Za darmo

Oedipus kiraly

Tekst
0
Recenzje
iOSAndroidWindows Phone
Gdzie wysłać link do aplikacji?
Nie zamykaj tego okna, dopóki nie wprowadzisz kodu na urządzeniu mobilnym
Ponów próbęLink został wysłany

Na prośbę właściciela praw autorskich ta książka nie jest dostępna do pobrania jako plik.

Można ją jednak przeczytać w naszych aplikacjach mobilnych (nawet bez połączenia z internetem) oraz online w witrynie LitRes.

Oznacz jako przeczytane
Czcionka:Mniejsze АаWiększe Aa

Hírnök

Mert én őriztem ott a hegyi nyájakat.

Oedipus

Pásztor voltál hát? aki bérbe kódorog?

Hírnök

De megmentőd is, fiam, kínjaid között.

Oedipus

S micsoda kínok közt találtál engemet?

Hírnök

Lábad csuklói megmondhatják néked azt.

Oedipus

Óh, jaj, mért említed régi bajomat?

Hírnök

Én oldtam meg átfűzött bokád kötelékét.

Oedipus

Jaj, szörnyű szégyen! Ilyen pólyám volt nekem?

Hírnök

És erről kaptad Dagadtlábú nevedet!

Oedipus

S anyám vagy apám tette ezt velem? Beszélj!

Hírnök

Azt jobban tudja az, akitől kaptalak.

Oedipus

Hát nem magad találtál? Más adott neked?

Hírnök

Nem... Egy másik pásztortól vettelek csak át.

Oedipus

Ki volt az? Nem tudnád-e megnevezni őt?

Hírnök

A Láios házanépéhez tartozott.

Oedipus

Aki e földnek volt királya azelőtt?

Hírnök

Igen, ugyanaz: annak volt ő pásztora.

Oedipus

És él még ez az ember, hogy láthassam őt?

Hírnök

(A kar felé)

Ti idevalók, jobban tudhatjátok ezt.

Oedipus

(A karhoz)

Ti, kik itt álltok, ráismer-e köztetek

valaki a pásztorra, kiről ez beszél,

hallott-e róla itt vagy künn a földeken?

Szóljatok! Mindennek ki kell derülni most.

Kar

Úgy hiszem, senki más az, mint kit épp előbb

kivántál ide a mezőkről: ezt csak a

királynő tudná igazán megmondani.

Oedipus

Iokasté, tudsz-e róla, hogy kit az imént

hivattunk, s kiről szól a hírnök, egy személy?

Iokasté

Mi az? Kiről szólt? Mit törődsz te vele? Jobb,

ne is végy számba ilyen üres fecsegést.

Oedipus

Szó sem lehet, hogy ily nyomokra jutva már

föl ne derítsem származásom titkait.

Iokasté

Az istenekre, hogyha kedves életed

ezt ne kutassad! — Elég kín ez énnekem!

Oedipus

Ne félj! Legyek bár dédanyámig vér szerint

háromszorosan rabszolga: rád nem szégyen az!

Iokasté

Mégis fogadj szót, kérlek, ne kutass tovább!

Oedipus

Hogy fogadjak szót? Nekem látni s tudni kell.

Iokasté

Én jót mondok... Én a legjobbat akarom...

Oedipus

Már ez a jó régóta gyötri lelkemet.

Iokasté

Boldogtalan, bár sohse tudnád meg, ki vagy!

Oedipus

Menjen valaki, hozza a pásztort elém! —

s csak védje rangos családját a női gőg.

Iokasté

Jaj, szerencsétlen! ez az egyetlen neved:

csak így hívhatlak, soha máshogy ezután.

(Berohan a palotába)

Kar

Miért rohant el a királynő, Oedipus,

ilyen vad fájdalommal? Félek, ebből a

különös némaságból nagy baj tör ki még.

Oedipus

Jöjjön, aminek jönnie kell! Meg akarom

ismerni származásomat, ha koldus is!

Iokasté tán, mert minden asszony nagyranéz,

szégyellni fogja alacsony származásomat.

De én a Sors fiának vallom magamat,

ki minden jót ad, és pirulni nem fogok.

Az én anyám a Sors volt, és testvéreim

a hónapok, akikkel nőttem s fogytam én.

Az vagyok, aki vagyok. Úgyse lehetek

más: mért féljek hát fölfödözni, ki vagyok?

Kar

Már a jövőt

látom én és Olymposra jósolom:

újra se tellik a hold még, óh, Kithaeron

völgye s téged fogunk énekelni,

mert a te gyermeked

Oedipus király,

anyja és dajkája voltál:

tánccal ünnepelünk,

ki országunk fejedelme iránt jó voltál,

nyájas, voltál;

jó orvos, Apolló

ünnepünkre

adj áldást!

Nimfaleány

szült, óh, melyik halhatatlan tündér szült?

Kedvese a csucsokon bolyongó Pánnak,

vagy Apolló volt az ölelője?

Vad hegyi réteken

ő is ott tanyáz.

Tán a kyllénéi isten,

vagy tán Bacchus volt apád a fényszemű erdei lányok közt

a legszebbiktől,

akikkel örökké

együtt játszik,

együtt jár.

