NEGYEDIK SZÍN
(Egyiptomban. Elöl nyílt csarnok. Ádám mint fáraó, fiatalon, trónon ülve. Lucifer mint minisztere; tiszteletteljes távolban fényes kíséret. A háttérben rabszolgák egy gúla építésén dolgoznak, korbáccsal rendet tartó felügyelők alatt. Tiszta nap.)
Lucifer
Felséges úr! aggódva kérdi néped,
Mely elvérezni boldog lenne érted,
Vajon mi az, mi a nagy fáraót
Nem hagyja trónja vánkosán pihenni?
Mért áldozod fel a nap kéjeit,
Az éjnek édes álomképeit,
És nem bizod gondját nagy terveidnek
A rabszolgára, akit az megillet,
Midőn már úgyis a széles világon
Minden dicsőség, úralom tiéd
S a kéj, mit ember elviselni bír. —
Száz tartomány bő kincse mond urának,
Neked nyit kelyhet illatos virága,
S édes gyümölcsöt csak neked növel.
Ezer hölgy keble sóhajtoz feléd:
A szőke szépség, lankadó szemével,
Finom, gyöngéd, mint játszi tünemény,
A barna lányka, lihegő ajakkal,
Égő szemében őrült szenvedéllyel —
Mind a tiéid. Sorsuk egy szeszélyed,
Mind érzi, hogy betölté hívatását,
Ha néhány perced fűszerezni tudta.
Ádám
Mindennek nincsen szűmre ingere.
Mint kénytelen adó jő, nem csatázok
Érette, nem köszönhetem magamnak.
De itt e művel, mellyet alkotok,
Azt tartom, hogy megleltem az utat,
Mely a valódi nagysághoz vezet.
Művészetét a természet csodálja
S évezredekre hirdeti nevem.
Nincs földindúlás, nincs vész, mely ledöntse:
Erősebb lett az ember, mint az Isten.
Lucifer
S óh, fáraó, mégis boldog vagy-é
E képzeletben? tedd kezed szivedre.
Ádám
Nem én. Űrt érzek, mondhatatlan űrt.
De mindegy, hisz nem boldogságot esdtem,
Dicsőséget csak, s az megnyílt előttem.
Csak a tömeg ne sejtse kínomat —
Ha sajnálhatna, nem imádna többé.
Lucifer
Hát hogyha egykor átlátod magad,
Hogy a dicsőség percnyi dőre játék?
Ádám
Az nem lehet.
Lucifer
S ha mégis?
Ádám
Halni térnék,
Megátkozván utánam a világot.
Lucifer
Nem fogsz meghalni, bár átlátod egyszer,
Sőt újra kezdesz, régi sikereddel.
(A dolgozó rabszolgák közül egyet a felügyelők annyira vernek, hogy az jajveszékelve és üldözötten egész a nyílt csarnokba fut, s a trón előtt összerogy.)
A Rabszolga
Uram, segíts!
(A munkások közül Éva, mint a rabszolga neje, kibontakozik, s fájdalmas sikoltással férjére borul.)
Éva
Hiába kéred azt,
Ki kínjainknak nem volt részese,
Nem ért, nem ért! – Halk a jajnak szava,
S a trón magas. Mért nem hívsz engemet,
Ki eltakarlak, s testemmel fogok fel
Minden csapást.
Ádám (A betóduló felügyelőkhöz, kik a rabszolgát s nejét ki akarják hurcolni.)
Hagyjátok ott. El innét.
(A felügyelők el.)
Mi ismeretlen érzés száll szivembe,
Ki e nő, és mi bűve-bája van,
Mellyel, mint lánccal, a nagy fáraót
Lerántja porban fetrengő magához? – (Felkél.)
Lucifer
Ez ismét a szálaknak egyike,
Melyekkel gúnyul vett körűl urad,
Eszedbe hozni hernyó voltodat,
Ha önhitedben lepkeként csapongsz.
E vékony szál, láttad már, milly erős,
Kisiklik ujjainkból, és azért
Nem téphetem szét.
Ádám (lejőve a trón lépcsőin)
Azt ne is müveld.
