Czcionka:Mniejsze АаWiększe Aa
91
Hallod-e te, barna menyecske,
Mi van a kötődbe bekötve?
– Piros alma, gömbö-gömbö-gömbölyü,
Kóstolja csak, jaj, de jó izü!
Mit tagadod, rózsám, hogy szeretsz,
Hisz te arról semmit nem tehetsz.
De minek is taga-taga-tagadnád,
Ugy is tudja az egész világ!
– Fogadásom tiltja szeretni,
De nem a legényre nevetni.
Kijátszom a tila-tila-tilalmat,
Ugy szerettetem el magamat!
92
Ha nem voltál jó szerető,
Boritson el a temető.
Vigyen el a sárga halál,
Takaríjjon szárnya alá.
Ha nem voltál igaz hozzám,
Mért csókoltad meg az orczám?
Hagytál volna békét, rózsám,
Ne is szóltál volna hozzám!
93
Haragszik a rózsám anyja,
Hogy engem szeret a fia;
Ha haragszik, tegyen róla,
Vessen békót a lábára!
Pányvázza ki mályvafára,
Szivárványszin-pántlikára,
Engem hivjon istrázsára,
Ott is én leszek a párja.
94
Három csillag van az égen egy sorba,
Három szeretőm van nékem egyforma.
Három között azt az árvát szeretem,
Édes anyja árván hagyta énnekem.
Három dinnye van egy száron, mind sárga,
Három szeretőm van mostan, mind árva,
Három közül a legszebbik halovány,
Arra illik az én csókom igazán.
Három levele vagyon az epernek,
Három szeretője van a legénynek.
Szétszakasztom az epernek levelét,
Elhagyom a szeretőmnek kettejét.
95
Három fehér kendőt veszek,
Ha felteszem, fehér leszek,
Fehér leszek mint a hattyu, mint a hattyu,
Nem csókol meg minden fattyu.
Három piros kendőt veszek,
Ha felteszem, piros leszek,
Piros leszek mint a rózsa, mint a rózsa,
Rám illik a babám csókja.
96
Három rendü fodros szoknya, –
Mit álmodtál az éjszaka?
– Nem álmodtam én egyebet,
Hanem a barna szemedet!
Eszem a barna halálod,
Három városba nincs párod.
Három várost összejártam,
De párodat nem találtam!
97
Három szine van a piros almának,
Mért nincs nekem oly szeretőm mint másnak?
Búval élem az egész életemet,
Sirva töltöm ki a nyolcz esztendőmet.
Piros alma, nem hittem, hogy férges légy,
Kedves rózsám nem hittem, hogy álnok légy,
Álnoksággal csaltad meg a szivemet,
Verjen meg a három isten tégedet!
98
Három út előttem; melyiken induljak?
Három szeretőm van; melyiktől bucsuzzak?
Az egyik állandó, a másik mulandó.
A harmadik pedig épen hozzám való.
99
Hej, be szépen világit
Az esteli csillag!
Hej, be szép szőke legény
Áll ablakom alatt!
Be kellene híni,
Mellém is ültetni,
Piros szőke legénynek
Puha ágyat vetni.
Ujjamon gyürűje,
Zsebembe levele,
Piros szőke legénynek
Rajta van a neve.
Nem adnám én a nevét
Két arany almáért,
Hát őt magát, hogy adnám
Széles e világért!
100
Hej csicsóka, csicsóka,
Fészket rakott a csóka.
Kis angyalom kertyibe,
Rozmaring közepibe.
Hej, jegenye, jegenye,
Jegenyefa teteje;
Kis angyalom levele,
Későn gyütt a kezembe.
Hej, iharfa, iharfa,
Iharbimbó van rajta;
Iharbimbó lehullott,
A szeretőm elhagyott.
Ha elhagyott, hagyjon is.
Megélek én magam is,
Lám, a piros ruzsa is,
Kinyilik az maga is.
101
Hej! ha nekem száz forintom volna,
Az a kis lány mindjárt enyim volna,
De mit tegyek mikor semmim sincsen,
Ajtómon is fából a kilincsem.
Én istenem, minek is születtem,
Nyomoruság az egész életem.
Szeretek és boldogtalan vagyok,
Ezzel is csak még szegényebb vagyok.