Oedipus

Ahogy én nézem, öregek — habár soha

nem láttam őt -, az a pásztor jön, úgy hiszem,

akit oly rég kerestünk; mert agg élete

a hírnök életével egykorú lehet,

s azokban, akik vezetik, fölismerem

szolgáimat. De jobban tudhatjátok ezt,

mint én: nektek bizonnyal régről ismerős.

Kar

Csakugyan ismerős is, mert ha valaki

ő az: a Láios hűséges pásztora.

Oedipus

Te szólsz először, korinthosi idegen:

erről beszéltél?

Hírnök

Erről, akit jönni látsz.

(Jobbról belép Láios öreg szolgája; Oedipus emberei kísérik)

Oedipus

(A szolgához)

Hé, öreg, jer hát, nézz szemembe és felelj

kérdéseimre. Láiost szolgáltad-é?

Pásztor

Nála születtem; vásált szolga nem vagyok.

Oedipus

S mi volt a munkád, milyen volt az életed?

Pásztor

Nyája mellett bolygtam le éveim javát.

Oedipus

S melyik vidéken volt karámod többnyire?

Pásztor

Kithaeron bércén tanyáztam, vagy akkörül.

Oedipus

Hát ezt az embert láttad-e valaha ott?

Pásztor

Mit csinált ott ez? Vagy hát kiről is beszélsz?

Oedipus

Itt — aki itt áll. Volt-e dolgod már vele?

Pásztor

Nem: ahogy hamarjába visszagondolok.

Hírnök

Nem is lehet csodálni ezt, király. De én

tisztán eszébe juttatom. Mert arra még

tudom, emlékszik, hogy Kithaeron oldalán

hogy volt, mikor két nyájjal ő, és eggyel én,

szomszédban kóborogtunk három éven át

tavasztól őszig hat-hat hosszú hónapot?

S a tél jöttével én saját tanyám felé,

ő Láios aklába hajtá nyájait.

Úgy volt-e minden, ahogy mondom, vagy nem úgy?

Pásztor

Igazat mondasz, noha bizony rég esett.

Hírnök

Most emlékezz rá, nékem ott egy kisfiút

adtál, hogy fölneveljem, mint a magamét.

Pásztor

Mit akarsz evvel? Miért kérded tőlem ezt?

Hírnök

Itt áll, barátom, ez volt az a kisfiú.

Pásztor

Vesztedre indulsz? Nem hallgatsz el iziben?

Oedipus

Lassan, öreg, mit bántod őt? Hiszen a te

beszéded inkább érdemelne korholást.

Pásztor

De, kegyelmes királyom, mit vétettem én?

Oedipus

Mért nem szólsz a kisfiúról, ha kérdenek?

Pásztor

Nem tud ez semmit, csak beszél! Mit ér vele?

Oedipus

Ha jószántadból nem felelsz, majd sírva szólsz!

Pásztor

Az Istenekre! vén ember vagyok: ne bánts!

Oedipus

Hamar valaki kösse hátra a kezét!

Pásztor

Óh, jaj, miért? Mit kívánsz tőlem hallani?

Oedipus

Te adtad ennek a fiút, kiről beszél?

Pásztor

Én adtam. Bár meghaltam volna aznapon.

Oedipus

Ma fogsz meghalni, ha nem vallasz igazat!

Pásztor

Jaj, ha vallok, még biztosabban meghalok.

Oedipus

Ez az ember, úgy látszik, kibúvót keres.

Pásztor

Nem én, hisz mondom: tőlem kapta a fiút.

Oedipus

S te hol vetted? Másé volt, vagy a magadé?

Pásztor

Nem az enyém — én is kaptam valakitől.

Oedipus

A városból? Ki volt az? S mily ház gyermeke?

Pásztor

A nagy égre! ne kérdezz többet, óh, király!

Oedipus

Meghalsz, ha még másodszor kell ezt kérdenem.

Pásztor

A Láios házából volt a kisfiú.

Oedipus

Szolgaporonty? Vagy rokonságából való?

Pásztor

Jaj, jaj! most kell a szörnyűséget mondani!

Oedipus

S nekem hallani! Mindegy: meg kell hallanom.

Pásztor

Azt mondják, hogy saját fia: de hogy van ez,

csak a királynő mondhatná meg odabenn.

Oedipus

Tán a fiút ő adta néked?

Pásztor

Ő, király!

Oedipus

S mit kívánt tőled?

Pásztor

Hogy veszítsem el szegényt.

Oedipus

A saját anyja! Szörnyű!

Pásztor

Baljóslat miatt.

Oedipus

Mi volt az?

Pásztor

Hogy meg fogja ölni szüleit.

Oedipus

És miért adtad ennek az öregnek át?

Pásztor

Megszántam, és azt hittem, ő majd elviszi

idegen földre, ahol ő lakik... De csak

nagyobb bajra mentette meg. Ha te vagy az,

mint ettől hallom: szörnyüségre szült a sors.

Oedipus

Óh, jaj, jaj! Minden tisztán napvilágra jő.

Óh napvilág! ma utoljára látlak én.