Amillyen sértő, éppoly kellemes.
Lucifer
De illetlen, hogy egy bölcs és király
Alatta nyögjön.
Ádám
Mit tegyek hát?
Lucifer (gúnnyal)
Nincsen más hátra, mint hogy a tudás
Tagadja létét e rejtett fonálnak:
S kacagja durván az erő s anyag.
Ádám
Én nem birom kacagni, sem tagadni.
Éva
Ah, kedvesem, véred csorogva foly,
Megállitom; fáj, úgyebár, nagyon?
A Rabszolga
Az élet fáj csak, már nem fáj soká.
Éva
Nem úgy, nem úgy, mért éltél volna eddig,
Ha most halnál meg, amint föllelél.
A Rabszolga
Mért él a pór? – a gúlához követ
Hord az erősnek, s állítván utódot
Jármába, meghal. – Milljók egy miatt.
Ádám
Ah, Lucifer, mi rettentő beszéd ez!
Lucifer
A haldokló hagymázos őrülése.
Ádám
Mit is beszélt?
Lucifer
Nagy fáraó, mi bánt?
No, mondhatom, hogy nagyszerű dolog:
Egy rabszolgával a földön kevesb van.
Éva
Neked silány szám, nékem egy világ,
Óh, jaj, ki fog majd engemet szeretni? —
A Rabszolga
Én többé nem. – Felejts el, nő, örökre.
(Meghal.)
Ádám
Majd foglak én. El innen a halottal.
(A hullát felveszik.)
Fel, hölgyem, e trón pamlagán helyed:
A bájnak éppen úgy fejdelme vagy,
Mint az erőnek én – meg kelle lelnünk
Egymást akárhol.
Éva
Óh, nagy fáraó,
Tudom, parancsod a pór végzete,
Nem is szabódom, csak kevés időt
Engedj magamnak, azután parancsolj.
Ádám
Ne többször e szót. Óh, hát bírodalmam
Sohsem megy-é túl a parancs szaván?
Éva
Elég, ha egyelőre a parancs
Nem illet fájva – óh, ne írigyeld
Ez első percben könnyem a halottól. —
Mi szép halott, óh, Istenem, mi szép!
(Ráborul.)
Ádám
Szép és halott; mi ellentétel ez:
Törekvésinkre gúny e nyúgalom,
Vagy hívságukra szánalmas mosoly.
Lucifer
Szökött rabszolga, ki veled dacol,
Mondván: erősebb lettem láncaidnál.
Ádám
A holtnak béke, az élőnek üdv.
Amaz könyed nem érzi, mosolyod
Nélkülöznöm kín.
(A halottat kiviszik, Ádám Évát a trónra vezeti.)
Oldalomra, nő!
Ah, millyen édes kebleden pihenni.
(Jajveszékelés a munkások közt; Éva összerezzen.)
Mi lelt, szerelmem?
Éva
Óh, nem hallod-e
A nép jaját?
Ádám
Először vettem észre.
Nem szép zene, igaz: de ne ügyelj rá,
Csókolj meg, és feledd el a világot.
Te meg némítsd el azt a jajgatást.
Lucifer
Azt nem birom, ez már a nép joga,
Együtt öröklé az igával azt.
(Ismét jajszó. Éva felsikolt, Ádám fölemelkedik.)
Ádám
Hölgyem, te szenvedsz, s nem tudom, miként
Segítsek rajta. Szíveden keresztül
A jajszó, mint villám, fejembe csap
S úgy érzem, a világ kiált segélyt.
Éva
Óh, fáraó, zúzz el, de megbocsáss,
Ha a nép jaja nem hágy megnyugodni,
Ládd, jól tudom, hogy szolgálód vagyok,
Hogy éltem célja tégedet mulatni,
Felejtek mindent, kívülem mi van:
Nyomort, nagyságot, ábrándot, halottat,
Hogy mosolyom üdv, ajkam láng legyen;
De hogyha a nép, e milljókarú lény,
Korbácsolt háttal jajgat odakint:
Mint fájó testnek kisded porcikája,
Én, én, a népnek elszakadt leánya,
Szivemben érzem szintén mind e kínt.