102
Hej páva, hej páva,
Császárné pávája!
Ha én páva volnék
Jó reggel fölkelnék.
Folyóvizre mennék,
Folyóvizet innám,
Szárnyam csattogtatnám,
Tollam hullogatnám.
Szép leányok szednék,
Bokrétába kötnék,
Az én kedvesemnek
Kalapjára tennék.
103
Hervad az a rózsa
Kinek töve nincsen,
Elhervadok én is,
Mert szeretőm nincsen.
Haj de kerek ég,
Haj de magas ég!
Ugyan, rózsám, szeretsz-e még?!
Minden ablak alatt
Páros a diófa,
Lám az enyém alatt
Páratlan kökényfa.
Haj de kerek ég,
Haj de magas ég!
Ugyan, rózsám, szeretsz-e még?!
104
Hét csillagból van a gönczöl szekere –
Hét szeretőm volt énnekem egyszerre,
A hét közül hű csak az az egy maradt,
Az is fekszik temetőben, a fekete föld alatt.
Három dinnye van egy indán, mind sárga,
Három babám van énnekem, mind árva,
Három közül egy az igaz szerető,
Azt az egyet két kezével áldja meg a teremtő.
105
Hová, hová, barna legény? Az erdőre,
Száraz ágért sütni főzni menyegzőre.
Száraz ág ellobban,
Lány szerelme jobban,
Szegény barna legény
Szeme-szája koppan.
106
Ifiuság sólyom madár,
Addig vig, mig szabadon jár.
De jaj nekem szegénynek már,
Szivem vig örömet nem vár.
Illik annak keseregni,
Ki világát búval éli,
Szeretteit más szereti,
Távol nézi s úgy kesergi.
107
Isten adta volna,
Ne láttalak volna;
Hiredet, nevedet
Ne hallottam volna;
Számos esztendőket,
Tovább éltem volna,
Szép két piros arczám
El nem sárgút volna.
Két fekete szemem
Ki nem sírtam volna.
108
Isten átkát nem kivánom,
De ha rád száll, azt se bánom,
Szálljon is rád, azt kivánom,
Gyilkosom benned nem szánom.
Az a fa is száradjon ki,
Amely alatt meg fogsz állni,
Az a csárda gyulladjon ki,
Melyben csendesen fogsz hálni.
Borod, buzád ne teremjen,
Szántó földed ne zöldeljen,
Páros késed kiforduljon,
Az is a szivednek álljon!
109
Istenem, istenem,
Hol lesz a halálom?
Erdőn-e, vagy mezőn,
Vagy pedig tengeren?
Ha erdőn veszek el,
Ki temet el engem?
Ha tengeren veszek,
Ki sirat meg engem?
El is eltemetnek
Az erdei vadak,
Meg is megsiratnak
Az égi madarak.
110
Jaj de félek, mikor hűvös szél támad,
Te hűvös szél meg ne fúdd a rózsámat!
Süss ki rá nap, isten szeme, ragyogva,
Szállj el madár feje fölött dalolva.
Az én rózsám tejbe fürdik ha felkel,
Törülközik piros rózsalevéllel,
Fehérebb is az orczája a hónál,
Pirosabb is a hasadó hajnalnál.
111
Jaj de szennyes a kendője,
Talán nincsen szeretője?
Adja ide, hadd mossam ki,
Ugy sem szeret engem senki.
Kinek nincsen szeretője,
Menjen ki a zöld erdőre,
Irja fel egy falevélre,
Hogy neki nincs szeretője.
Kinek meghalt szeretője,
Menjen ki a temetőbe,
Irja fel a keresztfára,
Hogy itt nyugszik kedves párja.
Végig mentem a temetőn,
Eszembe jutott szeretőm,
De mi haszna jut eszembe,
Mikor már el van temetve!
112
Jere hozzám kincsem, galambom!
Van virágos padom, asztalom,
Van szép üveges almárjomom,
Jere hozzám kincsem, galambom!
Van két ládám, piros virágú,
Tornyos ágyam, szép czifraságú;
A lepedőm gyolcs, hímes fajta,
Kedves rózsám, elalhatsz rajta.
Tágas tűzhelyem a konyhában,
Tele tállal a fal sorjában,
Van dagasztóm, teknőm, lapátom,
Valamit látsz, az mind sajátom.