Ott születtem, hol nem kellett; azt vettem el,

 

kit nem lehet; s megöltem, akit nem szabad!

(Oedipus a palotába rohan. A korinthosi hírnök balra, Láios szolgája jobbra el)

Kar

Jaj, emberek! emberek!

Milyen semmibe veszlek én

múló életetekkel!

Kinek lehet itt nagyobb

boldogsága a földön, mint

amit adhat a látszat, mely

látszik, s látszva enyészik?

Gyász példád van előttem, gyász

sorsod démona, Oedipus!

És boldognak az ég alatt

senkit se dicsérek.

Fölhágtál az orom felé,

íjad célba feszült, a dús

boldogságot elérted!

Ég adta lebírtad a

horgaskörmü dalos leányt;

vészben szomorú városunk

élén mint torony álltál!

És azóta te vagy király

országunkban, a legnagyobb

tisztesség a tiéd, a nagy

Thébában uralkodsz.

De most tenálad

nyomorultabb ki van?

Ki él jobban a vad

végzettel egy

fedél alatt? óh, változás!

Oh, jaj!

Oedipus dicső feje!

Ugyanaz a rév

nyílt meg, ugyanegy

asszony öle nyílt

apának és fiunak!

Jaj, nyomorult, hogy türhetett

eddig is ős hazád röge?

Apai föld

hogy viselt a hátán?

Nyomodba ért a

mindent látó Idő,

törvényt tart a sötét

szerelmeken

a szülött és szülő között.

Óh, jaj!

Láios szegény fia!

Bár ne láttalak

volna sohase!

Hangosan sirok:

senkiért se sírtam így,

mint ma teérted, mert te adtad

vissza belém a lelket hajdan

s bús szemeink

álmát is visszahoztad.

(A palotából kijön a hírmondó)

Hírmondó

Ó, városunknak mindig tisztelt nagyjai:

mit kell most hallanotok, mit kell látnotok,

mily fájdalmat kell éreznetek, hogyha még

előttetek Labdakos ősi háza szent!

Mert sem az Ister sem a Phásis árjai

nem moshatják tisztára ezt a házat, oly

iszonyt rejt, s tár elétek majd, nem kényszerű,

hanem önkényes fátumot: de nincs csapás

szörnyűbb, mint amit ember önmagára mér.

Kar

Amit eddig tudunk már, semmi borzalom

nem hiányzik abból se: mit mondhatsz te még?

Hírmondó

A felséges Iokasté meghalt! Ennyi az,

mit első szóval mondhatok, hogy rögtön értsd.

Kar

Óh, szerencsétlen asszony! és mi ölte meg?

Hírmondó

Maga magát. De ami legkeservesebb,

nem tudhatod: csak aki látta, tudja azt.

Mégis, ahogy emlékem egyre festi még,

hallgasd meg a szegények szenvedéseit.

Mint bánatától megzavart, rohant a nagy

csarnokon át, be egyenest a hitvesi

ágyhoz, tíz ujjal tépve bomlott fürteit.

Mihelyt beért, magára csapta ajtaját,

a régi halottat, kiáltozva, Láiost,

régi szerelmét, és a baljós foganást,

amely megölte, őt magát pedig saját

fiára hagyta, annak szülni szörnyü fajt.

Ágyát is, melyben szülte, kétszer átkozott

férjétől férjét, s gyermekétől gyermekét.

Hogy azután mi módon halt meg, nem tudom:

mert Oedipus üvöltve tört be, s így nem is

láttuk többé királynénk vergődéseit.

Csak őt bámultuk, hogy rohan föl és alá.

Rohant és tőlünk kardot kért, majd asszonyát

kérdezte, ki nem asszonya volt, mert neki

s gyermekeinek egyformán az anyja volt.

Addig őrjöngött, mígnem hozzá vitte egy

isten — mert ember nem vezette senki ott.

Szörnyet hördülve, mintegy titkos jel nyomán

ment a szárnyas ajtónak, kiemelte azt

sarkaiból és a szobába beesett.

S megláttuk a királynőt. Ott függött szegény,

nyaka körül egy kötél hurka. Ahogy őt

észrevette, rettentőt jajdult a király,

úgy oldta meg a hurkot. És mikor a holt

földön hevert iszonyú látvány várt reánk.

Mert letépvén az aranyból vert kapcsokat,

melyek fölfogták a királynő köntösét,

fölkapta s szeme golyójába szúrta, így

kiáltva: "Nem láttátok, miben éltem én,

nem láttátok, mily rémségeket tettem én,

ne lássátok, most, kiket oly jó látnotok,

s kiket legjobb lett volna sohse látnotok!"

Így nyögve és pilláit fölemelve szúrt

és újra szúrt. Vérrel festette arcait,

kifolyt szemének vére, és nem csöppeket

csurgatott rajta végig: zápor volt a vér

az ő arcán, fekete zápor és vihar.

Ó, szörnyüség! ketten okoztak ott halált,

férfi és asszony, s ketten szenvedtek halált.

Máig igaz szó volt, s régi szó e ház

felől, hogy "áldott"; mától fogva rajta már