Ádám
És én veled. – A milljók egy miatt —
Mondá a holt is. —
Éva
Óh, nagy fáraó!
Komor levél, és én vagyok oka,
Űzz el magadtól, vagy taníts, miként kell
Siketté lennem.
Ádám
Jobb mester valál te,
Mert megtanítál a jajt hallanom. —
Ne halljam többé. – Ím, legyen szabad
A szolganép. Mit is ér a dicsőség,
Mit egy személyben ér utól az ember
Milljók vesztével és milljók jajával,
Kikben szintén az az ember lehel;
Milljószor érzem a kínt, egyszer a kéjt.
Lucifer
Ah, fáraó, rajongsz; hisz a tömeg
A végzet arra ítélt állata,
Mely minden rendnek malmán húzni fog,
Mert arra van teremtve. Már ma mentsd fel:
Amit te eldobsz, ő meg nem nyeri,
És új urat keres holnap magának.
Vagy azt hiszed, hogy ülhetnél nyakán,
Ha a gazdának szükségét nem érzi?
Ha kebelében öntudat lakik?
Ádám
Miért jajgat hát, mintha fájna néki
A szolgaság?
Lucifer
Fáj, bár nem tudja, mi.
Mert minden ember uralomra vágy,
Ez érzet az, s nem a testvériség,
Mi a szabadság zászlajához űzi
A nagy tömeget – ámbár öntudattá
Nem ébred benne, és csak sejtelemkint
Zaklatja minden olyasért, mi új,
S mi tagadása a már meglevőnek;
Abban remélvén testesülve látni
A boldogságról képzett álmait.
Pedig mély tenger a nép: bármi napfény
Sem hatja át tömét; sötét leend az,
Csak a hullám ragyog, mit színe fölvet,
És mely hullám esetleg épp te vagy.
Ádám
S mért éppen én?
Lucifer
Vagy más, veled rokon,
Kiben tudattá vált a népi ösztön,
S ki a szabadság bámult bajnokául
Fényes helyedre tolakodni mer.
Mig a tömeg, nem nyerve semmit is,
Nevet cserél, a gazda megmarad.
Ádám
Mi végtelen körút okoskodásod,
Melyből menekvés nincsen is talán.
Lucifer
Vagyon menekvés. Adj ezen nehány
Kivált egyénnek láncot és gyürűt,
Adj más játékszert, s mondd: im, a tömeg
Fölébe tollak, ez teszen nemesbbé —
És elhiszik, és a népet lenézvén
Elszívelik, hogy őket is lenézd.
Ádám
Ne kísérts ily csábító álokokkal.
El a szolgákkal! légyen mind szabad.
Hirdesd ki nékik, ámde jól siess,
Hogy, míg megbánom, késő is legyen már.
Lucifer
(félre) Előre csak önhitten útadon,
Hidd, hogy te mégy, ha a sors árja von.
(Kimegy.)
Ádám
E mű meg álljon bévégzetlenül,
Intő rom annak, aki nagyra tör,
Erőnk s gyöngénknek nagy kérdőjele.
(Kint nagy örömzaj, a munkások eloszolnak. Lucifer visszatér.)
Örülj pór, a nagyság hogy meghajolt
Előtted. Csak ne hidd, hogy kényszerítve.
Éva
Vigasztalódjál, óh, én kedvesem,
Úgyis mit ér az a rideg dicsőség,
Hideg kigyóként, mely közénkbe csúsz.
Ádám
De nagy, de nagy.
Éva
El véle; látod, a jaj
Elnémult, üdvünket meg nem szakasztja,
Mi vágyad más, ha keblemen pihensz?
Ádám
Óh, nő, mi szűk, mi gyarló látköröd.
S a büszke férfit épp ez vonzza hozzád —
Csak gyöngeség, mit az erő szerethet.
Mint a védő szülő gyámoltalan
Voltát karolja leghőbben fiának.
Éva
Ah, fáraó, tán már untatlak is
E hasztalan, e balga fecsegéssel?
Hiába, ha okosabb nem vagyok.
Ádám
Ne is kivánd, hogy légy, én kedvesem.
