fiát, ki Polydóros unokája, ős
Kadmos üke, mesés Agénór sarja volt?
S most még azt kérem én az égtől: aki nem
teszi parancsom, termést annak sem a föld
ne adjon, sem az asszony gyermeket, hanem
e mostani vész vagy még szörnyebb, írtsa ki!
Megátkozom főleg a gyilkost, bár maga
bujik, bár cinkosokkal a bosszú elől:
zúzza sírba hitványul hitvány életét!
S imádkozom: ha ennen házam adna tán
tudtommal és tűrtömmel néki tűzhelyet,
fejemre szálljon átkom minden betüje!
De, Kadmos többi népe, kiknek e szavak
szívünk szerint: Diké, az Igazság, legyen
harcos velünk halálig s minden istenek!
Kar
Vallok, uram, hát, ahogy átkod rám köti:
nem én öltem meg és ki ölte meg, nem is
tudom. Aki küldötte ezt a jóslatot,
Phoebus, tárhatná föl nekünk, ki ölte meg?
Oedipus
Igazat mondasz. De ki kényszerítheti
az istent arra, amit tenni nem akar?
Kar
Más módot mondok, amit jónak gondolok.
Oedipus
Hármat is, ha van, el ne múlassz mondani!
Kar
Jósnak a jós, Phoebusnak titkaiba lát
Tiresias leginkább: tőle biztosan
megtud mindent, királyom, aki kérdezi.
Oedipus
Nem voltam ezt megtenni sem hanyag: Kreon
szólt róla, és én érte küldtem kétszer is.
Csak azt csodálom, hogy már régen nincsen itt.
Kar
Mit mondjak még? Csak süket, ócska pletyka van...
Oedipus
Halljam azért! Minden szót megvizsgálok én.
Kar
Úgy hiszik, útas emberek ölték meg őt.
Oedipus
Hallottam; de láttad azt, aki látta is?
Kar
Ha él, s szivében van egy szikra félelem,
nem fogja tán fejére várni átkodat.
Oedipus
Mit fél a szótól, aki nem fél tenni se?
Kar
De lesz, ki leplezze: már az isteni
jóst hozzák vezetői, kiben egyedül
él az igazság minden emberek között.
(Egy kisgyerektől vezetve jön a vak Tiresias: Oedipus szolgái kísérik)
Oedipus
Tiresias, ki mindent vizsgálsz, tudhatót
és mondhatatlant, égi s földi titkokat,
a várost, ha nem látod is, tudod, milyen
betegség lakja; melynek, bölcs úr, harcosát,
se megmentőjét, nem lelhetjük kívüled,
Mert Phoebushoz — ha még nem mondta hírnökünk
— üzentünk, s ő visszaüzent, hogy oldozás
csak egy jöhet bajunkra, az, ha Láios
gyilkosait nyomozva megtaláljuk és
halállal sújtjuk, vagy száműzzük messzire.
Ne sajnáld hát madár szavából, vagy ha más
útján a jóslásnak tudod, mentsd meg vele
magadat és a várost, ments meg engemet!
Mentsd meg a véres hulla bal fertőzetét!
Minden reményünk benned! És jót tenni, ha
módod van és erőd rá, legszebb áldozat.
Tiresias
Ó, jaj, keserves átok tudni azt, amit
Nem-tudni jobb! Éreztem én, de mégse jól
tartottam meg... másképp nem volnék mostan itt.
Oedipus
Mi az? Miért jössz olyan kelletlen felém?
Tiresias
Eressz haza! Könnyebben fogod hordani
sorsod, s én is enyémet, hogyha szót fogadsz.
Oedipus
Nem jog szerint szólsz, s nem vagy hálás városunk
iránt, mely táplált, megtagadva jóslatod.
Tiresias
Látom, hogy még magadnak sem javadra lesz,
amit beszélsz; hogy hát ne érjen engem is...
Oedipus
Ha tudsz valamit, el ne menj, az istenek
nevére! Könyörögve borulunk eléd.
Tiresias
Őrültek vagytok, mindahányan! Én sohsem
mondom ki, ennen romlásomra, vesztedet.
Oedipus
Mit hallok? Tudsz és nem szólsz? Érted-é, hogy így
elárulsz minket, sírba döntöd városod?
Tiresias
Én nem gyötörlek, s nem gyötröm magam se!
Mit faggatsz hiába? Nem veszed ki titkomat!
Oedipus
Nem-é, te rosszak rossza? — fellázítanád
a kősziklát is! Fogsz-e végre szólni? Vagy
meg nem puhulsz, s nem megyek véled semmire?
Tiresias
Követ lázítok? És te mit lázítasz? Ó,
nem tudsz bünödről, csak enyémet korholod.
Oedipus
Ki az, ki föl nem ingerlődne, hallva ily
beszédet, mely egész várossal szembeszáll?
Tiresias
Jön, ami jön, ha hallgatásba rejtem is.
