TIZEDIK SZÍN
(Az egész hirtelen olyanná változik vissza, mint a nyolcadik színben volt. Ádám ismét mint Kepler, íróasztalára hajtott fővel látszik, Lucifer mint famulus mellette áll s vállára üt. A reg szürkül.)
Lucifer
Ezúttal a nyakazás elmarad. —
Ádám (felemelkedve)
Óh, hol vagyok, hol vannak álmaim?
Lucifer
Elszálltak a mámorral, mesterem.
Ádám
E hitvány korban, megvénült kebelnek
Csak a mámor teremt-e hát nagyot?
Mi nagyszerű kép tárult fel szememnek!
Vak, aki Isten szikráját nem érti,
Ha vérrel és sárral volt is befenve.
Mi óriás volt bűne és erénye,
És mind a kettő mily bámúlatos.
Mert az erő nyomá rá bélyegét. —
Óh, mért ébredtem? hogy körültekintve,
Jobban megértsem e kor törpeségét,
Mosolygó arc alá rejtett bünével,
S a megszokás hazug erényivel. —
Lucifer
Ismérem én az ily lehangolást,
Mely a mámornak reggelén köszön be.
Éva (a lugosból kilépve)
El tőlem, el – nem csalt tehát gyanúm,
Fel mersz szólítni férjem gyilkosául.
Ily ocsmány tettre képesnek hiszed,
Kit szíved ideáljaul hazudsz.
AZ udvaronc
Az istenért, nyugodtan, kedvesem,
Ha észrevesznek, még botrányt okozsz.
Ádám
S az a két nő is álom volt-e csak?
De mit beszélek, egy nő, két alakban,
Változva sorsom zajgó végzetével,
Mint a hab, mely most fénylik, most sötét.
Éva
Ah, úgy, a botrány nálad fődolog,
Mit érdekelne a bűn, rejtekében,
Te megrovást nem szenvedő lovag! —
Óh, jaj, ti addig gúnyoljátok a nőt,
Míg szűz erénye ősi hagyományát
Előitéletként ledobja, s akkor
Kicsínyelő mosollyal nézitek
Önbűnötöknek aljas eszközéül. —
El tőlem, el, ne lássalak ezentúl.
Az udvaronc
Ez ismét túlzás. Gúnytárgyul leszünk
Ily ünnepélyes színben nézve e
Hétköznapos ügyet. – Mi látjuk egymást
Ezentúl is, mosolygva és enyelgve,
S arról, mi történt, szót sem ejtve többé.
Jó reggelt, asszonyom. – (El.)
Éva
A nyomorult! —
Im, itt vagyok, bünömmel s könnyeimmel. (El.)
Ádám
Tehát csak álom volt, és vége van.
De nem mindennek. Az eszmék erősbek
A rossz anyagnál. Ezt ledöntheti
Erőszak, az örökre élni fog.
S fejlődni látom szent eszméimet,
Tisztulva mindig, méltóságosan,
Míg, lassan bár, betöltik a világot.
Lucifer
A nap halad, mester, vár a tanóra,
Az ifjuság már nyugtalan gyülekszik,
Bölcsességedből elleshetni egy szót.
(A csillagász-toronyra alkalmazott csengetőn csenget.)
Ádám
Ne gúnyolj, óh, ne gúnyolj a tudással,
Pirulnom kell, ha dicsérnek ezért.
Lucifer
Nem oktatsz-é oly sok jeles fiút?
Ádám
Nem oktatom, csak idomítom őket,
Szavak szerint, miket nem értenek,
De értelmök sincs, ezt vagy azt csinálni.
Az oktalan bámúl, és azt hiszi,
E szép szavakkal szellemet idézünk,
Pedig fogás csak az egész, takarni
A szemfényvesztés mesterségeit.
(Egy tanítvány gyors léptekkel jő s az erkélyre megy.)
Tanítvány
Kegyes voltál magadhoz hívni, mester,
Igérvén, hogy tudvágyamat betöltöd,
S mélyebben engedsz a dolgokba néznem,
Mint másra célszerűnek tartod azt.
Ádám
Igaz, igaz, szorgalmad oly kitűnő,
Hogy ez előnyre méltán tart jogot.
Tanítvány
Im, itt vagyok, lelkem vágytól remeg,
Belátni a természet műhelyébe.
Felfogni mindent és élvezni jobban,
Uralkodván felsőbbség érzetével
Anyag— s szellemvilágban egyaránt.
Ádám
Sokat kivánsz. Paránya a világnak,
Hogy lássad át a nagyszerű egészet? —
Uralmat kérsz, élvet kérsz és tudást.
Ha súlyától nem dűlne össze kebled,
S mindezt elérnéd, Istenné leendnél. —
Kevesbet óhajts, s tán elérheted.
Tanítvány
Bármely titkát fejtsd hát meg a tudásnak,
Nagy férfiú, én csak nyerek vele,
Mert érezem, semmit fel nem fogok.
Ádám
Jól van tehát, látom, te érdemes vagy,
S a legrejtettebb szentélyig beviszlek,
Lásd a valót, mint én látom magam.
De nem les-é avatlan hallgató, mert
Az az igazság rettentő, halálos,
Ha nép közé megy a mai világban.