Van istállóm, van két tehenem, –
Mit kivánhatsz többet édesem?
Boldog leszesz, lelkemre mondom, –
Jere hozzám, édes galambom!
113
Káka tövén költ a rucza –
Jó földben terem a buza,
De a hol a hű lány terem,
Azt a földet nem ismerem
Seholsem.
Ki van az én szemem sirva,
Mert a rózsámat más birja,
Pedig fogadta az egyet,
Rajtam kivül mást nem szeret
Sohasem.
Ha tudtad, hogy nem szerettél,
Hálódba mért kerítettél?
Hagytál volna békét nekem,
Más is elvett volna engem
Valaha.
Azért, hogy én szegény lettem,
S mást választottál helyettem:
Lesz nekem is víg napom még, –
Boru után derül az ég
Nekem is!
114
Kék a kötőm kerületi,
Barna legény kerülgeti,
De hiába kerülgeti,
Nem adnak már engem neki.
A ki szeret, az mindig fél,
Reszket mint a nyárfa levél,
Búval fekszik, bánattal kél,
Nyugodalmat sohasem lél,
Ásd ki holló, azt a szemet,
Amely ötöt-hatot szeret,
Lám én csak egyet szeretek,
Mégis eleget szenvedek.
115
Kék pántlika az istrimflim kötője,
Nem is legény, ki nem szeret előre;
Nékem is nevelt egyet egy jó anya,
De mi haszna, csak nem lehettem párja.
Azt gondolod, kedves rózsám, megcsaltál,
Engem pedig meg se szomorítottál;
Megcsaltad te, kedves rózsám, magadat,
Mert énnálam nem találsz igazabbat.
Az élőfa soha sincs virág nélkül,
Az én szivem soha sincs bánat nélkül;
Az élőfát nagy szél éri, kitöri,
Én szivemet bánat éri, megöli.
116
Kerek a káposzta,
Borul a levele,
Búsul a kis leány,
Hogy nincs szeretője.
Hej, ne busulj, ne bánkódj,
Ne is siránkozzál:
Megsegít a jó Isten
Csak jól imádkozzál!
117
Két fa közül kisütött a holdvilág,
Enyém vagy te, egyetlen egy gyöngyvirág
Eszem azt a szépen szóló nyelvedet,
Kivel sokszor csalogattál engemet!
Megfájult a szivem a nagy bánatba,
Hogy szeretlek, nem tehetek én róla;
Bár tudnálak, édes rózsám feledni!
Ne tudnálak oly igazán szeretni!
118
Két út van előttem,
Melyiken induljak?
Két szép szeretőm van,
Melyiktől bucsuzzak?
Egyiktől bucsuzok
Piros pünkösd napján,
Másiktól bucsuzok
Halálom óráján.
119
Kidült a fa mandulástól,
Elszakadtam a rózsámtól,
Ugy elszakadtam szegénytől,
Mint őszszel fa levelétől
Elválik.
Nézz ki rózsám ablakodból,
Most megyek ki a faludból,
Vess utánam egy pillantást,
Ugy sem látjuk többé egymást
Sohasem.
120
Kilenczet ütött az óra, este van,
Haza mennék, jaj, de nagyon setét van!
Kedves rózsám, gyujtsál gyertyát,
Mutasd meg az ország utját,
Merre van.
Nyisd ki rózsám zöld leveles kapudat,
Hadd vezessem be elfáradt lovamat,
Adjál neki szénát, zabot,
Ugy sem tölt itt három napot
Te-nálad.
Kinyitottam zöld leveles kapumat,
Vezesd hát be daruszőrü lovadat;
Adok neki szénát, zabot,
Tölthet nálam két hónapot
A lovad.
121
Kiöntött a Tisza vize,
Szőke kis lány fürdik benne,
Én is megfürödtem benne,
Rám is ragadt a szerelme.
Ki a Tisza vizét issza,
Fáj is annak szíve vissza!
Én is ittam már belőle,
Fáj is az én szívem tőle.
122
Kipattant a búza szeme,
Ragyogó csillagom, galambom!
Kipattant a búza szeme,
Vajjon rózsám, szeretsz-e te?