Oedipus
Épp ami jön, azt kell, hogy föltárd már nekem!
Tiresias
Nem mondok többet. Most dühöngj, ha tetszik és
a legvadabb haraggal őrjöngj ellenem!
Oedipus
Harag bizony van bennem, és nem fojtom el.
Mit gondolok? Tudd meg; úgy tűnik föl nekem,
cinkos vagy, sőt magad a tettes, bár talán
nem kézzel ölve; csak vak voltod tiltja, hogy
azt ne mondjam: te vagy a gyilkos egyedül!
Tiresias
Valóban? S én azt mondom, tartsd meg átkodat,
melyet imént világnak szórtál, és ne szólj
mától se hozzám, sem ezek közt senkihöz:
mert e föld szennye, akit átkoztál, te vagy!
Oedipus
Arcátlan, ily szót mersz arcomba dobni? Mit
képzelsz? Hogy büntetéstől biztosítva lész?
Tiresias
Biztos vagyok már: mert az igazság velem.
Oedipus
S ki oktatott rá? Jósművészeted talán?
Tiresias
Te oktatsz, aki kedvem ellen szóra bírsz.
Oedipus
Micsoda szó az? Ismételd, hogy értsem is!
Tiresias
Nem érted még? Vagy próbálgatva többre csalsz?
Oedipus
Mondd újra, nem, nem hihetem, hogy érteném!
Tiresias
Azt mondom: a gyilkos, akit kutatsz, te vagy!
Oedipus
Nem fogsz ilyent bántatlan kétszer mondani!
Tiresias
Mást mondjak hát? Ami még jobban ingerel?
Oedipus
Mondj, amit tetszik! Most már hasztalan beszélsz.
Tiresias
Azt mondom, hogy azokhoz, akiket szeretsz,
rút viszony köt, s nem sejted, mily mocsárban élsz.
Oedipus
S azt hiszed, ezt mind bosszulatlan mondhatod?
Tiresias
Igen, ha van az igazságnak ereje.
Oedipus
Van, de nem benned! Benned nincs, mert vak vagy,
és füled és elméd éppolyan vak, mint szemed.
Tiresias
S te nyomorult vagy, mert azt mondod rám, amit
mindenki nemsokára rád fog mondani.
Oedipus
A te lelked az éjszakából él. Nekem
nem árthatsz és senki olyannak, aki lát.
Tiresias
Nem sorsod az, hogy általam bukj. Épp elég
ehhez Apollo. Néki lesz majd gondja rá.
Oedipus
Kreon találta ezt ki, vagy te egymagad?
Tiresias
Nem Kreon a te bajod, csak te egymagad.
Oedipus
Óh, jaj, kincs és királyság és mások felett
győztes tehetség! mily irigylés árjait
gyűjtitek arra, aki boldog hírben áll!
Hogy e gyeplőt is, melyet ingyen adomány
gyanánt a város kéretlen kezembe tett,
a hű Kreon, éppen e régi jóbarát,
titkos fogással tőlem elragadni vágy,
fölbérelvén ezt a szélhámos cselszövőt,
ez álnok mágust, aki nem lát mást, csak a
saját hasznát; de igazi jóslásra vak.
Szólj hát ugyan, hol a híres jóserőd?
Mért nem tudtál, mikor itt volt a dalnok eb,
a városnak valami mentőt mondani?
Nem jövevénynek illett bizony a talányt
megoldani: ez jóslás dolga volt, amit
te sem madárból nem látszott, hogy értenél,
sem isten-ihletésből; akkor jöttem én,
én, a tudatlan Oedipus, s megoldtam azt
pusztán eszemmel, nem madárjelek szerint.
Én, kit te számüzetni vágysz, remélve, hogy
Kreon trónjához közelebb fogsz állani.
De én hiszem, hogy még Kreonnal sírni fogsz
e számüzésen! Csak ne volnál ily öreg,
magad bőrén éreznéd, terved mily bitang.
Kar
Nekünk úgy tetszik, csak harag beszélt az agg
szavaiból, s belőled sem más, Oedipus.
De nincs idő haragra. Azt kell nézni most,
hogy oldjuk meg legjobban Phoebus jóslatát?
Tiresias
Ha király vagy is, egyenlőség jár nekem
szólni szavadra. Illet ennyi hatalom.
Mert Loxias szolgája vagyok, nem tiéd,
s nem is Kreont fogom védőmnek mondani!
Halljad tehát, mert vakságomról csúfolódsz:
te látsz és nem látod, milyen fertőben élsz,
sem, hogy kinek házában élsz és kikkel élsz!
Tudod-e kik fia vagy? És hogy átka vagy
a tieidnek föld fölött és föld alatt?
Kétélű átok űz ki, apád és anyád
átka e földről, ádázlábú kergető!
Most mindent látsz, de akkor majd csak feketét!
Hol a kikötő, mely jajodnak réve lesz?