Majd jő idő, óh, bár itt lenne már,
Midőn utcákon fogják azt beszélni,
De akkor a nép sem lesz kiskorú. —
Most adj kezet, hogy el nem árulod,
Amit megértesz. – Így – halljad tehát. —
Tanítvány
Mint reszketek vágytól és félelemtől —
Ádám
Mit is mondtál előbb, fiam, nekem?
Tanítvány
Hogy lényegében semmit nem fogok fel.
Ádám (vigyázattal)
No, látod, én sem – s hidd el, senki más.
A bölcselet csupán költészete
Azoknak, mikről még nincsen fogalmunk. —
S egyéb tanok közt ez legjámborabb még.
Mert csak magában múlat csendesen,
Agyrémekkel hímzett világa közt.
De számtalan egyéb oly társa van,
Mely fontos arccal rajzol a porondban,
Egyik vonalt örvénynek mondogatja,
Szentélynek a kört, hogy már-már kacagsz
A vígjátékon, amidőn belátod,
Mi rettentő komoly csiny az egész.
Mert míg szorult kebellel és remegve
Kerűli minden a porrajzokat,
Itt-ott kelepce áll, s a vakmerőt,
Ki általlépi, véresen megejti.
Ily dőreség áll, látod, szüntelen
Utunkba, szentséges kegyeletül
Védő a már megalakult hatalmat. —
Tanítvány
Ah, értlek, értlek, s így lesz-é örökre?
Ádám
Egykor nevetni fognak az egészen.
Az államférfit, kit nagynak neveztünk,
Az ortodoxot, akit bámulánk —
Komédiásnak nézi az utókor,
Ha a valódi nagyság lép helyébe,
Az egyszerű és a természetes,
Mely ott ugrat csupán, ahol gödör van,
Ottan hagy útat, ahol nyílt a tér.
S a tant, mely most őrültséghez vezet
Szövevényes voltával, akkoron
Bár nem tanulja senki, minden érti.
Tanítvány
Ez a nyelv hát az a megérthető,
Melyen beszéltek az apostolok. —
De hogyha minden más merő lom is,
Ne vedd el a müvészetben hitem.
S azt bétanulni mégiscsak szabály kell.
Ádám
A művészetnek is legfőbb tökélye,
Ha úgy elbú, hogy észre nem veszik.
Tanítvány
Hát a rideg valónál álljak-é meg?
Eszményesítés ad művünkbe lelket.
Ádám
Igaz, igaz, az önt rá szellemet,
A természettel, mely egyenjogúvá
Teszi s teremtett lénnyé érleli,
Mi anélkül csupán halott csinálmány.
Attól ne tarts, hogy míg eszményesítsz,
Kifogsz az élő nagy természeten.
De a szabályt, a mintát hagyd pihenni.
Kiben erő van és Isten lakik,
Az szónokolni fog, vés vagy dalol,
Ha lelke fáj, szívrázóan zokog,
Mosolyg, ha a kéj mámorát alussza.
S bár új utat tör, bizton célra ér. —
Müvéből fog készítni új szabályt,
Nyűgül talán, de szárnyakul soha
Egy törpe fajnak az absztrakció. —
Tanítvány
Óh, mit tegyek hát, mester, mondd nekem.
Ki annyi éjt szenteltem a tudásnak,
Csak a butával lettem-é egyenlő,
És mind e munka elveszett hiába? —
Ádám
El nem veszett, mert épp ez ád jogot,
Most már megvetni minden csábjait.
Ki még nem nézett a vésznek szemébe,
Ha hátrál, gyáva. A próbált vitéz
Bátran mellőzi a kötekedőt,
Bátorságához nem férhet gyanú. —
Fogd hát e sárgult pergamenteket,
E fóliánsokat, miken penész ül,
Dobd tűzre mind. Ezek feledtetik
Saját lábunkon a járást velünk,
És megkimélnek a gondolkodástól.
Ezek viszik múlt századok hibáit
Előitéletűl az új világba.
A tűzre vélök! és ki a szabadba.
Miért tanulnád mindig, hogy mi a dal,
Minő az erdő, míg az élet elfoly,
Örömtelen poros szobafalak közt.
Hosszúnak nézed-é az életet,
Hogy sírodig teóriát tanulsz?
Együtt mondunk bucsút az iskolának,
Téged vezessen rózsás ifjuságod
Örömhozó napsúgár— és dalokhoz;
Engem vezess te, kétes szellemőr,
Az új világba, mely fejlődni fog,
Ha egy nagy ember eszméit megérti,
S szabad szót ád a rejlő gondolatnak,
Ledűlt romoknak átkozott porán. —
TIZENEGYEDIK SZÍN
(Londonban. A Tower és a Temze közt vásár. Tarka sokaság hullámzik, zajong. Ádám mint élemedett férfiú Luciferrel a Tower egyik bástyáján áll. Estve felé.)
Kar (a zsibongó sokaság morajából eggyéolvadva, s halk zenétől kísérve)
Zúg az élet tengerárja,
Mindenik hab új világ,
Mit szánod, ha elmerűl ez,
Mit félsz, az ha feljebb hág? —
Majd attól félsz, az egyént hogy
Elnyelendi a tömeg,
Majd, hogy a kiváló egyes
A milljót semmíti meg.