Ragyogó csillagom, galambom!
Kacsintásod, hej, szapora,
Ragyogó csillagom, galambom!
Kacsintásod, hej, szapora,
Hol emide, hol amoda,
Ragyogó csillagom, galambom.
Hogyha szeretsz, ne nézz másra,
Ragyogó csillagom, galambom!
Hogyha szeretsz, ne nézz másra,
Ne adj okot kacsintásra,
Ragyogó csillagom, galambom!
123
Kis kertemben, rózsafa, rózsafa,
Piros rózsa van rajta, van rajta,
Piros rózsa, piros lány,
Piros kendő a nyakán,
Piros kendő a nyakán, a nyakán.
Végig mentem az utczán, az utczán,
Besároztam a csizmám, a csizmám,
Megérdemli az a lány,
Kiért sáros a csizmám,
Kiért sáros a csizmám, a csizmám.
124
Ki tanyája ez a nyárfás?
Nem hallik be a kurjantás,
Tán alusznak, vagy nem hallják,
Vagy hallani nem akarják.
Nem zörög a zúgi malom,
Mert a zúgását nem hallom,
Talán beteg a molnárja:
Szerelem a nyavalyája.
125
Kitették a holt testet az udvarra,
De nincs a ki végig, végig sirassa;
Most tetszik meg, ki az igazi árva,
Senki sem borul a koporsójára.
A csillagok feketébe öltöztek,
Engem babám, az irigyek üldöznek;
Jó az isten, pártját fogja a jónak,
Tudod babám, sok alja van a szónak.
Gyere babám, vegyünk három paripát,
Szántsuk fel a mi rózsánk kerte alját;
Vessünk bele szőke kis lányt rózsának,
Barna legény hadd arassa magának.
126
Köszönöm édesem,
Hogy eddig szerettél,
A többiek között
Hozzám is eljöttél.
Adjon Isten neked
Szebbet, jobbat, mint én,
Kivel a te szived
Soha se nyugodjék.
Soha se nyugodjék,
Örökké bánkódjék,
Mint a tenger habja
Örökké hánykódjék.
127
Lefelé folyik a Tisza,
Nem folyik az többet vissza,
Rajtam van a rózsám csókja,
Hej, ha sajnálja, vegye vissza.
Derül, borul a Dunáról,
Jön szeretőm a tanyáról,
Emelgeti kis kalapját,
Hej, velem kedvelteti magát.
Ne emelgesd a kalapod,
Ugy is tudod, tiéd vagyok,
Nem a vásárba’ vettelek,
Hej, rózsabokorról szedtelek.
128
Magasan repül a daru, szépen szól,
Haragszik rám a galambom, nem is szól –
Ne haragudj kedves rózsám sokáig,
Tiéd vagyok, tied leszek
Koporsóm bezártáig.
Hótól fehér a gyöngyösi hegytető –
Ritka most az igaz szivü szerető,
Ne haragudj kedves rózsám sokáig,
Tied vagyok, tied leszek
Koporsóm bezártáig.
129
Marosszéki piros páris,
Olyan piros a rózsám is,
Szép az alma az ágtetőn,
De százszor szebb a szeretőm,
Csuhajja!
Ketten szedünk egy kosárba,
Majd eladjuk a vásárba,
Főkötőt veszünk belőle,
Enyim leszel esztendőre,
Csuhajja!
130
Meg akarnék házasodni, románé,
De nem tudok kit elvenni, románé,
A szegedi híres lányok – románé,
Nem akarnak hozzám jönni, románé.
Egyik utczán lemenjék kend, románé,
A másikon feljőjék kend, románé,
Mihozzánk is bejőjék kend, románé,
Ugy tudják meg, hogy szeret kend, románé.
131
Megérem még azt az időt,
Sirva mégy el házam előtt,
Megöleled kapum fáját,
Ugy siratod a gazdáját.
Megérem még azt az időt,
Sirva mégy el házam előtt,
Szólok hozzád egyet-kettőt,
De már nem ugy, mint azelőtt.
132
Megirták a guzsalyomat,
Tilij, talaj, rátom;
Felvehetik az orsómat,
Me’t én ki nem vá’tom
Nem vá’tom ki, nem biz én
Az idén;
Se hitelbe, se csókért,
Se csókért.