Hol a Kithaeron, mely nem visszhangozza majd?
Ha megtudod, hogy néked tilos part a nász,
amelybe hajód annyi diadallal ért.
Pedig még rejtve más rémségek tengere,
hogy családostul szörny-magadhoz sújtsanak.
És most dobáld szavad sarával ajkamat!
Dobáld Kreont! Nincsen tenálad senki se
halandók közt, ki hitványabbként pusztul el.
Oedipus
Hát tűrhetem még ezt tovább is hallani?
Nem futsz? Hajad se görbül, persze? Takarodj
vissza, ahonnan jöttél, hagyd el házamat!
Tiresias
Ide se jöttem volna, hogyha nem hivatsz.
Oedipus
Nem tudtam, hogy ily őrültséggel jössz, azért
hivattalak, másképp aligha teszem ezt.
Tiresias
Előtted már csak "őrült" vagyok. Lám, apád
bölcsnek hitt hajdan és anyád is, aki szült.
Oedipus
Apám? Anyám?... Megállj hát!... Ki szült engemet?
Tiresias
E mái nap szül és veszít el tégedet.
Oedipus
Csupa talány a szavad, csupa rejtelem.
Tiresias
Talányfejtéshez nálad jobban ért-e más?
Oedipus
Csúfold csak, ami tette, hogy ma nagy vagyok!
Tiresias
Éppen szerencséd hozta a bukást reád.
Oedipus
Azt se bánom! ha várost mentette meg.
Tiresias
Nohát megyek már.
(A kisgyerekhez) Gyere, kisfiam, vezess!
Oedipus
Vezessétek csak! — Nagyon is terhemre vagy.
Ha elmentél legalább többet nem gyötörsz.
Tiresias
Megyek, de előbb halljad, amiért jöttem. Én
nem rettegek arcodtól. Rajtam nincs erőd.
Kimondom hát: az, akit hirdetsz és kutatsz
és fenyegetsz, mint Láiosnak gyilkosát,
az itt van! Még ma azt hiszik, hogy idegen
bevándorolt; de nemsokára thébai
szülöttnek ismerik föl, s nem lesz öröme
a változásban; mert ki jól látott, vakon,
s ki gazdag volt, koldulva tapogatja majd
botjával útját ismeretlen földeken.
És kiderül, hogy önnön gyermekeinek
testvérük és atyjuk egyszerre, s hogy szülő
anyjának fia s férje; apjának pedig
gyilkosa s ágy-utódja — Menj be most, tünődj
szavamon, és ha rajtakapsz, hogy nem igaz,
akkor mondd, hogy már jóslásra vak vagyok!
(Tiresiast a kisgyerek elvezeti, Oedipus a palotába megy)
Kar
Kit érhetett
jós-szavu szirtje
Delphinek, ki rég e
bünök-bünét
véres ököllel
elkövetni merte?
Most itt az idő, hogy az
fusson, sebesebben a
szélvész paripáknál!
Mert üldözi már, s lángfegyveresen
lesi villámmal Zeus fia őt;
nyomán a Halál vad
szellemei
kisérik.
Fölvillogott
hóborította
Parnassus tövében
a szent parancs:
űzni, nyomozni
a véres ismeretlent.
Mint kivert bika, bolyg a vad
erdőkben, vagy a szirtek ős
barlangjai közt ő,
nyomorún nyomorult lábbal s egyedül,
kerülve a föld jós köldökét,
melynek szava, míg él,
zsong körüle
örökké.
Rettenetet,
rettenetet
ráz föl a zord
látnoki szó.
Nem hiszem és
nem tagadom:
mit tudok én,
mi az igaz?
A remény dob
le-föl, és vak
a jelen, mint
a jövő.
Mi viszály volt
Polybos
nemes fia és
Labdakidák
közt? Sohasem
mondta hír ezt,
most sem, előbb sem.
Soha még!
Ki szavára
hihetem, hogy
a király
honi jó hire csalfa?
s hogy a rejtett
iszonyoknak
oka ő,
kire Labdakidák
bosszuja vár?
Nyitva Zeus
s Phoebus előtt
a földi szivek
titka; de vak
emberi jós
annyira lát
csak bele, mint
én is akár.
Ki a bíró
ilyenekben?
a vetélgő
tudomány
hiu földi
tudomány.
Azért soha vak
vádakat én
nem hiszek el,
míg csak a tény
nem bizonyítja.
Tudom én:
mikor eljött
ama szárnyas
csoda-lány,
hiven állta a próbát,
hogy a várost
szabadítsa
okosan.
Soha nem hihetek
róla gonoszt.
(Jön Kreon)
Kreon
Polgárok, értesülve, milyen szörnyeteg
vádakkal illet engem Oedipus király,
nem tűrhetem, hát itt vagyok. Ha azt hiszi,
hogy még mostani nagy csapásaink között
szóval vagy tettel képes voltam ártani,
nincs is már kedvem többet ilyen vád alatt