Eszem elég van nékem önmagamnak,
Erő s nagyságért nem kebledre hajlok,
Sem a tudásért, mindezt könyveimben
Sokkal jobban föllelhetem. Te csak
Beszélj, beszélj, hogy halljam hangodat,
Rezgése szűmön végigárjadozzon.
Akármit mondasz, mindegy; óh, ki kérdi
Mit énekel a kis madár, azért
Édes sejtéssel halljuk hangjait.
Te csak virág légy, drága csecsebecs,
Haszontalan, de szép, s ez érdeme. (Luciferhez)
És mégis egy vágy ver föl mámoromból,
Talán bolond vágy – — óh, de teljesítsd —
Hagyj vetnem egy merész pillantatot
Előre, egy pár ezredév utánra,
Mi lesz hiremből?
Lucifer
Amíg csókolódtok,
Nem érzed-é a lanyha szelletet,
Mely arcodat legyinti s elröpül?
Vékonyka porréteg marad, hol elszáll,
Egy évben e por csak nehány vonalnyi,
Egy századévben már nehány könyök,
Pár ezredév gúláidat elássa,
Homoktorlaszba temeti neved,
Kéjkerteidben a sakál üvölt,
A pusztán koldus, szolganép tanyáz.
(Amit Lucifer mond, láthatóvá is lesz.)
S mindezt nem a mennyrázó fergeteg,
Nem bömbölő földindulás cselekszi,
Csak gyönge szellő, mely körűlenyelg.
Ádám
Rettentő kép.
Lucifer (gúnnyal)
Ne félj, csak szellemed vesz,
De tested megmarad, mint múmia,
Kiváncsisága iskolás fiúknak,
Torz arculattal, melyről elmosódott
Az írás, szolga volt-e, vagy parancsolt.
(Egy múmia felé rúg, mely ezalatt a trón előtt tűnt fel, s lassan legördül annak lépcsőin.)
Ádám (felugorva)
Pokolbeli káprázat, el veled,
Hiú törekvés, dőre nagyravágy —
Fülembe cseng még: milljók egy miatt.
E millióknak kell érvényt szereznem.
Szabad államban – másutt nem lehet.
Enyésszen az egyén, ha él a köz,
Mely egyesekből nagy egészt csinál.
Éva
S elhagysz-e engem is, szerelmedet? —
Ádám
El, téged, a trónt, mindent elhagyok.
Vezess, vezess, új célra, Lucifer,
Ugyis sok szép időt vesztettem el
Ez ál-uton. (Indul, kardot vonva.)
Éva
Királyom! tört reménnyel
Ha megjössz, szíved e szűn menhelyet lel.
Ádám
Igen, igen; sejtem, hogy téged is
Tisztult alakban fel foglak találni.
S akkor nem fogsz ölelni már parancsból,
De mint egyenlő – kéjnek érzetével. (El.)
Lucifer
Ne oly vágtatva, még jókor beéred,
Talán előbb, a célt, hogysem reméled,
És sírni fogsz majd, látva, hogy mi dőre,
Mig én kacaglak. – Menjünk hát, előre.
ÖTÖDIK SZÍN
(Athénben. A köztér, közepén szónokszékkel. Az előtéren oldalvást nyílt templomcsarnok istenszobrokkal, virágfüzérekkel, oltárral. Éva mint Lucia, Miltiádész hadvezér neje, fiával, Kimónnal, több szolgálótól kísérve, kik áldozati tárgyakat visznek, jő a templom csarnoka felé. A téren rongyos nép ácsorog. Ragyogó reg.)
Éva
Csak erre, erre, kedves kis fiam.
Nézd, arra ment el gyors hajón atyád,
Csatázni messze hon határain.
Egy durva nép él ott, mely vakmerőn
Fenyegeté szabadságát honunknak.
Imádkozzunk, imádkozzunk, fiam,
Hogy az ég védje e hon igazát,
S vezesse közénk hős atyádat épen.
Kimón
Ugyan mért ment atyám oly messze földre,
Hogy védje ezt a rongyos, gyáva népet,
Ha szép nejét meg bú emészti honn?