Rettegsz a költészetért ma,
Holnap a tudás miatt,
S szűk rendszernek mértekébe
Zárod a hullámokat,
S bármint küzdesz, bármint fáradsz,
Nem merítsz mást, mint vizet,
A méltóságos tenger zúg,
Zajg tovább is és nevet.
Hagyd zajongni, majd az élet
Korlátozza önmagát.
Nem vesz el harcában semmi,
Mindég új s mindég a régi.
Halld csak igéző dalát.
Ádám
Ez az, ez az, miért mindég epedtem,
Pályám mindeddig tömkeleg vala,
Az élet áll most teljesen előttem,
Mi szép, mi buzdító versenydala.
Lucifer
Szép a magasból, mint a templomének,
Bármily rekedt hang, jajszó és sohaj
Dallamba olvad össze, míg fölér. —
Így hallja azt az Isten is, azért
Hiszi, hogy jól csinálta e világot.
De odalent másképpen hallanók,
Hol közbeszól a szív verése is.
Ádám
Te, kétkedő gúny, hát nem szebb világ ez,
Mint mindaz, amin eddig átgyötörtél?
Ledűltek a mohos korlátfalak,
Eltűntek a rémes kisértetek,
Miket a múlt megszentelt glóriával
Hagy a jövőre, kínzó átokul.
Szabad versenytér nyílt meg a kebelnek,
Rabszolgákkal gulát ma nem emelnek. —
Lucifer
Egyiptomban sem hallott volna fel
Ilyen magasra a rabok nyögése,
S mi istenik enélkül művei!
Vagy Athenében nem cselekszik-é
A felséges nép méltón, nagyszerűen,
Feláldozván nagy s kedves emberét,
Mivel a hon forog máskint veszélyben,
Ha ily magasról nézzük, s nem zavarnak
Nőkönnyek és egyéb hitvány fogalmak.
Ádám
Hallgass, hallgass, te, örökös szofista.
Lucifer
De bárha áll is, a jaj hogy kihalt,
Helyette minden úgy el van lapulva. —
Hol a magas, mi vonz? a mély, mi rettent?
Hol életünknek édes tarkasága?
Többé nem tenger küzdő fényes árja,
Sima mocsár csak, békával tele. —
Ádám
Kárpótol a közjólét érzete.
Lucifer
Ugy ítélsz, ládd, te is nagy polcodon
Az életről, mely lábadnál mozog,
Mint a múltakról a história.
Nem hallja a jajszót, rekedt beszédet;
Mit feljegyez, a múltnak csak dala.
Ádám
Ah, már a sátán is romantizál,
Vagy doktrinér lesz; vívmány ez s amaz.
Lucifer (a Towerre mutatván)
Az nem csoda, midőn az ősidők
Kisértetén állunk, egy új világ közt.
Ádám
E korhadt álláspont se kell nekem,
Az új világba elszántan leszállok,
S nem félek, a költészetet, nagy eszmét
Hullámi közt, hogy újra ne találjam. —
Lehet, hogy többé nem nyilatkozik
Eget megrázó ős titáni harcban,
De annál ígézőbb, áldásosabb
Világot alkotand szerény körében.
Lucifer
Haszontalan aggódás is leendne
Azt féltened. Míg létez az anyag,
Mindaddig áll az én hatalmam is,
Tagadásul, mely véle harcban áll.
S mig emberszív van, míg eszmél az agy,
S fenálló rend a vágynak gátat ír,
Szintén fog élni a szellemvilágban
Tagadásul költészet és nagy eszme.
De mondd, mi alakot vegyünk magunkra,
Midőn leszállunk a zajgó tömegbe,
Mert így csak e helyen birunk megállni,
Hol múlt idők ábrándja leng körül.
Ádám
Akárminőt. Hisz nincsen már kiváló,
Hálá a sorsnak. Hogy tudjuk, mit érez:
Le kell szállnunk a nép nagy rétegéhez.
(Mindketten lemennek a Tower belsejébe, s csakhamar munkásokul öltözve kilépnek annak kapuján, a sokadalomba vegyülvén. – Egy bábjátékos bódéja mellett áll, melyen majom ül veres kabátban, láncon.)
A Bábjátékos
Csak erre, erre, kedves jó urak,
Mindjárt kezdődik az előadás.
Mulatságos komédia nagyon,
Szemlélni, mint szedé rá a kigyó
Az első nőt, ki már kiváncsi volt,
S mint vitte ez csávába akkor is már
A férfiút. – Láthattok fürge majmot,
Mi méltósággal játssza emberét,
Láthattok medvét táncmester gyanánt.
Csak erre, erre, kedves jó urak! —
(Tolongás a bódé körül.)
Lucifer
Ah, Ádám! itten minket emlegetnek,
Csak szép dolog, kinek olyan szerep
Jutott, hogy még hat ezredév után is
Mulat felette a vig ifjuság. —
Ádám
El az izetlen tréfától. – Tovább.
Lucifer
Izetlen tréfa? nézd csak, mint mulatnak,
Kik még imént szunnyadtak a padokban,
Hallgatva Népost – e piros fiúk.
S ki mondja meg, kinek van igaza,
Azoknak-é, kik az életbe lépnek
Az ébredő erő önérzetével,
Vagy aki, korhadt aggyal már, kilép. —
Vajon tetszőbb-e egy Shakespeare neked,
Mint nékik e torzképü összevissza?