Pecsétes levél jött tőle,
Tilij, talaj, rátom;
Jó hirt hallottam felőle:
Az őszön meglátom…
Jöhet hozzám guzsalyos,
Guzsalyos,
Tág az utcza, benn szoros
Benn szoros.
Együtt járunk a fonóba,
Tilij, talaj, rátom;
Tiz csókot kap egy orsóra,
S százszor es kivá’tom…
Oh csak egyszer jőne hát,
Jőne hát!
Büntetni a galambját,
Rózsáját!
133
Megizentem én az édes anyámnak:
Fogadjon el még engemet fiának;
Hogy ha el nem fogad engem fiának:
Bujdosója leszek a nagy világnak.
Megátkozott engem az édes anyám,
Hogy ne legyen se országom, se hazám,
Tüskebokor legyen az én lakásom,
Ott se legyen sokáig maradásom.
Megvert engem a jó isten teveled,
Hogy én téged olyan forrón szeretlek,
Bár tudnálak, bár tudnálak feledni,
Rajtad kivül mást is tudnék szeretni!..
134
Megkötöm a lovamat
Czédrusfa ágához,
Magam meg lefekszem
Galambom ágyához.
A vásáron voltam,
Vásárfiát hoztam,
Kedves galambomnak
Egypár csókot adtam.
A szerelmet pénzen
Nem lehet megvenni –
De egy édes csókért
Ki lehet alkudni!
135
Meg vagyok én búval rakva,
Mint a borizü almafa;
Kettő-három terem rajta,
Mégis teritve az alja.
Csütörtökön virradóra
Ültem a bánathajóra.
Megváltam a szeretőmtől,
Mint zöldfa a levelétől.
Elmegyek én valamerre,
Valamely ország szélére,
Fészket rakok pálmaágra,
Árva gerlicze módjára.
136
Megverek valakit,
Vagy engem valaki,
De az én rózsámat
Ne szeresse senki.
Vagy levág valaki,
Vagy én le valakit,
De a galambomhoz
Nem bocsátok senkit.
137
Megvettem a szeretőmet nagy áron,
Általvittem vagy tizenkét határon,
Hol vizeken, hol patakon, hol sáron
El sem hagyom mig élek a világon!
138
Mély a Dunának a széle,
De még mélyebb a közepe.
Az én rózsám kerülgeti,
Által akar rajta menni.
Ha az isten megengedi,
Hidat csináltatok neki,
Házamnál az egyik vége,
Győrig ér a másik vége.
139
Mig élek is bánom,
Hogy szavadnak hittem;
Elhagytál, megcsaltál, –
Verjen meg az isten!
Verjen meg az isten
Dáma feleséggel,
Tizenkét gyerekkel,
Pénzen vett kenyérrel!
140
Minden falu édes hazám,
Minden asszony édes anyám,
Minden szép lány feleségem,
Kivel világomat élem.
Eszem a teremtő fádat,
Engem szeress, ne anyádat,
Olyan igaz leszek hozzád,
Mint tulajdon édes anyád.
141
Mindenféle szeretőm volt,
Csak még czigányleány nem volt.
Czigány leány ne is legyen,
Czigány leány nem kell nekem.
Jó a czigány korcsomára,
Mert rátermett a nótára;
De nem való szeretőnek,
Egygyel nem is elégszik meg.
142
Nagypénteken mossa holló a fiát,
Ez a világ kigyót-békát rám kiált,
Mondja meg hát ez a világ szemembe:
Kinek mit vétettem én életembe.
Elmennék én hozzátok minden este,
Ha az anyád a kapuban nem lesne,
Nem tennék én tinálatok egyebet,
Hó válladra hajtanám bús fejemet.
143
Nagy szaga van a pünkösdi rózsának,
Hire van a vásárhelyi lányoknak;
Annak határában nevelkedtem én,
Szőke kis lány szeretője vagyok én.
Szőke Tisza kicsapott az alföldre,
Szőke kis lány sirdogál a szélibe.
Szőke kis lány ne keseregj babádon,
Még a madár sem marad meg egy ágon.
144
Nem ám az a rózsa,
Ki a kertbe nyilik;
Hanem az a rózsa,
Ki egymást szereti.
