Czcionka:Mniejsze АаWiększe Aa
345
Legyen ugy mint régen volt,
Legyen ugy mint régen volt,
Hogy ne legyen a magyarnak,
Hogy ne legyen a magyarnak,
Sem nadrágán, sem csizmáján semmi folt.
Legyen ugy mint régen volt,
Legyen ugy mint régen volt,
Süvegelje meg a magyart,
Süvegelje meg a magyart,
Mind a lengyel, mind a német, mind a tót.
Legyen ugy mint régen volt,
Legyen ugy mint régen volt,
Tele legyen a magyarnak,
Tele legyen a magyarnak,
Mind az itcze, mind a pincze, mind a bolt.
346
Nem ugy van most mint volt régen,
Nem az a nap süt az égen,
Nem ugy illatoz a virág:
Kétszinűvé lett a világ,
Ne higy a mézes beszédnek,5
Kivált a fehér cselédnek.
Ritka az, a minek látszik:
Csak szembekötősdit játszik.
Nincs becse a hazafinak,
Csak a hajlongó urfinak;
Világ a német gavarnak,
Jó éjszakát a magyarnak.6
Átok fogta meg a magyart,
Mert az soha együtt nem tart;
Rajta igaz a közmondás:
„A mennyi ház, annyi szokás.“
Szép volt halni a hazáért,
Most ritka ontna érte vért:
Hajh! hallottam azt beszélni:
Szebb a jutalomért élni.
Régi őseink elholtak,
Kik a közjónak hódoltak;
Hejh! ha most feltámadnának,
Ujra sirba szállanának.
Ha jutalmat a hív nem kap:
Nem igazat papol a pap.
El kell veszni a világnak,
Vagy győzni az igazságnak.
347
Bécs várostól, nyugotról keletre
Hidegen fú a szél,
Bánatot hoz a magyar nemzetre,
Mert vele felhő kél.
Hej Bécs város, hinné-e valaki,
Érted mennyi magyar vér omla ki?
Duna, Duna! hazámnak szív-ere
Be sokszor megáradt,
Mig a magyar ellenséget vere,
S ölésben kifáradt!
Duna, Duna, de sok magyar vére
Omlott hajdan partjaid szélére!!
Duna! vized mért ollyan keserű,
Árkod mért van tele?
Mert Pozsonynál sok keserű könyü
Húllott abba bele.
–
–
Pest alá leviszem a könyeket,
Elviszem Belgrádnak,
Hadd áztassák azon vitézeket,
Kik ott elhullának.
Vér folyt belém hajdan, most köny pereg,
Mert a magyar most is csak kesereg.
348
Magyar sziv, váltig hiv
Ha frigybe lépsz ő vele;
Csatában Marsként viv,
Hős lelke tüzzel tele.
Otthon még is nyájas,
Sőt andalgó gyakorta,
Ha őt Ámor bájos
Rablánczára csatolta.
Tanyáját, falatját
A vendéggel megosztja,
A terhet, mint lehet,
A szenvedőn fogyasztja.
Midőn karját kéri
Barátjának védelme,
Jutalmát nem méri,
Közös vele sérelme.
Hiu gőz rajt nem győz,
Valót keres, valót kér;
Puszta fény, vak remény
Előtte nem dicső bér.
Ha csorbulni érzi
Szent sajátit, ellenét
Orozva nem vérzi,
Nyilván sujtja mennykövét.
Hazaért s királyért
Áldozni kész nagy lelke,
Szerelme tárgyaért
Ha gyulni kezd, nem lepke.
Szabadságért lángol,
S érte vérrel is megviv;
Csélcsapnak nem hódol
A törzsökös magyar sziv.
349
Isten áldja meg a magyart,
Tartson neve, mig a föld tart.
Paradicsom hazájában
Éljen, mint hal a Dunában.
Töltse békével napjait,
Egyezve lássa fiait;
Török, tatár, s más ellenség
Nyugtát meg ne rémithessék.
Bölcs vénekkel a tanácsban,
Tüz ifjakkal a csatában,
Bővelkedjék szép szüzekkel,
Deli karcsu menyecskékkel.
Tisza, Duna minden habja
Izes halát bőven adja.
Erdeinkben őz, dámvadak
Seregenként tanyázzanak.