Ádám
A torz az éppen, mit nem tűrhetek.
Lucifer
Rajtad tapadt még a görög világból.
Ládd, én fia vagy apja, hogyha tetszik
– Mert szellemek közt ez nem nagy különbség —,
Az új iránynak, a romantikának,
Én éppen a torzban gyönyörködöm.
Az emberarcra egy majomvonás;
A nagyszerű után egy sárdobás;
Ficamlott érzés, tisztes szőrruha;
Kéjhölgytül a szemérem szózata;
Tömjénezése hitványnak, kicsinynek;
Szerelmi élvre átka egy kiéltnek:
Feledtetik, hogy országom veszett,
Mert új alakban újraéledek. —
A Bábjátékos (Ádám vállára ütve)
Mit foglaljátok ezt a jó helyet,
Te, jómadár, csak az mulattat ingyen,
Ki életunt, s felkötteti magát.
(Ádám és Lucifer félreállnak. Egy kisleány ibolyát árulva jő.)
A Kisleány
Kis ibolyák, első követei
A jó tavasznak. Vásároljanak!
E kis virág az árvának kenyért,
És a szegénynek is szép éket ad. —
Egy Anya (ibolyát vásárolva)
Adj, adj nekem, holt gyermekem kezébe.
Egy Leány (szintén vásárolva)
Sötét hajamnak lesz legszebbik éke.
A Kisleány
Kis ibolyák! – Vegyenek, uraim! (Elhalad.)
EGY ÉKSZERÁRUS (bódéjában)
Hogy e gaz mindig versenyez velünk,
S ki nem bírjuk szorítni a divatból. —
Pedig szép nyakra drága gyöngy való csak,
Melyért az is már, aki fölhozá,
Kétségbeejtő elszántsággal a
Tenger mélyének szörnyeit kisérti. —
(Két polgárlány együtt jő.)
Első Polgárlány
Mi sok szép kelme, mennyi drága ékszer!
Második Polgárlány
Vásárfiát ha volna, aki venne.
Első Polgárlány
A mái férfi illyesmit csupán
Gyalázatos mellékcélokra tenne.
Második Polgárlány
Még úgy se, nincs többé ízlése már
Elrontá sok ledér hölgy s káviár.
Első Polgárlány
Azért oly elbizott, hogy nem veszen fel.
Második Polgárlány
Vagy oly szerény, hogy többé már nem is mer.
(Elhaladnak.)
(Leveles szín alatt italt mérnek, az asztal körül dőzsölő munkások. Hátrább zene és tánc. Katonák, polgárok s mindenféle nép mulat és ácsorog.)
Korcsmáros (vendégei közt)
Urak, vigan, a tegnap elveszett,
A holnapot nem érjük el soha,
Isten táplálja a madarakat,
S minden hiúság, mond a Biblia.
Lucifer
Tetszik nekem e filozófia.
Üljünk le itt e szép árnyas padon,
S nézzük, mi olcsón és mi jól mulat
Savanyu borral s rossz zenével a nép.
Első munkás (az asztalnál)
A gépek, mondom, ördög művei:
Szánktól ragadják a kenyeret el.
Második munkás
Csak az ital maradjon, elfeledjük.
Első munkás
A dús meg – ördög, vérünk szíja ki.
Most jőne csak! hadd küldeném pokolba.
Több példa kéne, mint a múltkori.
Harmadik munkás
Mit nyernél véle. Már ma függni fog.
Sorsunk meg, mint előbb, csak úgy forog.
Második munkás
Bolond beszédek, jőjön hát az a dús,
Nem vétek néki, mellém ültetem,
Lássuk, ki az úr, és ki tud mulatni.
A Korcsmáros (Ádámhoz)
Uram, mivel szolgáljak?
Ádám
Semmivel.
A Korcsmáros
El hát padomról, semmiháziak.
Azt vélitek tán, a pénzt csak lopom,
Vagy gyermekem s nőm koldusbotra termett.
Ádám (fölkelve)
Így mersz beszélni?
Lucifer
Hagyd el a pimaszt.
Ádám
Jerünk tehát, mit is nézzük tovább,
Hogyan silányul állattá az ember.
Lucifer
Ah, íme, itt van, mit régtől kerestem,
Itt vígadunk kedéllyel, fesztelen.
Ez a döbörgés és e vad kacaj,
E bacchanális tűz felgerjedése,
Mely minden arcra rózsa-árt idéz,
Mint dőre képzet a nyomor fölé,
Hát nem dicső ez?
Ádám
Engem undorít.
(Ezalatt a táncolókhoz értek. Két koldus civódva jő.)
Első Koldus
E hely sajátom, itt van engedélyem.
Második Koldus
Könyörülj rajtam, másként meghalok,
Már két hete, hogy nem dolgozhatom.
Első Koldus
Igaz koldus sem vagy hát eszerint,
Kontár sehonnai, rendőrt hivok. —
(A második koldus elsompolyog. Az első helyet foglal.)
Krisztusnak öt sebére, alamizsnát
A szenvedőnek, édes uraim! —
(Egy katona egy mesterlegény kezéből elveszi táncosnéját.)
Katona
Paraszt, odébb! – vagy azt hiszed talán,
Hogy még te is valami vagy.
Mesterlegény
Megérzed,
Ha nem hiszed.