Mink vagyunk a rózsák:
Mink szeressük egymást,
Szép piros hajnalban,
Mögöleljük egymást.
145
Nem anyától lettél,
Rózsafán termettél,
Piros pünkösd napján
Hajnalban születtél.
Orczáid rózsái
Ha közel volnának,
Égő szivem mellé
Tüzném bokrétának.
146
Nem átkozlak, nem szokásom,
De sok sűrű sóhajtásom
Felhat a magas egekre,
Mind te felelsz meg ezekre!
Nekem a legszebbik estve,
Fekete szinre van festve;
Komor felettem az ég is,
Elhagyott a reménység is.
A mi engem vidítana,
Az élethez kedvet adna;
Attól mind megvagyok fosztva,
A jó mind másnak van osztva.
Fel se venném, a mi nézi,
Él az isten, elintézi,
De hogy értem ő is érzi,
Ez, a mi szivemet vérzi.
147
Nem bánom, én kedves rózsám!
Ha így is, ha úgy is,
Ha szeretsz is, kedves rózsám!
Ha nem is, ha nem is!
Pedig a te kerted alatt
Be sokszor rám viradt a nap,
Apró fürtü gubád alatt,
Be sokszor megcsókoltalak!
148
Nem hiszed, hogy beteg vagyok,
Majd elhiszed, ha meghalok.
Nem jöttél el nézésemre,
Jőjj el a temetésemre.
Kisérj ki a sírhalomig,
Az örök nyugodalomig;
Tán még egy-két kapaföldet
Megérdemlek, rózsám, tőled.
149
Nem jöttem volna én ide,
Csalogattak engem ide:
Barna babám szemöldöke
Csalogatott engem ide.
Nem hittem én, de már hiszem;
Hogy szerelem búra viszen,
Búra viszen, búbánatra…
Bár soh’se’ láttalak volna!
150
Nem szeretek én már ezután,
Megcsalt szőke, megcsalt barna lyány,
Esküszöm a magas egekre,
Szabad leszek, szabad, örökre!
Eszem azt a barna szemedet,
Ne csalogass vele engemet,
Csalfa szemed, csalfa szived is,
Csalfa vagy te, rózsám, magad is!
151
Nem vagy lány nem vagy lány,
Nem mersz csókot adni;
Azt gondolod, rózsám,
Nem t’om vissza adni?
Vissza tudom adni.
Meg is t’om köszönni;
Páratlan csókodnak
Párját tudom adni.
152
Ne nézz reám, ne nevess!
Mert megtudják, hogy szeretsz;
Reám néztél, nevettél,
Megtudták, hogy szerettél.
Ne nézz reám, ne kaczagj,
Mert a szivem meghasad;
Reám néztél, kaczagtál,
Nálam nélkül maradtál.
153
Nincs édesebb mint a méz, mint a méz –
Ki mit szeret arra néz, arra néz,
Én egy kis lányt szeretek,
Arra nézek, nevetek.
De ő vissza nem nevet, nem nevet,
Attól tartok nem szeret, nem szeret.
Szembe rózsám, ha szeretsz,
Ha nem szeretsz, elmehetsz!
154
Nincsen apám, nincsen anyám,
Az isten is haragszik rám;
Árva vagyok mint a gólya,
Kinek nincsen pártfogója.
Ej, be szépen harangoznak
Az én kedves galambomnak!
Most viszik a temetőbe,
El sem bucsuzhattam tőle.
Anyám, anyám, kedves anyám,
Kedves fölnevelő dajkám,
Bárcsak engem kis koromba
Zártál volna koporsóba!
155
Nincsen feleségem, de majd lesz,
Hazahozom télen, ha jó lesz,
Veszek neki csizmát, ha jó lesz,
Megcsókolom százszor, ha szép lesz.
Veszek neki csizmát pirosat,
Üttetek rá patkót magasat;
Fénylik a te csizmád, ragyog is
Ragyogó csillag vagy magad is.
Kérik a szűrömet gubáért,
Szőke szeretőmet barnáért;
Nem adom a szűrömet gubáért,
Szőke szeretőmet barnáért.
156
Nincsen kedvem, mert a fecske elvitte,
Egy magas jegenyefára feltette.
Akkor leszek, édes rózsám, a tied,
Mikor az a jegenyefa kivirít.