Gulya, ménes, nyárban, őszben,
Térdig járjon a jó fűben.
Adná isten, a juhnyájak
Mind selymekké változnának.
Csürök, pajták, buzás vermek
Csordultig tömve legyenek!
Miskolcz, Debreczen, Komárom
Süssön czipót olcsó áron.
Hulljon Bakonynak fájárúl,
Tiz itcze makk minden ágrúl,
Egy fa alatt kilencz gicza
Meghizhassék egy éjtszaka.
De még ez se maradjon el,
A mi kedvünket gyujtsa fel;
Bor öntsön el minden halmot;
A viz nem kell, hajtson malmot.
Mondják, ki a finom borbúl
Jól felöntött megokosúl;
A kukta is diákul tud,
Ha torkán egy pint bor lefut.
Jó bort ide hát, és nem mást,
Köszöntsük el az áldomást:
Isten tartsa királyunkat,
Országunkat, mindnyájunkat!
KILENCZEDIK KÖNYV
KATONA ÉS HADI DALOK
350
A katonának olcsó a vére,
Három négy krajczár egy napi bére.
Azt sem költheti el szegény, mindig kedvére,
Keserűség, bánat, inség száll a fejére.
Szegény legénynek testi ruhája,
Ha van kenyere és szalonnája,
Felesége csinos gondos, meleg szobája,
Bár bocskoros, ha nem adós, nincs semmi baja.
351
Már mi nálunk verbuválnak kötéllel,
Megfogják a szegény legényt erővel.
Hátra kötik a két kezét kötéllel,
Ugy kisérik be Kassára fegyverrel.
A gazdagnak öt hat fiát nem bántják,
A szegénynek, ha egy van is, elfogják.
Utána megy apja, anyja, siratják;
Kérik pénzért az uraktól; nem adják.
Eredj haza, szegény ember, azt mondják,
Neveld apró árváidat, hadd hordják.
De megveri az ur isten idővel,
Ki a szegényt elfogatja erővel.
352
Sirhat az az édes anya,
Kinek katona a fia;
Mindig van annak halottja,
Éjjel nappal sirathatja.
353
Alig kezdett napom fénye derülni,
Már is kezde setét gyászba merülni.
Síp, trombita, dobszó szomoru hangot adnak,
Talán, édes rózsám, vér mezejére hivnak.
Szép, azt mondják, a hazáért meghalni,
De még is szebb békeségben maradni.
Igaz hogy azért a bátor szivü vitéznek
Mellére gyönyörü érdemczimert kötöznek.
Ha hát az most a haza szent törvénye,
Hogy kardot rántson ifjainknak fénye,
Jaj vigyázz éltedre, életemnek reménye!
Hadd derüljön még fel szomorú napom fénye.
354
Isten hozzád, Magyarország!
Mert bejött a háboruság.
Meg sem tart semmi mulatság,
Jobb nékem a katonaság.
Régtöl fogva, a mit kértem,
Hogy meglenne becsületem,
Azt az időt már elértem,
Isten hozzád, szép nemzetem.
Már megbocsáss, talán nem látsz;
Tudom, hogy bizony nem is szánsz;
Értem könyeket nem is hánysz,
Ha veszélybe esem, nem bánsz.
De én téged igen szánlak,
Elmémből ki sem fordítlak;
Álmomban is óhajtalak,
Ezzel istennek ajánlak.
A francziákra kell mennem,
Császár mellett fegyverkeznem,
Ámbár ha ott is kell vesznem,
De nincsen tovább mit tennem.
Haláltól semmit nem félek,
Sőt magamban jót reménylek,
Megbocsáss nemzetem, kérlek;
Meglátogatlak, ha élek.
De kesergem elmentemet,
Sirni látom édesemet.
Jaj! de szánom kedvesemet,
Tudom, ő is szán engemet.
Méltó nékem szomorkodni,
Méltó, szivemből bánkódni,
El kell menni, nincs mit tenni,
Nincs lelkemnek hová lenni.
Hogy kell távozni földemtől,
Bujdosni szép nemzetemtől,
Nehéz válni szerelemtől,
Az én drága kedvesemtől.
Isten hozzád, lelkem Rózsa!
Kit szájam gyakran csókola,
Már megbocsáss, lelkem Rózsa!
Ha mit vétettem valaha.