Második Mesterlegény
Ne bántsd. Térj ki előle:
A hatalom s dicsőség mind övé.
Első Mesterlegény
No hát, lenézéssel miért tetézi,
Ha már ugyis nadályként szívja vérünk.
Egy Kéjhölgy (danolva)
Sárkányoktól is kivívták
Egykoron az aranyalmát —
Almák még most is teremnek,
A sárkányok rég kivesztek:
Bamba, aki nézi, nézi,
És letépni nem merészli. – (Egy ifjúhoz simul.)
Lucifer (a mulatók nézésébe merülve)
Ez a kacérság tetszik, ládd, nekem,
Mutassa a dús, hogy mi kincse van.
Vasas ládában, mellyen a fukar
Ül, úgy lehet fövény, mint színarany. —
Mi megható féltése e kamasznak!
Hogy őrzi lánya egy tekintetét,
Isméri a jelen percnek becsét,
Bár tudja jól – de hát mi gondja arra —,
Hogy a jövőben másnak dől karára.
Ádám (egyik zenészhez)
Miért bánsz így a művészettel, ember!
Mondd, tetszik-é, amit húzasz, magadnak?
A Zenész
Dehogy tetszik, dehogy! Sőt végtelen kín
Ezt húzni napról napra, s nézve nézni,
Miként mulatnak kurjongatva rajta.
E vad hang elhat álmaimba is.
De mit tegyek, élnem kell, s nem tudok mást.
Lucifer (még mindig a szemléletbe merülve)
Ah, illyen gondos filozófiát
Ki tenne fel a röpke ifjuságról. —
E lányka tudja, hogy nem az utolsó,
Melyet most élvez, a perc életében,
S amíg ölelget, új viszonyt keres
Máris szeme. – Ah, drága gyermekek;
Mi örömem telik most bennetek,
Hogy oly mosolygva munkáltok nekem!
Áldásom a bűn és nyomor legyen.
Második Mesterlegény (danolva)
Aki munkás hét után
Tiszta szívvel, dal között
Csókot és bort elköszönt,
Kacagja az ördögöt. —
(Templomi zene nehány végakkordja hallik, Éva mint polgárlány, imakönyvvel s bokrétával kezében anyjával jő a templomból.)
Egy Árus
Csak erre, erre, drága szép kisasszony!
Olcsóbban senki nem szolgálhat önnek.
Másik Árus
Ne higgyen néki, rossz mértéke van,
S árúja régi. – Erre, szép kisasszony!
Ádám
Ah, Lucifer! ládd, ily hitvány helyen
Tartasz le, míg az üdv, megtestesülten,
Majd észrevétlen leng tőlem tova.
Lucifer
Ilyesmi már éppen nem új dolog. —
Ádám
A templomból jő, óh, mi szép, mi szép!
Lucifer
Láttatni volt ott, s látni is talán.
Ádám
E gúny hideg, ne érintsd őt vele.
Az ájtatosság ül még ajkain.
Lucifer
Látom, megtérsz, sőt pietista léssz.
Ádám
Rosz élc, mert keblem bárminő rideg,
Az nékem baj; de a leánykebelben
Kivánom az előitéletet,
E szent poézist, múlt idők zenéjét,
Érintetlen zománcát a virágnak. —
Lucifer
De mellyik hát, mutasd, az a darab menny —
Mert azt az ördögtől sem várhatod,
Ízlésedet hogy mindig felkutassa,
Elég, ha aztán birtokába juttat.
Ádám
Lehet-e más, mint e hölgy? —
Lucifer
Így beszél
A zsolna is, ha férget fog magának,
Féltékenyen körülnéz, s azt hiszi,
Hogy a világon ez legjobb falat,
Mig a galamb undorral néz reá.
Az ember is üdvét csak önmaga
Találja fel – sokszor tán éppen ott,
Hol másik társa poklot alkotott.
Ádám
Minő méltóság, millyen szűz-erény;
Megközelítni szinte nem merem.
Lucifer
Bátran csak, nem vagy a nőknél ujonc,
S ha jól megnézzük, ő is eladó lesz.
Ádám
Hallgass!
Lucifer
Hisz tán drágább a többinél.
(Egy ifjú ezalatt szerényen Évához lép s egy mézeskalács-szívet nyújt neki.)
Az ifjú
Kisasszony, kérem, e vásárfiát
Fogadja el kezemből szívesen.
Éva
Artúr, ön jó, megemlékszik felőlem.
Anya
Rég nem láttuk már; mért nem látogat meg?
(Halkan beszélgetnek, Ádám izgatottan nézi, míg az ifjú távozik.)
Ádám
Ez éretlen fiú bírná-e hát,
Mit férfiszívem hasztalan ohajt —
Mi meghitten szól véle, mint mosolyg —
Még int utána – óh, mi kín, mi kín! —
Meg kell szólítnom. – (Évához közelít.)
Anya
Artúr szűlei
Vagyonosak, igaz, de nem tudom,
Mi szemmel nézik a viszonyt veled.
Azért egészen vágytársát se mellőzd,
Ki ma is e csokorral meglepett.
Ádám
Engedjék, hölgyeim, hogy elkisérjem,
Nehogy baj érje e tolakodásban.
Éva
Mi szemtelenség!
Anya
El, tolakodó!