Kiöntött a Duna vize messzire,
Valamennyi szép leány van, elvitte.
Fogja ki hát minden ember magáét,
Ne szeresse soha senki a másét!
157
Nincsen olyan buza, nincsen olyan buza,
A kiben, a kiben konkoly nincs;
Nincsen oly szerelem, nincsen oly szerelem,
A kiben, a kiben hiba nincs.
De a mi buzánkban egy szem konkoly sincs.
A mi szerelmünkben, a mi szerelmünkben
Hiba nincs, hiba nincs, hiba nincs!
Ugat a kutyám a, ugat a kutyám a
Kapuba, kapuba, kapuba,
De sok irigyem van, de sok irigyem van
Faluba, faluba, városba.
Nem félek én, ha irigyem még több lesz,
A te szived, rózsám, a te szived rózsám,
Örökre, örökre enyim lesz!
158
Nincs nekem egyebem a rózsámnál,
A rózsámnál,
Az is zálogba van az anyjánál.
Az anyjánál.
Hej, a ki azt nékem kiváltaná,
Kiváltaná –
Aztat a Krisztus is megáldaná,
Megáldaná!
159
Nincs szebb madár mint a fecske, –
Fehér lábu kis menyecske.
Fehér lábát mosogatja,
Hideg a viz, nem állhatja.
Tizenhat esztendős vagyok,
Jaj, de gyönge gyerek vagyok!
Gyönge vagyok mint a nádszál,
Hajlom mint a rozmaring-szál.
160
Nyisd ki rózsám ablakodat,
Hagy mondjam el panaszomat.
Nyisd ki, nyisd ki! mind a kettőt:
Én voltam a te szeretőd.
Te voltál szeretőm nem más,
Álljon beléd a nyilalás;
Egyik felől tizenkettő,
Másik felől száz meg kettő.
161
Pej paripám patkószege de fényes,
Madarasi csárdás lánya de kényes;
Bodor haját illegeti vállára,
Száz talléros kendőt tesz a nyakára.
Felülök a sárga lovam nyergébe,
Beballagok a kovács műhelyébe,
Mig a kovács pej lovamat patkolja,
Kis angyalom két orczámat csókolja.
162
Pesten jártam iskolába, kuk!
Pesten jártam iskolába,
Térdig jártam a rózsába, kuk!
Lehajoltam, szakasztottam, kuk!
Lehajoltam, szakasztottam,
Kedves galambomnak adtam, kuk!
163
Repűl a pillangó
Virágról virágra, –
Soha se válogass
Annyit a leányba.
Szép leány a barna,
Szép leány a szőke,
Legszebb mindenkinek
Az ő szeretője!
164
Repülj fecském ablakára,
Kérjed, nyissa meg szavadra;
Mondd ezüstös lapot vevék,
Rá aranynyal irom nevét.
Képét gyémánt lapra festem,
Rubinkő-ládába rejtem,
S azon leszek, hogy nevének
Nagy ünnepet szenteljenek.
165
Retteg pej paripám
Az égcsattogástól,
Az igaz szeretet
Fél az árulástól.
Nincs tavasz, nincsen nyár
Piros rózsa nélkül,
Az igaz szeretet
Nincs ölelés nélkül.
Nem volt tél, nem is lesz
Havas idő nélkül,
Az igaz szeretet
Nem lehet csók nélkül.
166
Rózsa vagy, rózsa vagy,
Még annál is szebb vagy,
Aranynál, ezüstnél
Sokkal ékesebb vagy.
Aranyat, ezüstöt
Mindenkor találok,
De soha mig élek
Drágábbat tenálad!
167
Sajó kutyám, hej de mélyen aluszol!
Nem láttad-e a rózsámat valahol?
Máskor vakkantottál egyet vagy kettőt,
Mikor jönni láttad a hű szeretőt.
Amottan egy nagy viznek a szélében,
Ül egy kis lány hű kedvese ölében,
Kis lány nézi folyó vizét, a habot,
A legény meg a ragyogó csillagot.
Elszállott már a daru meg a gólya,
Maga maradt a gulyás és a gulya;
Magam vagyok künn a pusztán egyedül,
Rajtam már a jó Isten sem könyörül!