Árván maradsz már, ugy látom,
Mindennél drágább gyémántom!
Isten hozzád, jó rubintom,
Szived már nem szomorítom.
De még egyszer megcsókollak,
Azután istenre hagylak,
Szivemben már bekapcsollak,
Mindenkor téged óhajtlak.
Rajna vize tartománya,
Hiv szivemet hozzá vonja,
Éles kardomat kivánja,
Az ellenség azt megbánja.
355
Édes anyám rózsafája,
Én vagyok az egyik ága;
Ferencz császár leszakasztott,
Fegyver alatt elhervasztott.
Katona az én életem,
Szegen függ az én fegyverem,
Ha én aztat megpengetem,
Két szép leány sirat engem.
Nem is huszár, ki gyalog jár,
Ki bodor paripán nem jár.
Lám én magyar huszár vagyok,
Bodor paripán is járok.
356
A tárborba jer, pajtás,
Ha meguntad éltedet.
Ottan lészen jó tartás,
Ott nem kinzod testedet.
Vége lesz szántásnak,
Kinos aratásnak,
Ottan mannát ehetünk,
Malomba sem kell mennünk.
Szőlőt nem kell kapálni,
Hanem csak épen szedni,
Ottan jó bort ihatni,
Meg sem kell azt fizetni.
A bor foly, mint a viz,
Kiben vagyon tokaj-iz;
Ottan mihelyt ásitasz,
Az angyal pálinkát hoz.
Egyik czigány furulyál,
A másik pedig dudál,
Egyik ismét domborál,
Erre mindenik ugrál.
Sippal, dobbal járnak,
Hipp, hoppot kiáltnak.
Ha meghevülsz némellykor,
Készen vár a jeges bor.
Felébredvén álmodból,
Kolbászt hoznak konyhából;
Ürmös bor is igen hül,
A kappan is majd megsül,
Hajdu-káposztával,
Jóllakhatsz ganczával,
Kedved tartván, sétálhatsz,
Avagy pedig kártyázhatsz.
Ebéd olly mint vacsora;
Mig eltelik tiz óra;
Gondod legyen torkodra,
Nincs szükség a korsóra;
Sör, bor, mint a tenger,
Ihatik az ember.
Azért pajtás, elmenjünk,
A táborba siessünk.
357
Az egész föld kerekségén
Nincs nálam szomorúbb legény.
Ha elgondolom éltemet,
Bánat boritja szivemet.
Az én piros két orczámat,
Szép gyenge ábrázatomat,
Szomoruságom fonyasztja,
Örömim eltávoztatja.
Mostan vagyok legékesebb,
Ifjuságom legkedvesebb.
S ha a sorsom jut eszembe,
Csak busúlok keservembe.
Ha meggondolom magamat,
Hogy majd elvágják hajamat,
Hullanak zápor könyeim,
Keservesek esztendeim.
Mi haszna szép virágzásom,
Ha mindjárt lesz hervadásom;
Mihelyt katonává lettem,
Az örömekről letettem.
Csak az a lelkemnek nehéz,
Hogy akárkire szemem néz,
Mind csak könyhullatást látok,
Magam is könyet hullatok.
358
Fegyvert fogok a hazáért,
Hadd onthassam a török vért.
Hozok haza ezüst órát,
Ezüst kardot, szép pántlikát.
De hogy hagyjam a falumat,
Benne az én galambomat?
Sirna, rína én utánam,
Meglehet hogy meg is bánom.
Itt maradok a faluban,
Veled játszok a pitvarban;
Csókolj meg hát, édes rózsám,
Megvetettem érted hazám.
De te látom, busan tekintsz,
Fegyvert fogni szemeddel intsz.
Mert szereted a katonát,
Köpenyeges királyfiát.
Édes rózsám, isten hozzád!
Köszönöm a jó tudományt.
Fegyvert fogok a hazáért,
Majd kiontom a török vért.
Sokat vágok le közűlök,
Ha elesem, rájok dűlök,
Mint arató a kévére,
Méltó leszek könycseppedre.
359
Istenem, istenem, be megvertél engem,
Micsoda vétkemért sanyargatsz igy engem?
Kard az oldalomon, lovamon a nyereg,
Mennem kell régi jóm, az isten áldjon meg.
