Czytaj książkę: «Verseim»

Tartalom

Impresszum 2

Pont úgy 3

Nem tudják 4

Hagyj élni! 5

Ellopott pillanat 7

Amikor nem figyelsz 8

Itt járt Brooks 9

Néha csak véget ér 10

Nem vagyok szent 11

Lehetsz 13

Sorvadj el! 15

Véget ér 16

Az a pillanat 18

Nem számít a holnap 19

Múló álom 20

Itt járt a boldogság 22

Nem adom fel 23

Véget ér, de elkezdődik 24

Tehetetlen vagyok 25

Ne add fel! 26

Állj fel! 27

A könnytörölgető 28

Hiszek benne 29

A remény 30

Lepketánc 31

Palackba zárva 32

Jövő nélkül 33

Egy csillag 34

Repít a szél 35

Hiszek benne 36

Esőcsepp 37

A barát 38

Csak a jók mennek el 39

Még ég a tűz 40

Szemfényvesztés 41

A mennyország kapuja 42

A menedék 43

A pillanat 44

Ez vagyok én 45

Hétvégre 47

A gyermek idebenn 48

Ki nem mondott szavak 51

Szólíts barátnak 53

Agy-mosottak földje 54

Rajtad áll 56

A szörnyek a szekrényből 57

Nem tudok hinni 58

Kártyavár 59

Tudom, miért 60

Sár 61

Vihar 62

Őszinte játék 63

Legyél jó 65

Isten barma 66

Csalfa mese 69

Ecc, pecc 70

Válaszút 72

Mennyit ér egy élet? 73

Benned élek 74

Továbbmenni 75

Ennyi volt 76

Arcom a vászon 77

Mindig itt leszünk 78

A szer etet 79

Eddig hittem 80

A te hibád 82

Nem a te fajtád 83

Csak barátok 84

Vakítás 86

Cirkusz 87

Újjászületés 88

Nyári emlék 89

Impresszum

Minden jog fenntartva a következőkre kiterjedően: film, rádió és televízió, fotomechanikus reprodukció, hangfelvételek, elektronikus média és újranyomtatás.

© 2021 novum publishing

ISBN Könyv: 978-3-99107-327-7

ISBN e-book: 978-3-99107-328-4

Lektor: Sósné Karácsonyi Mária

Borítókép: Bojanvuksa | Dreamstime.com

Borítóterv, layout & szedés: novum publishing

www.novumpublishing.hu

Pont úgy

Amikor semmibe nézel,

Ahogyan hirdeted igédet,

Ne lepődj meg azon

Ha te pont ugyanúgy kapod.

Amikor villámot szór szemed,

Elhiszed, senki sem szeret,

Amikor szakad rád az eső,

Ha te kapod először, meg ne lepődj.

Amikor melledet döngeted,

Újra és újra játszod Istent,

Ha eltorzul közben az arcom,

Ne csodálkozz, ha pont úgy kapod.

Amikor neked szar minden,

Nehogy más picit nevessen.

Amikor magadból kiábrándulsz,

Pont azt kapod, ami neked jut.

Nem tudják

A világ nem tudja, létezel.

Viszlek magammal szívemen,

Egy apró, titkolt üzenet,

Palackba zárva a tengeren.

Egy sóhaj feléd száll,

Mindegy, merre és hol jársz.

Tudod a gondolataim,

Hangok nélkül érnek szavaim.

Nem súgok neked semmit,

Megyek, merre a lélek visz.

Ki tudja, az út hol ér véget,

Én akármeddig ott várlak téged.

Bármerre nézek, erdők, hegyek.

Ide születtem, én itt élek.

Egy fába vésett utolsó üzenet,

Feléd kiáltok, csak ne késs el.

Hagyj élni!

Szia, Anya! Hallod a hangomat?

Itt vagyok a szíved alatt.

Még nem találom helyem,

Remélem, te majd vezetsz,

Anya! Várom, hogy lássalak,

Karjaidban majd elaludjak.

Ugye esténként majd mesélsz nekem,

Veled álomra hajtsam fejem.

Anya! Ugye sok kalandunk lesz,

A világban bármerre elviszel?

Oly lassan telik az idő itt benn,

Csak körbe-körbe forgok egyhelyben.

Anya! Ugye te is boldogan várod,

Karjaidban velem találkozz?

Kérlek, nagyon vigyázz rám,

Hogy később én vigyázhassak rád.

Anya! Merre vagy? Félek

Idebenn, a könnyeid érzem.

Hirtelen hűvös lett itt minden,

Menekülnék, de kiút nincsen.

Anya! Miért nem válaszolsz?

Valami idegen ért lábamhoz,

Egy halott sóhajtás szökik fel.