Éva
Óh, jaj, ne ítélj jó apád felett,
Istennek átka űl oly gyermeken.
Csak a szerelmes nőnek van joga
Kesergni férje nagy lépésein,
Miket ha nem tesz, megszégyenlené.
Atyád úgy tett, mint kell a férfiúnak.
Kimón
Félsz hát, anyám, hogy gyenge, megverik?
Éva
Nem, nem, fiam, atyád hős, győzni fog,
Csak egy van, amitől őt félthetem,
Hogy önmagát nem győzi meg.
Kimón
Hogyan?
Éva
Van a léleknek egy erős szava
A nagyravágy. A rabszolgában alszik,
Vagy szűk körében bűnné aljasul.
De vérével táplálván a szabadság,
Naggyá növeszti, mint polgárerényt.
Ez költ életre minden szép s nagyot,
De hogyha túl erős, anyjára tör,
S küzd véle, míg elvérzik egyikök. —
Ha e szó benne túlerőre jutna,
Ha megcsalhatná ezt a szent hazát,
Megátkoznám. Imádkozzunk, fiam.
(A templom csarnokába mennek, ezalatt a térre mindig többen gyülekeznek.)
Első A Népből
Nem hall az ember semmi izgató
Hírt, mintha sergünk ellent sem találna.
Második A Népből
És itthon is oly álmos minden ember,
Tán senki sem kohol már terveket,
Mint hajdanán, miknek kivitelére
A felséges nép torka kellene.
Ma reggel óta járom e helyet,
S szavazatomra nem akad vevő.
Első A Népből
Unalmas élet, mit van tenni már?
Harmadik A Népből
Nem ártana egy gyönge kis zavar.
(Éva ezalatt az oltár tüzét meggyújtotta, kezeit megmosá s a hozandó áldozatra készült. Szolgálói himnuszt kezdenek, mely szakaszonként a következő jelenetbe vegyül. A tér megtelt polgárokkal, néppel, két demagóg a szószékért küzd.)
Első demagóg
Odább! ez a hely itten az enyém.
Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek.
(A nép helyeslést üvölt.)
Második demagóg
Akkor vesz el, ha szólsz. Bérenc, le innét!
(A nép kacag és tapsol.)
Első demagóg
Te nem vagy bérenc, mert ki sem veszen meg.
Polgárok! fájva emelek szavat,
Mert a nemes szívnek fáj, a nagyot
Porig alázni; s egy nagy férfiút
Kell vonnom bírószéketek elé
A dísz-szekérről.
Második demagóg
Jól kezded, gonosz!
No, csak virágozd fel az állatot,
Mit áldozatra szántál.
Első demagóg
Félre innen!
A Népből
Mit is hallgatjuk azt a gúnyolót.
(Rángatják a második demagógot.)
Első demagóg
De bármint fáj szivem, mégis beszélek,
Mert téged, óh, dicső, fejdelmi nép,
Még hadvezérednél is többre nézlek.
Második demagóg
Ez árus lelkü, éhenholt csoportot,
Mely eb gyanánt a hulladékra les
Gazdái asztaláról? – Óh, te gyáva,
Ízlésedet nem írigyelhetem.
A Népből
Le véle, ő is áruló, le véle!
(Még inkább bántalmazzák. Éva két galambot s tömjént áldoz az oltáron.)
Éva
Szent Aphrodíte! óh, fogadd, fogadd el
Ez áldozat füstét, hallgasd imámat:
Nem zöld babért kérek férjem fejére,
Családi enyhet csak bajnok szivére.
(Az áldozat füstében Erósz mosolyogva megjelenik, a Khariszok körülállják s rózsákat hintenek rá. Áhítatba merült csoportozat.)
A Szolgálók
Hallgasd meg őt!
Erósz
Óh, nő, a tiszta szív
Áldása rajtad! —
A Khariszok
És a Khariszok
Oltalma véled! —
A Szolgálók
Hála, Aphrodíte!
Első demagóg
Halld hát a vádat, nép! nagy Miltiádész
Eladta a hont.
Második demagóg
Óh, hazudsz, hazudsz!
Hallgassatok, vagy késő bánalomnak
Ér szégyene.