Tán azt hiszi, hogy ollyan e leány,
Kinek akárki mondhat szépeket? —
Ádám
S hát mondhat-é mást? – Sokszor álmodám így
A hölgytökélynek legszebb ideálját.
Anya
Álmodhatik, amit tetszik magának;
De akinek e lányka báji nyílnak,
Az ily gézenguz ember nem lehet. —
(Ádám zavartan áll, egy cigányasszony Évához lép.)
Cigányasszony
Ah, drágalátos hölgy, világ csodája,
Mutassa csak piciny fehér kezét,
Hadd mondjam el, a sors ezer malasztja
Miként himzendi boldog életét. (kezébe nézve)
Szép mátka várja – ah, közel nagyon —,
Szép gyermekek, egészség és vagyon. (Pénzt kap.)
Lucifer (Ádámra mutatva)
Hugom! társam sorsáról is beszélj. —
Cigányasszony
Nem látom tisztán, éhség vagy kötél. —
Ádám (Évához)
Ne útasítson így el ön magától,
Ah, érzem, e szív nékem van teremtve. —
Éva
Anyám, ne engedd hát —
Anya
Rendőrt kiáltok,
Ha nem tágul.
Éva
Ne bántsd – eszére tér tán,
S tulajdonképp nem is tett semmi rosszat.
(Elhaladnak.)
Ádám
Óh, szent költészet, eltünél-e hát
E prózai világból már egészen?
Lucifer
Dehogy tűnt! hát az a mézeskalács,
Virágcsokor, az a tánc, gallylugos,
Mi volt egyéb? csak oly finnyás ne légy,
És ábrándozni van még tárgy elég.
Ádám
Mit ér, ha a nyervágy, haszonlesés,
Olálkodik köztük, s önzéstelen
Emelkedettség nincsen már sehol.
Lucifer
Az is akad az iskolás padok közt,
Hol még az élet nem gazdálkodott.
Épp itt jő néhány illyen cimbora. —
(Nehány tanuló jő sétálva.)
Első Tanuló
Vigan, fiúk, mögöttünk a penész,
Ma élvezünk valami derekast.
Második Tanuló
Ki a szabadba, a várost utálom,
Korlátolt rendét, e kalmár világot.
Harmadik Tanuló
Valakivel próbáljunk összetűzni,
Ez izgató és férfias mulatság.
Első Tanuló
Ragadjuk el e zsoldosok öléből
Lánykáikat, s mindjárt lesz háború is;
Aztán szabadba sietünk velök,
Nehány pohár sör és zenére van pénz,
S estélig győzelmünk emlékivel
Piros pofák közt hercegek leszünk.
Negyedik Tanuló
Dicső, dicső, bosszantni a filisztert.
Első Tanuló
Összébbfűzvén frigyünknek láncait —
S mulatni, ahogy most tőlünk telik,
Mig egykor a hazáért lelkesedve,
Nemesebb küzdtért foglal majd erélyünk.
(Elhaladnak.)
Ádám
Kedves látvány ez e lapos világban,
Szebb kor csiráját sejti benne szűm.
Lucifer
Meglátod, a csira mivé fesel,
Lerázva majd a tantermek porát.
E két gyáros, ki itt felénk közelg,
Ifjonton az volt, mik most e fiúk.
(Két gyáros beszélgetve jő.)
Első Gyáros
Hiába, a versenyt nem állhatom,
Mindenki az olcsóbb után eseng,
Árum jóságát kell megvesztegetnem.
Második Gyáros
A munka bérét kell csökkenteni.
Első Gyáros
Azt nem lehet, most is lázonganak,
Hogy meg nem bírnak élni, a kutyák,
S van is tán a panaszban egy kicsi,
De hát ki mondja, hogy nősüljenek,
Ki mondja, hogy hat gyermekök legyen.
Második Gyáros
Erősebben kell hát befogni őket,
Dolgozzanak fél éjjel gyárainkban,
Elég pihenni a másik fele,
Kinek álmodni úgysem célszerű. (Elmennek.)
Ádám
El vélek. – Mért is hagytad látnom őket. —
De mondd, hová is lett az a leány? —
Most, Lucifer, mutasd hatalmadat,
Segíts, hogy meghallgasson.
Lucifer
Lucifer se
Fecsérli erejét ily semmiségre.
Ádám
Mi néked semmi, nékem egy világ.
Lucifer
Nyerd el tehát. – Csak korlátozni bírd
Érzésidet, hazugságtól ne félj,
Felelj, mint kérdlek, s karjaidba dűl.
(Hangosan, hogy a mögöttük hallgatózó cigányasszony meghallja.)
Most látja már, mylord, mi kellemetlen,
Álarc alatt a nép közé vegyülni,
Mindúntalan új bántalomra botlunk.
Ha sejtené e nép, hogy négy hajónk
Még már ma révbe szálland Indiából,
Másképp fogadna.
Ádám
Az valószínű.
Cigányasszony (félre)
E felfödözés szép sommát megér. (Ádámhoz)
Egy szóra kérem – ön elrejtezett,
Én megbüntettem a jövendöléssel,
Mert énelőttem nem létez titok,
Ki a sátánnal régen cimborálok.
Lucifer (félre)
No, még az kéne csak, te vén szipirtyó.
Cigányasszony
Önnek hajói már ma itt leendnek,
De, ami ennél még örvendetesb,
Egy szép leányka epedez önért.