Szánlak rózsám, szánlak, de mit tudjak tenni,
Fujják a trombitát, el kell masirozni.
360
Elment Gyurka katonának,
Ő felsége szolgájának.
Ott mindjárt mundirt szabának,
Fekete csákót adának.
Mikor katonának mentem,
Szilaj csikót megnyergeltem,
Lábam a kengyelbe tettem,
Magam a nyeregbe ültem.
Mikor mennék magas tetőn,
Eszembe jut a szeretőm,
Szivem ugy elkeseredett,
Hogy vele nem beszélhetett.
Ugy kisértek fel Kassára,
A királyné városára.
361
Nem őrzöm én senki juhát,
A császár ad nékem ruhát;
Komisz inget, komisz gatyát,
Szép karcsu, fakó paripát.
Veres czafrangot lovamra,
Fényes kardot oldalomra,
Egy pár pisztolyt a kezembe,
Czifra csákót a fejembe.
Szép tajték pipát a számba;
Basa dohányt a pipámba!
Piros csizmát a lábomra,
Pengő sarkantyut csizmámra.
Kiköszörűlöm kardomat,
Megtöltöm két pisztolomat;
Megsarkantyuzom fakómat.
Fejembe teszem csákómat.
S igy megyek az ütközetre,
A kopasz török nemzetre,
S vágom a pogányt kedvemre;
Szerzek arany pénzt mellemre.
362
Ne kapj ollyan nagyon, a német hadnagyon,
Bugyogója vagyon, mennykő csapja agyon.
A magyar katona magyar anya fia,
Magyar a rokona, piros az orczája.
Akár a szobában, akár a konyhában,
Akár, édes rózsám, a paplanos ágyban.
363
Édes anyám, ne járj sirva,
Katonának vagyok irva.
Az hajam is le van nyirva,
Szakálom leberetválva.
Katonaságom nem bánom,
De a rózsámat sajnálom.
Ki viseli hű gondodat,
Kivel éled világodat?
364
Járnak én utánam sirva,
Ollyan vagyok, mint az árva.
Járhatsz én utánam sirva,
Katonának vagyok irva.
Örökre megválok tőled,
Jaj, hirt sem hallok felőled.
Nem enyelgek többé veled,
Katonává lett kedvesed.
Megfogott engem a biró,
Könyvbe irt a szolgabiró.
Elszakasztják szerelmünket,
Verje meg az isten őket.
365
Sárga ló, sárga ló, arany patkó rajta;
Most akart kedvesem hozzám jőni rajta.
Katona vagy rózsám, de nem jó kedvedből,
Szolgálod a császárt nagy kénytelenségből,
Most akartam veled, rózsám, ismerkedni,
Megütték a dobot, el kell masirozni.
Megesett már rajtam, mi meg akart esni,
Elhagyott kedvesem, ki el akart venni.
366
Soha sem vétettem Székes-Fehérvárnak,
Mégis bejutottam lovas katonának.
Lovasnak állottam, bokancsosnak tettek,
Hej illyen teremtettét! már mindjárt rá szedtek.
A lovas katona mikor masírozik,
Felül a lovára, csak ugy dohányozik.
A szegény bokancsos mikor masírozik,
Hej kerűli a nagy sárt, csak ugy káromkodik.
Átkozott csizmája! be rövid a szára,
Hej minden órában elmerül a sárba.
Verje meg az isten a mészáros bárdját,
Hej mért vagdosta el a kis borju lábát.
Mostan a kis borju nem tud lábán járni,
A szegény bokancsosnak hátán kell hordani.
367
Huszárok, a katonák verbuválnak,
A leányok, a menyecskék sirdogálnak.
Szomorú a szive annak a leánynak,
Kinek szeretője beállt katonának;
De mégis szomorúbb annak a legénynek,
Kinek szeretője férjhez ment szegénynek.
368
A nap kerül, hajnal derül,
Már a szokott óra cseng,
Már minden sor, minden bokor
Lassu marssal zeng.
Ne késsél hát, talpadra kelj,
Vitéz magyar, lóra, székely!
Kabalára, szász!
Rest ember az, a ki nem fut,
Mikor előtte van az ut.
A gavallér mikor rá ér,
Ha nem mehet, mász.