Első A Népből
Le onnan, szemtelen!
(Egészen a tömegbe sodorják.)
Első demagóg
Ifjúságod virága van kezében,
Lemnoszt be bírta venni egy csapással,
S most veszteg áll Phárosznál. Megfizették.
Harmadik A Népből
Halál fejére.
Első Polgár
Nos, kiáltsatok,
Vagy bérletemből hurcolkodjatok ki.
(Az áldozatnak vége, az istenségek eltűntek.)
Éva (felemelkedve)
Minő zaj az kint? nézzük meg, fiam.
Kimón
Egy árulót itélnek el, anyám.
Éva (a csarnok lépcsőzetére lépve)
Szivem mindig szorul, ha éhező nép
Itéletét látom nagyok felett.
Ha sárba hull a fényes, kárörömmel
Szemléli a pór, gúnnyal illeti,
Mint hogyha önmocskát is igazolná.
Második A Népből
Uram, rekedt vagyok, s kiáltani
Szeretnék.
Második Polgár
Itt van, kend meg torkodat.
Második A Népből
Aztán mit mondjak?
Második Polgár
Mondj halált fejére.
A Népből
Halál! halál! —
Éva
Kiről is van tehát szó?
Második demagóg (hozzája lépve)
Ki másról, mint ki egy fejjel nagyobb,
Mint polgártársi, s azt nem tűrhetik.
Éva
Miltiádészről? – Óh, nagy istenek!
S te is, vén Kriszposz, kit rabszolgaságból
Mentett ki férjem, most halált kiáltasz?
Kriszposz
Engedj meg, asszonyom, kettőnk közül
Csak egyik élhet. Három gyermekemmel
Tart, aki így szavaztat.
Éva
Jaj neked,
Ha sorsod, Kriszposz, így lealjasít!
Bár megbocsájtok, hogyha éhezel.
De hát te, Therszitész? s ti mind, ti mind,
Kik a jólétben nyugton szunnyadoztok,
Mert a kapuktól ellenségteket
Férjem veré el. – Óh, hálátlanok! —
Therszitész
Ah, asszonyom! keservesen esik bár,
De mit tegyünk, ez a néphangulat:
Ki kockáztatja minden birtokát,
Dacolva a felgerjedett habokkal!
Első demagóg
Kimondom hát a nép itéletét.
(Lucifer mint harcos, rémült arccal, szaladva jő.)
Lucifer
Vészt hirdetek! Az ellen a kapuknál!
Első demagóg
Az nem lehet, győzelmes hadvezérünk
Nincs-é előttük?
Lucifer
Éppen ő az ellen.
Megtudta, mit forraltok ellene,
Felkelt szivében a méltó harag,
S míg szóltok, tűzzel-vassal itt terem.
Második demagóg
Ti hoztátok mindezt ránk, árulók.
A Népből
Üssük le őket. – Éljen a vezér! —
Jaj nékünk, fusson, aki merre tud. —
Mindennek vége. —
Első demagóg
Nincs. Hódolni néki
Elébe a kapukhoz!
Éva
Istenek!
Az ítélet fájt, melly által nekem
Elvesztél férjem, óh, de keserűbb,
Hogy igazoltad azt – bár visszanyerlek. —
Első A Népből
Fogjátok el nejét; ha városunknak
Bántása lesz, haljon meg gyermekestül.
Éva
Meghalnék érted, férjem, szívesen,
Csak a hon átka gyermekem ne érné. —
Kimón
Engem ne félts, anyám, jőj, jőj velem,
Megóv e szentély minden bántalomtól.
(Felmennek az üldöző csoport elől a csarnokba, két nimfa rózsaláncot bocsát le mögöttük a nép előtt, mely azonnal visszalép. Kívülről harsonák hangzanak, a nép jajveszékelve szétszalad. – A nimfák eltűnnek.)
Lucifer (kacagva kezét dörzsöli)
Szép tréfa volt. Mi jó az értelemnek
Kacagni ott, hol szívek megrepednek.
(a templom felé fordulva)
Csak e mindig megifjuló, örökké
Szépnek látása ne zavarna folyvást.