Anya! Hol vagy? Nekem élnem kell!

Anya! Ne hagyd, késő legyen,

Ne engedj be a sötétbe!

Anya! Hiába kiáltok én feléd?

Már csak a hideg érintés.

Tudnod kell, anya, visszajövök;

Egy seb leszek a szíved fölött.

Lelkedbe vésve egyetlen felirat:

Csak az a bűne, hogy élni akart.

Ellopott pillanat

Nem mondhatom el senkinek,

Titkaim őrzöm idebenn.

Néhány ellopott pillanat,

Ami örökre rejtve marad.

Mindent megőrzök itt benn,

Sose tűnnek az emlékek.

Az az ellopott pillanat itt marad,

Felhőkön át szárnyal.

Amikor becsukom a szemem,

Újra átélem a mindent.

Pillanat, mely ellopva marad,

A világ sosem tudhatja.

A busz ablakát bámulva.

Könnycsepp arcomon száguldva.

Sose tűnjön el az a pillanat,

Mely szívemben ellopva maradt.

Amikor nem figyelsz

Amikor nem figyelsz,

Célba ér egy üzenet.

Nincs eleje, nincs vége,

Csak úgy elkap téged.

Ne kérdezd, hogy miért,

Csak figyeld, hova visz a szél.

Engedd, hogy vigyen téged,

Hidd el, ez az, ami éltet!

Egy váratlan pillanat,

De örökre nyomot hagy.

Veled írja tovább a könyvet,

Neked tartogat pár könnyet.

Titokban talán vártad

Az ablakon kibámulva,

De sosem tudhattad, mikor,

Érted eljöhet bármikor.

Talán mikor nem figyelsz,

Szívedbe íródik az üzenet,

Minden lapja egy új fejezet,

De sosincs vége a könyvnek.

Itt járt Brooks

Gyere, nézd meg, itt élek,

Ez nekem az örök végzet.

A falakat belülről ismerem,

Minden reggel köszöntenek.

Nem mertem még lépni innen,

Ez egy biztonságos hely.

Tudom, mit hol találok,

Minek keressek más világot?

Nem érdekel a rácson kívül,

Bilincsek lelkem körül,

Nekem itt jó, így maradok,

Csak pihenni hagyjatok.

Félek oda kisétálni,

Félek idegennel összefutni,

Félek újra bevésni a falba

„Itt járt Brooks, a remény rabja”.

Néha csak véget ér

Van, amikor túl sok.

Előttem csak gondolatok,

Lassan bele is fulladok,

Csak pihenni hagyjatok!

Messze elfutnék magam elől,

Mikor a sok gond legyőz,

Kiülni egy szikla tetejére,

Távolba nézni a naplementére.

Van, hogy rendben minden,

Pont úgy haladnak a percek,

Biztosnak látom a holnapot,

Felhők felett szárnyalok.

Van, mikor nem történik semmi,

Csak íródnak a könyv lapjai.

Amikor elhiszem, minden szép,

Van, hogy a nap csak úgy véget ér.

Nem vagyok szent

Nyugodtan feszíts keresztre,

A legnagyobbra, ott középen.

Gyere, köpd le az arcom,

A töviskoszorút hiányolom.

De itt nincs harmadnap feltámadás,

Ez nem egy újabb ráadás,

Nekem ennyi az élet: padlón a gáz,

Nem vagyok szent, nem lesz változás.

Vannak hibák, ezt vállalom,

A súlyokat cipelem a vállamon.

Lehet, nem tetszik, ahogy mondom,

De ez már nem az én gondom.

Nem összekulcsolt kézzel, térdelve,

Emelt fővel, egyenesen előre,

Néha egyedül, lenn a mélyben,

Mindig látom, hol az út vége.

Persze sok mindent újrakezdenék,

De akkor belül változna az én.

Csak rajtam áll, merre tovább:

Velem jössz, vagy félreállsz.

Hidd el, nem vagyok szent,

Nem kell glória fejemre,

Én a hibáimat elfogadtam,

Ahogy élek, nekem a világ szabad.

Lehetsz

Lehetsz te az egyetlen,

Lehetsz másnak kegyetlen,

Lehetsz te a boldogság,

Lehetsz te, aki sírt ás.

Lehetsz te a mosoly,

Lehetsz te, aki minden ront,

Lehetsz te egy fénykép,

Lehetsz egy rossz emlék.

Lehetsz mindig egymagad,

Lehetsz, aki sose szabad.

Lehetsz egy fényes ékszer,

Lehetsz egy önző kényszer.

Lehetsz fenn az égen,

Lehetsz lenn a mélyben,

Lehetsz, aki sose kér,

Lehetsz, aki adni fél.

