönge szél strucctollát fejében;
Ötszáz vitéz utánna megyen szép rendben.
53.
Megfordult hozzájok, igy szólt seregeknek:
“Halljátok, mit mondok, ti erős vitézek,
Első nap, első harc lesz most előttetek,
Ma félelmet tennünk kell török ebeknek.
54.
Ma török császárral mi megesmértetjük
Mi szüvünk, mi kezünk, micsodás fegyverünk.
Ma rettenetessé kell magunkat tennünk,
Azért, vitéz szolgáim, emberek legyünk,”
80.
De nem tudom, Demirhám honnan érkezék,
Mert harcrol kiáltás fülében beesék.
Gyorsan az harcolók közikben férkezék;
Látja, hogy törökök az futáshoz készek.
91.
“Én vagyok Deli Vid, felelte az másik,
De miért karátyolsz, szájad nyelveskedik?
Az én kezem miát Hamviván ott fekszik,
Majd ugyan ez miát fejed földre esik.”
92.
Demirhám, mint ördög, hogy eztet meghallá,
Hogy ez keze miát lett társa halála,
Nagy demecki kardot kezében ragada,
Ugy megyen dühösséggel nagy Deli Vidra.
93.
Mint két haragos libiai oroszlán,
Öszvetalálkozván az nagy széles pusztán
Próbálják körmöket egymás szőrös hátán:
Ugy két vitéz tészen Szigetvár határán.
94.
Demirhám haraggal s dühösséggel nagyobb,
De vitéz Deli Vid igaz hüttel bátrabb;
Nem enged egymásnak, szikráznak az kardok,
Magokon merő vas nagy messzirül ragyog.
95.
Török két csapással Deli Vid paizsát
Darabokra rontá, de török sisakját
Deli Vid eltöré, mert szablyája lapját
Üté az sisakhoz, megsérté homlokát.
101.
Mikor sötét vala, Demirhám igy szóllal:
“Mi itt, mint az vakok, törjük bolondsággal
Heában magunkat, s nem árthatunk karddal
Egymásnak; nem jobb lész-e harcolnunk nappal?
102.
Nappal akkor munkánkat az irigy sötétség
El nem titkolhatja, mert meglátja nagy ég,
Meglátja Szigetvár, és az török sereg,
Micsodás bosszut áll rajtad Demirhám bék.
103.
Azért esködjél meg nékem az Istenre,
Én is megesküszem Mahomet hütire:
Hogy te is visszatérsz, én is, erre helyre,
Mihent néked, nekem is módunk leszen benne.
104.
Mert sötétség miát most nem harcolhatunk,
De hiszem, még lehet alkolmatosságunk,
Mert tudom, ily hamar innen el nem válunk,
Valamig titeket falbul ki nem vájunk.”
105.
Felel az Deli Vid: “Képes beszédedet
Szeretném; de énnékem módom nem lehet,
Hogy bizonnyal, tudnám kijüvetelemet,
S mint tegyen ki nagy had ellen életemet.
106.
Bár elhidd aztot, ha bizonnyal tudhatnám,
Hogy maga ellenségem lenne Demirhám,
Soha én előtte fal közé nem bujnám,
Hanem erdőn, mezőn, mindenütt megvárnám.”
107.
“Ne félts, Deli Vida, mástol életedet,
Mert hozok tenéked császártul levelet,
Demirhám csak maga lészen ellenséged,
Szulimán beköti igaz török hitét.”
108.
Igy halálos veszélyre megalkuvának.
Azután egymástol hamar elválának,
Mint két erdei kegyetlen fene bikák,
Kik szarvokkal egymásnak nem árthattanak.
Pars octava
(Nyolcadik ének)
1.
Ihon jün szárnyas lovon szép piros hajnal,
Mosódik zablája fejér tajtékjával,
Az ló fekete volt, de szebb Pegasusnál,
Orra likjábul tűz, szemébül jün halál.
2.
Kis fejér patyolat magának fejében,
De az ű orcája van nagy fényességben,
Ő maga öltözött arany páncér-üngben;
Két szál hebánum csid van fényes kezében.
3.
Minden kis veréték, mely lórul csöppenik,
Szép gyönge harmattá az földön változik;
Előtte sötétség nagy futással oszlik,
Körülötte az ég messzirül tündöklik.
4.
Iffiu orcával mindent megvidámit,
Ő földbül virágot szépségével indit,
Ő fülemilében keserves torkot nyit,
Ő forrást, ő folyást, erdőt mezőt ujit.
5.
És mikor érkezék Szigetvár föliben,
Esék ily kételködő elmélkedésben:
“Ihon mennyi holttest fekszik ebben helyben,
Nagy levegő eget elveszt büdösségben.
6.
Vallyon ki keze munkája ez lehetett?
Talán itt döghalál vagy sárkány lehellett?
Elvesztette magyarnak gyönyörü földét:
Talán mérges Python ismég fölébredett?
7.
Ha az, majd leszállok földre magas égbül,
Két hegyes dárdámmal megmentem mérgétül
Sárkánnak magyarokat, s veszedelmétül.
De, igy tetszik, tábort látok amott szélrül.
8.
Ah, hitetlen törököt látom mezőben!
Ezt jobban sárkánnál gyülölöm szüvemben.