Úgy fázom idegenszerű körében,
Mely a mezetlent is szemérmetessé,
A bűnt nemessé és a végzetet
Magasztossá teszi rózsáival
S az egyszerűség csókos ajkival. —
Mért késik oly soká az én világom,
A torzalak, a kétes rémület,
Hogy elriassza e káprázatot,
Mely küzdelmemben a már-már bukó
Embert mindannyiszor fölkelti újra. —
De majd meglátjuk, hogyha a halál
Borzalma eljő hozzánk nemsokára,
Unalmas árnyjátéktoknak vajon
Nem lesz-e akkor itt végső határa.
(A nép közé vegyül.)
(Ádám mint Miltiádész, fegyveres csapat élén vezettetik megsebesülten. Előtte könyörögve a nép és a demagógok.)
A Népből
Éljen vezérünk. Könyörülj, nagy ember.
Ádám
Mi vétketek hát, amiért könyörgtök?
S a gyöngétől mit kérhet az erős? —
De nőm nem jő elém, se gyermekem;
Tán csak nem érte őket bántalom! – —
Éva
Ah, Miltiádész, mért is jössz, ha nőd
Sem bír örülni jöttödön. – Fiam,
Anyád leroskad, tartsd fel, tartsd fel… Ah,
Még jó nevet se hágy reád atyád! —
Ádám
Mi ez? nem értem. A nép esdekel,
Nőm átkoz, és e mell vérzik hazámért. —
Éva
De jobban vérzik a hon és szivem.
Vagy mért jövél, mondd, hadseregnek élén. —
Ádám
Nem illet-é rangomban ily kiséret?
Eljöttem, mert e súlyos seb nem enged
Továbbra is tisztemnek megfelelni.
Eljöttem, hogy küldőimnek kezébe,
A felséges népnek kezébe téve
Hatalmamat, beszámoljak neki.
Im, elbocsátlak, bajnok társaim,
Kiérdemlétek a háztűz nyugalmát.
S most én is e kardot, Athéne Pallasz,
Szentelve tűzöm oltárod fölé.
(Felvezetteti magát a csarnok lépcsőin. Fegyveresei eloszolnak.)
Éva (férje nyakába borulva)
Ah, Miltiádész, hol van boldogabb nő,
Mint a te nőd, nemes nagy férfiú!
Nézd, nézd fiad, milyen hasonlatos
Hozzád, mi nagy, mi szép!
Ádám
Ti kedvesek!
Kimón
Jól tudtam én, hogy amit tesz atyám,
Az jól van téve. —
Éva
Óh, ne szégyeníts meg,
Ezt a hitvesnek kelle tudni jobban.
Ádám
Fiam! Atyád kardját mutasd be te.
Kimón (a kardot felakasztva)
Óvd, istenasszony, ezt a drága kardot,
Mig egykor érte hozzád eljövök.
Éva
E kettős áldozathoz az anya
Hadd szórja a tömjént. Pallasz, tekints le.
(Tömjént áldoz.)
Első demagóg (a szószéken)
Nem volt-e igazam, hogy áruló?
Hogy Dáriusz megvette? tettetés csak
A seb, nem kíván ellene csatázni.
A Népből
Halál reá.
Ádám
Mi zaj az odakint?
Éva
Ah, Miltiádész, rettentő beszéd az:
Árúlónak mond újra a tömeg.
Ádám
Nevetséges vád; engem, árulónak,
Ki Marathónnál győztem?
Éva
Óh, hogy úgy van.
Gonosz világ az, mellyet itt lelél.
Első demagóg
Mit késtek őt elfogni?
(Nép tolong a templom csarnoka elé, köztük Lucifer.)
Éva
Miltiádész!
E szentélyben biztos vagy, meg ne mozdulj. —
Miért is oszlatád szét a hadat?
E bűnbarlangot mért nem gyújtatád fel?
Csak láncot érdemel e csőcselék,
Mely érzi, hogy te szűletél urául,
Ki nemesebb vagy, mint ők összevéve,
S megöl, megöl, hogy lábadhoz ne essék. —
Első demagóg
Halljátok-e, egy áruló neje
Miként beszél? —
Éva
Az a nőnek joga,
Hogy férjét védje, mégha bűnös is,
Hát még ha ollyan tiszta, mint uram!