369. GYŐZELEMKOR
Győztünk, győztünk, mert velünk volt,
Seregeink mellett harczolt
Az erőnek, hatalomnak,
Védelemnek, oltalomnak
Áldott, élő istene!
Hála legyen, és dicsőség!
Rendülj meg föld, dördülj meg ég!
Hála a nagy és irgalmas,
A szent, igaz és hatalmas
Áldott élő istennek!!!
370. LAUDON GYŐZEDELMÉRE
Már Belgrád a mi várunk,
Vig tánczot benne járunk.
Hol van a török ereje?
Nem igy volt most öt esztendeje.
Szegény feje!
Hej tradra, tradra, tradra!
Mars hallik, puska csörög, cseng;
Bombi zörög, deng, trombita zeng.
Mit késel, talpra, magyar, kelj!
Ütközet az hely; kardot emelj.
Rajta, rajta! a törökön vágjál elől,
Egyszer jobb, másszor a bal szárnya felől.
Puska csörög, cseng; ágyu dörög, deng.
371. A MAGYAR BANDERISTA
Hej most élem világom,
Mert van magyar kalpagom,
Kócsagtollam mellette,
Mellé a szeretőm tette.
Illyen a magyar virág,
Attilábul kinőtt ág.
Czimbog fityeg két felől,
Nyirott dupém nincs elől,
Már liszttel bé nem verem
Hajam, el nem keverem.
Mert jobb abbul pampuskát
Enni, zsiros haluskát.
Bajuszom felsodrítom;
Többé el nem hajítom.
Nem kell mezítelen száj,
Orrom alatt ne piszkálj.
Bajusz kell a magyarnak,
A kitől sokat várnak.
Rövid karcsu mentémet
Bár irígyelje német,
Egy nyalkán álló dolmányt,
Kit a szabó jól kihányt,
Hej nem adnám kabátér,
Melly egész bokáig ér.
Bugyogó sok gombjait,
Nem peczkelem csatjait,
Nadrágom ha rándítom,
S azzal dolgom indítom.
Oh szép veres nadrágom!
Te vagy kedves jószágom.
Ha tekintek száromra,
Sárga szinű csizmámra,
Ezen sarkantyúm pereg,
Magyar nótára csereg.
Összeverem bokámat,
Járom verbung-nótámat.
Ekkor kötöm kardomat,
Keresztes tarsolyomat;
Osztán ülök a lóra,
Kényen tartott fakóra.
Ekkor nézzél szemembe,
Ekkor jöjj velem szembe.
Kilencz török, hat tatár
Előttem csak szunyogvár,
Rendre szedem gombjait,
Leszabdalom nyakait;
Szijjat vágok hátábul,
Bort iszom csalmájábul.
Illyen a magyar legény,
Legénységben nem szegény,
Van ékes öltözete,
Öltözethez termete.
Oh én édes magyarom!
Magyar légy, azt akarom.
372
Szatmár vármegyének minden legényének,
Kard van a kezében, kalpag a fejében.
Kék a mente, kék a nadrág, s a dolmánya:
Ez az igaz magyaroknak maradványa.
373
Hej a bőnyi csárda most borul be gyászba,
Hej három szegény legény most megy hazájába.
Megfogták azokat lovas katonának,
Hej fel is öltözteték császár huszárjának.
Vettek neki ruhát, gyolcs inget, gyolcs gatyát,
Hej veres csákót, dolmányt, réz-sarkantyus csizmát.
374
Isten hozzád, Nógrád, szép földnek határa,
Áldjon meg az isten két szemem láttára.
Áldjon meg az isten engem is, téged is,
Azokat a jókat, az otthonvalókat.
Ha Nógrádból kimész, többé vissza ne nézz,
Talán a szivednek nem lesz ollyan nehéz.
Nógrádból kimentem, visszatekintettem,
Kedves galambomnak nagyobb kínt szerzettem.
TIZEDIK KÖNYV
ROMÁNCZOK ÉS ROKON
375
Szép Ilona
Isten jó nap! biró gazda!
A kend házában!
Biró
Fogadj isten, szép Ilona!
Az én házamban.
Szép Ilona
Én kihajtám ludaimat
A zöld pázsitra;
Oda jöve biró fia,
S közikbe hajta,
Agyon üté biró fia
Szép gunáromat.