Haj, hitetlen Ebek! ha volna erőmben,
Mind elvesztenélek haragos kedvemben.
9.
De jól van, mert látom, nem igen örülnek,
Sőt sürü sirással égben üvöltenek.
Ne adj, ne adj szerencsét, Isten, ezeknek!
Engedd, magyar kéztül fottig elvesszenek.
10.
Áldott légy, jó Zrini, ki igy őket rontád,
És hitetlen testeket halomban rakád,
Ugyanis tetüled vár minden jót hazád;
Ezért, és jó hirért, éltedet te ne szánd.”
11.
Szulimán de őszül az széles táborban,
Szüve gondokban hül és nagy busulásban.
Zrini megmutatta már kétszer két harcban,
Tovább mit reménlhessen Pannoniában.
20.
Világrontó Szulimán szüvét igy törte,
Okos fő tanácsiért gyorsan elkülde,
Szokolovics Mehmet ezeket meggyüjté,
Császár sátorában renddel leülteté.
21.
De császár leülni nem akar közikbe,
Hogy változást rajta senki ne esmérne,
Egy röjtök sátorbul dévánt titkon nézte,
Szokolovics Mehmet beszédét igy kezdte:
23.
“Az hatalmas császár, szultán Szulimán chán,
Kinek az hold szolgál, kinek birtoka van
Tengeren és vizen, ki az ég alatt van,
Élni tanácstokkal ebben helyben kiván.
28.
Senkit azért, vitézek, az vakmerőség
El ne ragadjon, és meggondolt vitézség,
Mert Zrini horvát bán ollyan ellenség,
Ki ellen lesz káros oktalan sietség”
29.
Igy végezé szovát Szokolovics Mehmet.
Rustán, császár veji, elkezdé beszédét;
Ő ül vala első nagy kajmekán mellett.
Méltósággal fordétá mindenre szemét:
34.
“Hirrel viseltetnek az hadakozások;
Nem, mint mi gondoljuk, szók legkisebb dolgok;
Ettül rontattatnak hatalmas táborok,
Evvel vesztnek, nyernek világi császárok.
35.
Mi penig semminek gondolván ezeket,
Sánc nélkül, vakmerőn szállottuk Szigetet,
Napvilággal alá hoztuk seregeket,
Nem tartván istrázsát, sem titkos kémeket.
36.
Igen megfizettük vakmerőségünket,
Mert ezen az mezőn hullattuk vérünket;
Igen bűven most is látjuk holttesteket,
Látjuk Almás vizét, forgat embereket.
43.
Az mi penig várnak vételét illeti.
Sánccal köröskörül azt kell nékünk venni;
Ugy kaurok miránk nem tudnak kijünni,
Rövid nap kár nélkül fogunk benn örülni.
44.
Rontsuk el ágyukkal földdel tölt bástyákat,
Szárasszuk ki ásással vizes árkokat,
Lapát és golyóbis veszi meg várokat,
Vesztég ülve nézhetjük holt kaurokat.”
45.
Ily szók után Rustán még helyére üle,
Másfelől tatár Delimán talpra kele.
Ennek teli méreggel haragos szüve,
Rustán ellen bátran osztán szólni kezde:
49.
“Hirrel viseltetnek az hadakozások,
Tahát törököknek hirt nyernek az ásók.
Nem rókáknak, borzoknak Sziget szállások,
Az kit kivájhatnak mindenkor pór ásók.
50.
Bujjon el őmaga, az ki fegyvertül fél,
Vesse el szablyáját, ki futó, mint az szél,
De az mi szüvünket, mely fegyverben reméll,
Nem látja földben ásva ez a’ fényes dél.
54.
Nem ásó, nem kapa az mi győzedelmünk,
Hanem rettenetes acélyos fegyverünk;
Evvel Szigetvárát hamar porrá tesszük,
Evvel nevelködik hirünk s vitézségünk.
55.
Ne kérdezd, hon megyek én Szigetvárában:
Hogyha kijün Zrini, én is ő nyomában
Bemegyek Szigetvárnak nagy kapujában;
Hozzon kapát, ásót, az ki bizik abban.”
56.
Ily szókra Rustán szüve megkeserödött,
Ismég talpra álla az kajmekán mellett,
De vitéz Delimán nagy haraggal kiment,
Nem méltóztatik várni Rustán beszédét.
57.
Messzi Demirhámtul tanács rendi vala,
De mérgessen ő is kiáltván fölálla:
“Én is nem kapálni jüttem ez vár alá;
Ha az kell, én teszek szert ezer asapra.
59.
Delimán jó tanácsát én is javallom,
És tovább ily gyalázatot nem hallgatom.
Ki szereti jó hirt, minket követ, tudom.”
Ily szókkal Demirhám kiment sátorajtón.
60.
Rustán csaknem észi mérggel kezét, lábát,
Hogy ezek megnevetik ő jó tanácsát:
“O, balgatag nemzet! fohászkodva kiált,
Nem ember, de oktalan és dühös állat!
62.
De mit törődöm én más esztelenségén?
Jobb lesz vesztég ülnöm sátor kerevetén,
S csudálkoznom ezeknek nagy vitézségén,
Ha ugyan veszni köll dolgunknak, ám vesszen.”
63.
Rustán az sátorbul haraggal kilépék;
Petraf, ki Gyulát megvévé, emelkedék
Talpra, s