Ádám
S hogy nyerhetem meg?
Cigányasszony
Hisz már-már öné.
Ádám
Elútasított.
Cigányasszony
Épp azért öné lesz.
Meglátja, itt lesz ismét nemsokára.
Emlékezzék bár a jósnő szavára. (El.)
Ádám
Lucifer! e banya rajtad kifog.
Lucifer
El nem vitázom fényes érdemét,
Most ő pótolja az ördög helyét. —
(Egy nyegle, taligán, trombitaszóval, tömegtől környezve megjelen, s a szín közepén megáll.)
A Nyegle
Félrébb az útból! – tisztelet nekem,
Megőszült tudományban a fejem,
Mig a természet titkos kincseit
Felástam ernyedetlen szorgalommal.
Ádám
Minő csodás bolond ez, Lucifer?
Lucifer
A tudomány, mely nyegle, hogy megéljen,
Éppen, mint akkor, hogy tudóskodál,
Csakhogy több zaj kell most, mint kelle hajdan.
Ádám
Ilyen mértékben azt sosem tevém.
Gyalázat rá.
Lucifer
Arról ő nem tehet.
Természete, ha fél, s kerülni vágyik,
Hogy ez ne álljon sírköve felett:
Ex gratia speciali
Mortuus in hospitali.
Ha másokért áldozván éjt, napot,
Jutalmának kéréséhez jutott.
A Nyegle
Az emberek javára fáradék,
S im, itt van a dicső eredmény:
Ez az edényke élet-elixir,
Melytől megifjul a beteg, vén.
Ezt szedték hajdan a nagy fáraók.
Ez Tankréd bűvös bájitalja;
E szépitőt használta Helene,
Ez Kepler asztrológiája. —
Ádám
Hallod, mit árul? – Míg mi a jövőben
Kerestük a fényt, ő a rég lefolytban.
Lucifer
Sohase tiszteletes a jelen.
Mint embernagyság a hálószobában.
Nőnk az, tízévi házas állapotban —
Már azt is tudjuk, hogy szeplője hány van.
A Nyegle
Vegyetek ím, nem bánja meg, ki vesz,
Ily alkalom még nem volt és nem is lesz.
A Tömegből
Ide vele. – Nekem bármellyik elkel. —
Ah, mily szerencse. – Millyen drága vétel.
Lucifer
No, ládd, e nép, mely közt már senki nem hisz,
Ami csodás, hogyan kapkodja mégis. —
(Éva, anyjával visszajő, a cigányasszony suttogva követi.)
Éva
Haszontalan beszéd, hisz ismerünk már.
Cigányasszony
Ne üdvözüljek, hogyha nem igaz.
Olyan szerelmes önbe az az úr,
Hogy már ma még maîtresse-ének veszi.
Mint hercegasszony, oly szállást lakik,
Színházba, táncra négy lovon robog.
Anya
Ha jól felvesszük, százszor célszerűbb,
Mint elhervadni fejkötő alatt
Egy szurtos varga bűzös műhelyében.
Cigányasszony
Csak nézze ön, ott áll – hogyan keres.
Éva
Elég nem szép, hogy még nem láta meg. —
Keze finom, tartása úrias. —
Anya
Nekem még társa sincsen ellenemre,
Bár orra kissé horgas, lába görbe,
De ollyan tisztes, éltes férfiú. —
Megyek, leányom. Legjobb közbejárás,
Ha magatokra hagylak egy kicsit.
Cigányasszony (Ádámhoz)
Lám, itt van a szép; mint eped önért. —
Ádám
Repűlök hozzá. – Óh, mi kéj – mi kéj!
Cigányasszony
A közbejárót sem kell elfeledni.
Lucifer (pénzt ad neki)
Társamtul a pénz, tőlem kézszorítás.
Cigányasszony (felsikoltva)
Uh! mily kemény kéz! (El.)
Lucifer
Kéjét érzenéd,
Ha az volnál, kit játszol, vén banya! —
Éva (Ádámhoz)
Vehetne ön vásárfiát nekem,
E szépitőszer mint kinálkozik —
Ádám
A nőiség varázsa arcodon
A szépitőszer, melynek párja nincs.
(A nyegle ezalatt elvonul.)
Éva
Ah, ön nagyon kegyes.
Ádám
Ne szégyeníts meg:
Gyémántot, gyöngyöt fűzök szép nyakadra,
Nem mintha ékesíteni akarnám,
De mert méltóbb helyen már nem ragyoghat.
Éva
Amott odább láttam sok ékszerárust,
De nem való az ily szegény leánynak.
Ádám
No, hát nézzük meg.
Lucifer
Az felesleges.
Kitűnő ékszer van velem esetleg.
(Ékszereket ad át, melyeket Éva nagy örömmel nézeget és próbál.)
Éva
Mi szép, mi kedves, mint irígylik ezt majd. —
Ádám
De ezt a szívet – ezt többé ne lássam.
Éva
Eldobhatom, ha ellenére van. (Elveti.)
Lucifer
Helyes, majd én meg rálépek. (Ráhág.)
Éva
Mi az:
Sikoltást hallok, vagy csak képzelődöm?
(Ezalatt egy elítéltet hoznak taligán a színen keresztül, nép tolong utána.)