Biró
Mit kivánsz hát, szép Ilona,
Szép gunárodért?
Szép Ilona
Azt kivánom, biró gazda,
Szép gunáromért:
Minden tollacskájaért
Egy egy aranyat,
Szépen sétáló lábaért
Arany kanalat,
Szépen kiterjedt szárnyaért
Két arany tálat,
Szépen kiáltó torkaért
Arany trombitát.
Biró
Számtalan sok kivánsága
Szép Ilonának,
Akasztófa azért helye
Biró fiának.
Szép Ilona
Akasztófa, ollyan legyen,
Mint kinyilt rózsa,
Két karom, két szép karfája
Akasztófája.
376
Elmegyek én a hegy alá,
Selyemszálat huzni,
Ott látom a biró fiát
Arany buzogánynyal.
Elmegyek én a biróhoz,
Leteszem a panaszt.
Adjon isten, biró gazda!
Fogadj isten, gyöngy viola!
Mi legyen hát a panasza?
Agyon csapták a ludamat,
Szépen szóló, szépen járó
Gangos gunáromat.
Mi legyen annak az ára?
Egyik szárnya hat száz arany,
Másik szárnya hét száz arany,
A bubája nyolcz száz,
Feje lágya tiz száz.
377. A KIRÁLYFI
Egyszer egy királyfi mit gondol magában!
Betér egy udvarba kocsisi ruhában.
„Jó napot, jó napot! gazdag biró lánya!“
‚Isten hozta magát kocsisi ruhában!
Üljön tehát, üljön erre a tüzhelyre.‘
„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én,
Hanem jöttem azért, jössz-e hozzám vagy sem?“
‚Bizony nem megyek én, gazdag lány vagyok én,
Gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell,
Amott a szomszédban kosárkötő lánya.‘
„Jó napot, jó napot, kosárkötő lánya!“
‚Isten hozta magát kocsisi ruhában!
Üljön tehát, üljön erre a karszékre.‘
„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én,
Hanem azért jöttem, jösz-e hozzám vagy sem?“
‚Bizony elmegyek én, szegény lány vagyok én,
Szegénynek szegény kell, gazdagnak gazdag kell.‘
Betér egy udvarba, királyi ruhában,
„Jó napot, jó napot, gazdag biró lyánya!“
‚Isten hozta magát királyi ruhában,
Üljön tehát, üljön erre a divánra.‘
„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én,
Hanem jöttem azért, jössz-e hozzám vagy sem?“
‚Bizony elmegyek én, gazdag lány vagyok én,
Gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell!‘
„Nem kellesz már nekem, eb…a k…ja.
Vagyon nekem már is, náladnál szebb, jobb is.“
378. PÁVÁS LEÁNY
Egy leány a hegyek között,
Csak egyedül pávát őrzött;
Jöttek hozzá jövevények,
Három vándorló legények.
Mondván: szép leányzó, kérünk,
Az erdőre jőj el vélünk,
Ott sétálni barátsággal,
Tisztességes mulatsággal.
Ha veletek utam veszem,
Páváimat hová teszem?
Pávádat hajtsd a forrásra,
Mert azt nem bizhatni másra. –
Midőn értek az erdőbe,
Lehevertek a mezőre.
A szűz elfáradott, ledült,
És mély álomba szenderült.
A legények, mikor látták,
Hogy aludnék, megvizsgálták,
Csókot adtak ajakára,
Szivek vigasztalására.
A szűz felkelvén estvére,
Fülemile énekére,
Látván magát a pusztában,
Sir és igy szól ő magában:
Már most ugyan reá szedtek,
Az erdőbe bevezettek,
Most itt hagytak éjszakára,
Fenevadak prédájára.
Oh nagy isten! ki lakozol,
Ki reánk mennyből vigyázol,
Büntesd őket ostoriddal,
Égből hulló tüzlángiddal.
379. VITÉZ OLÁH GERŐ DALA
Oh gyönyörű tavaszidő,
Szerencsétlen uj esztendő!
A kit akarsz megujítasz,
Engem pedig szomorítasz. –
Gyerünk alá, jó katonák,
Az alföldre Kecskemétre,
Ott próbáljunk jó szerencsét,
Talán isten jobban adja.