Lehetsz egy örök emlék,

Lehetsz kidobott festmény,

Lehetsz te a megoldás,

Lehetsz, aki senkit se vár.

Lehetsz te a végtelen,

Lehetsz mindig féktelen,

Lehetsz te magad az idő,

Lehetsz a fekete felhő.

Lehetsz mindig szabad,

Lehetsz, aki önként ad,

Lehetsz te a legszebb mondat,

Lehetsz az utolsó oldal.

Lehetsz csillag az égen,

Lehetsz maga az élet,

Lehetsz, aki szeretnél,

Rajtad áll, mi a cél.

Sorvadj el!

Ez nem Tibi bácsi, meg a kibaszott pöttyös labda,

Ne lepődj, ha a másikat nem a fal adja.

Húzogasd a farkad előre meg hátra,

Sorvadj el! Hidd el, ezt senki se bánja.

Persze, röhögj csak a képembe nyugodtan,

De sosem leszel, csak árnyék a nyomomban.

Te két lépés után a sorvadást választanád,

Minthogy velem a harcban meghalnál.

Nyugalom, meghozom a döntést helyetted,

Egy tompa késsel vágom az ereid fel.

Hallani akarom, hogy valami igazért kiabálsz,

Ne csak a hamis legyen, amiért imádkoznál.

Persze otthon a fotel melegítse fel segged,

Az ablak mögül ordítva üzensz a népnek

Mindenki szánalmasnak tekint már téged,

Sorvadj el, neked nincs már más végzet.

Véget ér

Sosem tudhatod, meddig tart,

A játékból mikor szólítanak.

Mikor jön az utolsó dal,

Utánad vajon mi marad.

Az utolsó bábu a sakktáblán,

A fekete király a mattra vár,

Melyik lesz az utolsó lépés,

Ami után nincs több kérdés?

Ha megírják az utolsó verset,

S mindig van párja minden rímnek,

Csak egyszer lesz kerek és egész,

Mennyit ér ez a földi lét?

És elkészül az utolsó festmény,

Szemed már odaátra néz,

El tudsz-e számolni lelkeddel,

Vagy csak karcolsz az ecsettel?

Senki sem ismeri a filmed végét,

Csak egy popcorn, amit kérnél,

Széles vásznon tekinted életed,

Lehunyt szemmel várod végzeted.

Utolsó játék: ki nevet a végén?

Dobd a kockát, játssz és lépj,

S egyszer minden véget ér.

Te csak játssz, amíg itt élsz.

Az a pillanat

Ha behunyom a szemem,

Én tisztán emlékszem

Arra a pillanatra,

Mely a jelenből kiragadt.

Akkor és ott megszűnt a világ,

Nem érdekelt, ha bármi fájt,

Nem hallottam, nem láttam,

Csak éreztem: a kör bezárva.

Mintha órák lettek volna,

A mutató oly lassan haladt,

Pedig csak egy pillanat volt,

Amit az élet belém kódolt.

Valahol egy távoli álomban,

Ott, ahol a lélek szabad,

Nincsenek rajta láncok,

A boldogságot kiáltom.

Nem számít a holnap

A vonat ablakán arcképed,

Múltból táplálkozó emlékek,

És már képes vagyok elhinni,

A jövő felé szabadon szállni.

Nem tudni, mennyi idő juthat,

Vajon mit hozhat a holnap,

Mindig csak a jelen, csak a most,

Felettünk csak a csillagok.

A hosszú utamra sok erőt,

A pillanatokban több időt,

Nincs sok, csak ennyi a kérés,

S akkor mindig kék az ég.

Apró dobbanás szívemben,

Mosolyom szélnek eresztem,

Az érzés újra és újra hazatér,

Nem számít, a holnap mennyit ér.

Múló álom

Életed egy hamis álomkép,

Illúzió, amit naponta átélsz.

A rózsaszín köd leszállt eléd,

Egy hinta, amiben ringatnak rég.

Elhitették veled. ennyi a cél,

Téged nem érhet semmi veszély,

Egy festett kép az asztalodon,

Édes cukor minden fájdalom.

Megadják a szavakat a szádba,

Beleültetnek esténként a kádba,

Mely tele van tejjel és vajjal,

Reggel felébredsz fonott hajjal.

Elhiszed, hogy kacsalábon forogsz,

Egy kastély lett a magányod,

Kijelölték neked, mit kövess,

Mint Dorothy a sárga követ.

Egy burok vesz már körbe,

Sosem nézel bele a tükörbe,

Csipkerózsika álma üldöz,

Csak a szőke királyfi üdvözöl.

De lassan kezdj el aggódni,

A múló álom el fog mosódni,

Ne lepődj meg, ha arcod napfény éri,

Ez a való élet, ne ijedj meg élni.