A Tömegből
Siessünk. – Mondtam úgy-e, hogy mi gyáva. —
Most is dacos még. – Fel csak, fel, utána!
Ádám
Minő zaj ez, mi hallatlan tolongás?
Éva
Akasztanak. Beh jó, hogy itt vagyunk.
Gyerünk mi is, oly izgató e látvány,
S szép alkalom ragyogni ékeimben.
Ádám
Mi bűne a hitványnak?
Éva
Nem tudom.
Lucifer
Mindegy is az, de majd elmondom én:
Lovel gyárában dolgozott soká.
De az ón méreg, s azt szivá örökké,
Aztán több hétre kórházba kerűlt.
Kedves nejénél a szükség beszólt,
Lovel fia ifjú volt s jószivű,
Meglelték egymást, és mindent feledtek. —
Első munkás
Vigan, pajtás! – mártírként vérzel el,
Neved közöttünk fényes név marad.
Lucifer
A férj kigyógyult, s a nőt nem lelé,
Helye betölt, munkát hiába kért,
Fellázadt keble, fenyegetni mert,
Lovel fia pofonnal válaszolt.
Az átkozottnak kés akadt kezébe —
Most itt viszik – a vén Lovel megőrült. —
(Az utolsó szavaknál Lovel őrült mélasággal jő.)
Lovel
Hazudsz, hazudsz, én őrült nem vagyok,
Nem értem-é, mit súg fiam sebe?
Vegyed, vegyed végetlen kincsemet,
S tedd, hogy ne értsem. Őrüljek meg inkább.
Harmadik munkás
Ne félj, ne félj, meg léssz boszulva egykor.
Első munkás
Emelkedjél fel, ők a csúfosak. —
(Az elítélt elhalad kíséretével.)
Ádám
Velőt fagyasztó látvány, mit kisértsz?
Ki mondja itt meg, mellyik bűnösebb,
Avagy csupán a társaság talán —?
Hol ez rohad – buján tenyész a bűn.
Lovel
A társaság, igen. – Vedd kincsemet,
Csak azt a seb beszédét hadd ne értsem. (El.)
Éva
Jerünk, jerünk, mert nem kapunk helyet.
Ádám
Áldlak, sors, hogy biróvá nem tevél.
Mi könnyü törvényt írni pamlagon —
Könnyű itélni a felűletesnek,
És mily nehéz, ki a szivet kutatja,
Méltányolván minden redőzetét.
Lucifer
Ily elvek mellett pör nem érne véget.
A rosszat, mert rossz, senki nem cselekszi,
Az ördög is jogcímeket idéz,
S magáét véli mindenik erősbnek.
A törvénytúdós széjjelvágja a
Kuszált csomót, minek fonalait
Ezer filantróp szét nem bontaná. —
(Ezalatt a Towerhez érnek, melynek egy fülkéjében szentkép áll.)
Éva
Megálljunk csak, barátom, egy kicsinyt,
Hadd tűzöm e szentképhez csokromat. —
Lucifer (súgva)
Ne hadd, ne hadd, vagy végünk van különben.
Ádám
Ártatlan gyermek – én nem gátolom. —
Éva
Megszoktam e képről, még mint gyerek,
Megemlékezni, hogyha elmegyek
Előtte, s most is ollyan jólesik.
Mindjárt meglesz már, s futva pótolandjuk,
Mit elmulasztunk.
(A virágcsokrot feltűzi a kép mellé, de az hirtelen lehervad, s nyakáról, karjáról az ékszerek gyíkokká változva leperegnek.)
Istenem, mi ez?
Lucifer
Haszontalan intettelek. —
Éva
Segítség!
Ádám
Nyugodtan, kedves, a nép megfigyel —
Ezerte dúsabb ékszer jő nyakadra.
Éva
El tőlem, el! segítség, irgalom!
Szemfényvesztők és egy rút vén boszorkány
Így meggyaláztak egy becsűletes nőt. —
(A nép csoportosulni kezd, a cigányasszony rendőrökkel jő.)
Cigányasszony
Hamis pénzt adtak, itt kell lenniök,
Higannyá olvadt markomban.
Lucifer
Talán
Markodban volt, nem a pénzben, hiba. —
Ádám, el innen, itt nem jó mulatni.
(A Towerbe tűnnek, s míg lent a csoportozás és zavar növekszik, ismét megjelennek a bástya tetején.)
Ádám
Ismét csalódtam, azt hivém, elég
Ledönteni a múltnak rémeit,
S szabad versenyt szerezni az erőknek. —
Kilöktem a gépből egy főcsavart,
Mely összetartá, a kegyeletet,
S pótolni elmulasztám más erősbbel.
Mi verseny ez, hol egyik kardosan
Áll a mezetlen ellennek szemében,
Mi függetlenség, száz hol éhezik,
Ha az egyes jármába nem hajol.
Kutyáknak harca ez egy konc felett.
Én társaságot kívánok helyette,
Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt,
Közös erővel összeműködik,
Minőt a tudomány eszmél magának,
És melynek rendén értelem viraszt. —
Ez el fog jőni, érzem jól, tudom,
Vezess, vezess, Lucifer, e világba. – —
Lucifer
Hiú ember, s mert korlátolt szemed
Zilált csoportot lát csak odalent,
Már azt hiszed, nincs összeműködés,