Mennek vala az alföldre,
Oláh Gerő, vitéz legény;
Talál elő egy nagy őzet,
Mindjárt mondja fakó lónak:
Édes lovam, fakó lovam,
Érjük el ama nagy őzet.
A fakó ló csak eléri,
Oláh Gerő csak ellövi.
Mindjárt mondja az urának:
Uram, uram, Oláh Gerő,
Ne kergess én rajtam őzet,
Ha törököt nem fogsz, nem vágsz.
Paripája mind addig fut,
A mig ura oda nem jut,
Habos tajték róla szakad,
Elesvén, egy árkon akad.
Vigy ki innen, jó lovacskám,
Szépen nevelt jó maczkócskám,
Elhidd, bizony meghizlallak,
Őz után már nem nyargallak.
Mondom, rajtam bátor szivvel
Pogányt vághatsz erős kézzel,
De te két élü tőröddel
Őzet üztél fegyvereddel.
Hozz ki még egyszer, jó lovam,
Meglátd, törökre lesz utam.
Bor, pecsenye lesz abrakod,
Nem leszen többé panaszod.
Hordozd bátran bús szivemet,
Keresd fel régi kedvemet,
Hidd el, majd a pogány oszol,
Oláh Gerő a hol harczol.
Ülj fel hát, ne félj töröktől,
Én is hizom pogány vértől,
Terjeszd tovább is hiredet,
Keményitsd meg személyedet.
380
Megöltek egy legényt,
Hatvan forintjáért,
A Tiszába bevetették
A nyerges lováért.
Tisza be nem vette,
Partjára vetette,
Arra ment egy hajóslegény,
Hajójába tette.
Oda ment az anyja,
Költi, de nem hallja,
Szép fekete göndör haja
Vállára van hajtva.
Oda ment az apja,
Költi, de nem hallja,
Sárga sarkantyus csizmája
Lábára van fagyva.
Oda ment rózsája,
Költi, de nem hallja:
Kelj fel, kelj fel, édes babám,
Borulj a nyakamba.
Borulj a nyakamba,
Hadd vigyelek haza;
Harmad napig, negyed napig
Nyugodj a házamba.
381. SZÜCS MARCSA
Estve van, estve van, hétre jár az óra,
Minden eladó lány készül a fonóba,
Szegény Szücs Marcsa is oda indult volna,
Ha az ég felette be nem borult volna.
Beborult már az ég, be is estvéledett,
A szegény Szücs Marcsa el is keseredett,
Elment a fonóba, leült a lóczára,
Kihivja egy legény csak egy minutára.
Jertek, lányok, jertek, rajtam segítsetek,
Jaj soha nem jövök fonóba veletek.
Elmentek, felfogták, letették a földre,
Pirosra festette földet is a vére.
Kérdi a gazdasszony, vajjon ki lánya e?
Béugrik egy legény, biz az én rózsám e.
Lányok, lányok, lányok, rólam tanuljatok,
Hogy irígy legénynyel ne barátkozzatok;
Mert ha barátkoztok, ugy lészen sorsotok,
Piros véretekkel kell meglakolnotok.
382. GYURI BANDIRÓL
Esik eső szép csendesen csepereg,
Gyuri Bandi bitófánál kesereg,
Túl Szegeden most faragják azt a fát,
Kire Gyuri Bandit majd felakasztják.
Nem is csinált Gyuri Bandi egyebet,
Összefonta zsebkendőjét kötélnek,
Ugy hurkolta felesége nyakára,
Annál fogva huzta fel egy nagy fára.
Mosd ki rózsám, ingem, gatyám fejérre,
Ugy megyek el főkapitány elébe.
Gyuri Bandi felnyergeli a lovát,
Estére ugy látogatja rózsáját.
Jaj istenem, édes anyám, vétettem,
Feleségem szeretőmért megöltem.
Gyuri Bandi külső csárdán bort iszik,
Kása Zsófi bundájában nyugoszik.
Megkötözik Gyuri Bandit kötéllel,
Ugy kisérik szolgabiró elébe,
Felakasztják Gyuri Bandit egy fára,
Csak ugy fityeg mostan önnön magába.
Nem gondolta Gyuri Bandi magába,
Hogy a szél az akasztófán lógázza.
Kása Zsófi csak magában siratja,
Hogy Bandiját a szél ekkép lógázza.