És ellensége ollyan korcs, miként ti. —
Első demagóg
Mért hagyja a felséges nép magát
Így becsmérelni.
Első A Népből
Hátha igazat mond.
Első Polgár
Ki vélök tart, gyanús. Kiáltsatok,
Rongy lelkek, vagy dögöljetek meg éhen.
A Népből
Halál reá. —
Ádám
Takard el e fiút.
Ne lássa vérem, s el, nő, e kebelről.
A villám, melly a szirtre csap, ne érjen.
Csak én haljak meg – vagy miért is éljek,
Midőn látom, mi dőre a szabadság,
Melyért egy élten küszködém keresztül.
Első demagóg
Mit tétováztok még.
A Népből
Halál reá!
Ádám
E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
S a szolgaság, vérengző eszközévé
Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek.
Csak egyedűl én voltam a bolond,
Hivén, hogy illyen népnek kell szabadság.
Lucifer
(félre) Elmondtad a sírverset önmagadra,
S utánad illőt sok nagy síroromra. —
Ádám
Vezessetek le. Nem veszem igénybe
Tovább e szentélyt.
(Levezetteti magát a lépcsőn, Évát gyöngéden szolgálói karjába téve.)
Ím – készen vagyok. —
Második demagóg
Védjed magad, még nincsen veszve semmi.
Ádám
Nagyon gyötörne a seb, hogyha szólnék
Védelmemül.
Második demagóg
Tedd meg, hisz ez a nép
Csak az imént porban csuszott előtted.
Ádám
Ah, épp azért minden haszontalan,
Önszégyenét meg nem bocsátja a nép.
Lucifer
Kijózanodtál-é hát?
Ádám
Óh, nagyon.
Lucifer
Átláttad-é, hogy a bódult tömegnek
Nemesb ura voltál, mint ő neked?
Ádám
Lehet, de mind a kettő kárhozat;
Más név alatt a végzet ugyanaz.
Hiú törekvés azzal küzdeni,
Nem is fogok. – Aztán miért, miért is
Vágynék magasra bármi hő kebel.
Éljen magának, és keresse a kéjt,
Mellyel betölti az arasznyi létet,
S tántorgjon ittasan Hádész felé. —
Vezess új útra, Lucifer, vezess,
S kacagva nézem más erényeit,
Más kínjait, csak élveket kivánva.
Te meg, nő, aki – úgy rémlik szivemnek —
Egykor lugost varázsolál nekem
A sivatagba, hogy ha még fiamból
Polgárt nevelnél tisztes anyaként:
Bolond vagy, méltán gúnyol a leány,
Ki festett arccal a bordélyban ül
Bortól felgerjedt, csókvágyó ajakkal.
Örülj, mulass, tagadd meg az erényt. —
Vérpadra mostan, büntetésemül.
Nem mintha aljast bírtam volna tenni,
De mert nagy eszme lelkesítni bírt.
(Ezalatt egy tőkét hoznak a lépcsők elé, mellette Lucifer áll bárddal. Ádám lehajtja a fejét.)
Első demagóg
Végezzétek ki. Éljen a haza!
Lucifer (félsúgva)
Szép búcsu, nemde? – Nos, vitéz uram,
Nem borzogat most furcsán egy kevéssé
A torzképű halál rideg szele? —
Éva
Ah, Pallasz! meg nem hallgatád imámat. —
(A templomból a halál nemtője, mint szelíd tekintetű ifjú, lefordított fáklyával s koszorúval Ádámhoz lép.)
Ádám
Pallasz meghallgatott. – Az ég veled,
Megnyugvás szállt szivembe, Lúciám.
Lucifer
Átok reád, hiú ábrándvilág,
Megint elrontád legszebb percemet. —
Éva
Átok reád, te közlelkű rideg nép,
A boldogságot durván illetéd,
S üde virága menten porba hullt.
Pedig nem ollyan édes a szabadság
Neked, amillyen fájdalmas nekem volt. —